Keresés
TALÁLATOK: 32981 - 33000 | ÖSSZESEN: 43712 darab
Cikk
2020. november 28., szombat – 12:36
Valamennyien, akik egykoron sírva-nevetve énekeltünk egymással összekapaszkodva a koncertjein, tudtuk már évek óta róla, hogy a lét - nemlét határán jár, de eddig mindig ő nyert, és mint ahogy korábban mindig, a billentyűk mögül felállva, jellegzetes kalapját tisztelete és köszönete jeléül a közönsége előtt meglengetve, mosolyogva üzeni: látjátok, itt vagyok. És neki, aki hosszú évekig küzdött egy alattomos kórral, és mindig nyert, elhittük, hogy velünk marad.
Cikk
2020. november 28., szombat – 11:42
A beszélgetéseink során sokan megnyílnak, és odafordítják a tekintetüket, ahová eddig talán nem: Isten felé. Ilyenkor egy mag a szívükbe hullik; valami olyat tapasztalnak meg, ami vagy már akkor, vagy csak évek múltán, de szárba szökik – vallja Gecse Attila.
Cikk
2020. november 28., szombat – 11:05
Aligátorteknőst, krokodilt, kígyót és kábítószergyanús növényi palántákat is találtak a rendőrök egy dunaharaszti házban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.
Cikk
2020. november 28., szombat – 10:18
A kötelező jótállásra vonatkozó új szabályok azt szolgálják, hogy a vevő a lehető legkevesebb hátrányt szenvedje el elromlott terméke miatt. A jövő évtől alkalmazandó rendelkezések egyértelműsítik, hogy a szavatossági, jótállási igények érvényesítése nem köthető az eredeti csomagolás meglétéhez - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton.
Cikk
2020. november 28., szombat – 09:28
Meghalt 152, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6268 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
Cikk
2020. november 28., szombat – 09:07
Ahogyan ígérte a meteorológia, megérkezett az első hó szombat délelőtt, még csak havas eső formájában.
Cikk
2020. november 28., szombat – 08:35
Boros Attila, a cég ügyvezetője a Miskolc Televízió közéleti magazinműsorában a vállalattal kapcsolatos céljairól is beszélt a közelmúltban.
Cikk
2020. november 27., péntek – 17:30
Különleges helyzetekben különleges megoldásokra van szükség ahhoz, hogy mindennapi életünkből ne tűnjenek el nyomtalanul legalább azok az apró, hétköznapi örömök, amelyek nélkül már-már elviselhetetlenné válnak a nehéz időszakok.
Cikk
2020. november 27., péntek – 16:55
A megszokott havonkénti közgyűlési ülések helyett online konzultációt tartott csütörtökön a miskolci képviselő-testület.
Cikk
2020. november 27., péntek – 16:29
A kis jövevény néhány nappal azelőtt látta meg a napvilágot, hogy az állatkert a járványhelyzet miatt átmenetileg bezárta volna a kapuit a látogatók előtt.
Cikk
2020. november 27., péntek – 16:24
Kétszáz adag haltepertővel ajándékozta meg a miskolci Keszegsütő a megyei központi kórház hőseit, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat üdítőkkel és vízzel egészített ki, hogy a koronavírus elleni küzdelem élharcosait megvendégelhessék.
Cikk
2020. november 27., péntek – 15:02
Naponta utazik buszon-villamoson, vagy csak hébe-hóba? És mivel jár még a városban? Amikor az MVK járműveit veszi igénybe, rendszerint elégedett az utazással? Időben odaért, kényelmesnek találta, a járművet kellően tisztának – vagy kevésbé?
Cikk
2020. november 27., péntek – 14:12
Új szigetelést kap a MiProdukt székhelyének teteje. Ez egy évek óta megoldásra váró probléma a beázások miatt. Az utóbbi időszak nagy esőzései még tovább rontottak a helyzeten. A fejlesztés ebben az évben a második volt, hiszen nyáron már kicserélték a varroda lámpáit.
Cikk
2020. november 27., péntek – 14:07
Pénteken ezúttal azért ült össze az operatív törzs a MIÖR központjában, hogy modellezzék: egy szimulált vegyi baleset esetén kinek milyen feladatai vannak. A védelmi gyakorlat során elhangzott: Miskolc felkészült egy ilyen eseményre, gyors és hatékony intézkedéseket tudnak hozni, és biztosított a hatékony információáramlás is.
Cikk
2020. november 27., péntek – 12:46
Van egy zseniális üzleti ötleted, de a megvalósítás során akadályba ütköztél? Pénzügyi segítségre vagy szakmai felkészítésre van szükséged? Elmúltál 18, de még nem vagy 30 éves? Álláskereső vagy? Pest megyén és a fővároson kívül élsz? Akkor itt a lehetőség! (x)
Cikk
2020. november 27., péntek – 12:14
A Déli Ipari Parkban dolgozók kérésére december elsejétől új megállóhellyel bővül a 45-ös autóbuszvonal - közölte az MVK Zrt.
Cikk
2020. november 27., péntek – 11:03
A Miskolci Vénusz óriási bravúrral ejtette ki a Tolnát az előző fordulóban, így már a Final Four-ért küzdhet.
Cikk
2020. november 27., péntek – 10:50
Meghalt 135, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6393 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
Cikk
2020. november 27., péntek – 10:05
Elhunyt Balázs Ferenc. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, a Korál együttes ikonikus alapító-vezetője és énekese hatvankilenc évet élt. A hírt az Apostol Együttes osztotta meg Facebook-oldalán.