Ugrás a tartalomra

Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat

Létrehozva
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Kép
börtön nő csalás ChatGPT
Forrás: ChatGPT

A miskolci nő lánya nevében, hamis papírokkal több alkalommal kölcsönt igényelt, összesen 36 millió forintot próbált megszerezni, amiből körülbelül 6 milliót meg is kapott. Emellett megszerezte a bankkártyáját, és közel 600 alkalommal használta vásárlásra és készpénzfelvételre. Többször megpróbált új kártyát is felvenni a lánya nevében, illetve a banktól is információkat kért kiadva magát neki.

A bíróság csalás és több más bűncselekmény miatt 2 év börtönre ítélte, de ezt 4 év próbaidőre felfüggesztették, valamint 400 ezer forint pénzbüntetést kapott.

Enyhítő körülmény volt, hogy a kárt megtérítette és beismerte tettét, súlyosbító pedig, hogy sokszor és többféle módon követte el a bűncselekményeket - közölte a Miskolci Törvényszék.

 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.