Ugrás a tartalomra

Segítség a segítőknek

Létrehozva
Kétszáz adag haltepertővel ajándékozta meg a miskolci Keszegsütő a megyei központi kórház hőseit, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat üdítőkkel és vízzel egészített ki, hogy a koronavírus elleni küzdelem élharcosait megvendégelhessék.
Kép
Fotó: Serfőző László

November 27-én, pénteken adták át a Keszegsütő és a megyei önkormányzat képviselői a 200 adag ebédet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis Tagkórházában az egészségügyi dolgozóknak. A felajánlásból a kórház tagintézményeinek azon osztályai részesültek, akik a koronavírus elleni küzdelem résztvevői.

Kép

– Nem tudunk elég hálásak lenni azért a megfeszített munkáért, amit ezek az orvosok, ápolók és nővérek nap mint nap értünk végeznek. Ezért is tartottuk rendkívüli ötletnek a Keszegsütő ebédajándékát, amelyhez nem volt kérdés, hogy mi is csatlakozunk – fogalmazott a kezdeményezés kapcsán Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke. Főként azért, mert a „Keszegsütő halfogyasztást népszerűsítő programja” is a megyei értékek tárházát ékesíti, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár tagja.
 

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.