Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 21281 - 21300 | ÖSSZESEN: 44196 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Egy percben a Miskolci Egyetem történéseiről.
Cikk
A Miskolc Televízió Kilátó című műsorának a közelmúltban volt vendége Bodnár Gábor, a Miskolc Városi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályának vezetője és Strébl Attila addiktológiai szakember, akik az új pszichoaktív drogokkal kapcsolatos tapasztalataikról számoltak be.
Cikk
Az elmúlt napokban hazatértek azok a miskolci speciális mentők, akik a törökországi földrengést követően segítettek a túlélők felkutatásában. A város nevében Veres Pál polgármester köszönetet mondott Lehoczki Lászlónak, Binda Nikolettának és Mezősi Tamásnak, akik egy-egy díszdobozos emlékplakettet vehettek át a városvezetőtől szerdán a városházán.
Cikk
Hamarosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a gépjárműadó értesítéseket, határozatokat, az első részletet március 15-éig, a másodikat szeptember 15-éig kell befizetni - hívta fel a figyelmet az adóhivatal szerdán kiadott közleményében.
Cikk
Győzelemmel folytatta szereplését a Miskolci Egyetem fiú csapata a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, Keleti-csoport 10. fordulójában.
Cikk
Többek között az orosz-ukrán háború, az országgyűlési választás, valamint Berki Krisztián és Cristiano Ronaldo kisfiának a halála érdekelte a kattintások alapján a magyar internethasználókat leginkább 2022-ben - adta hírül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága szerdán.
Cikk
Az olasz konyhaművészet a világon az egyik legismertebb és legkedveltebb kulináris irányzat. Nem véletlenül terjedt el szinte az összes országban – akármerre járunk, esélyes, hogy találkozunk olasz ételeket kínáló vendéglátóhelyekkel.
Cikk
Az elmúlt napokban a cég szigetszentmiklósi útellenőre bukkant az M0-s autóúton egy sérült, idős kutyára. Azonnal profi segítséget kért, és az állatmentőkkel közösen sikerült befogniuk a sokkos állapotban lévő állatot - tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyar Közút.
Cikk
Az Avasi Gimnázium parkolójánál, a Hét vezér téren, valamint a Búza tér környékén folytatódik a héten a cserjegondozás.
Cikk
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a MOL Petrolkémia és a Miskolci Szakképzési Centrum, a dokumentumot kedden írták alá a felek a cég tiszaújvárosi központi irodaházában. Az Andrássy után most már a Bláthy Ottó Villamosipari Technikum elektronika és elektrotechnika ágazaton tanuló fiataljai is lehetőséget kapnak, hogy a cégnél duális képzés keretében szakmai gyakorlaton vegyenek részt.
Cikk
Kedden átlépte a 40 ezret a február 6-i törökországi földrengések halálos áldozatainak a száma.
Cikk
A Törökországot és a Szíriát ért földrengést követő segítségnyújtásban részt vevő magyar kutató- és mentőcsapatok tagjait köszöntötte ünnepélyes keretek között Novák Katalin köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában.
Cikk
A Szemerés tanulóknak, akik a legkevésbé csöpögős módját választották annak, hogy boldog Valentint kívánjanak.
Cikk
Szerdán ismét derűs, napsütéses időben lesz részünk Miskolcon, a hőmérő higanyszála akár 10 fokig is felkúszhat.
Cikk
Mutatjuk 1 percben, mik a legfontosabb hírek a városban az utóbbi 24 órában.
Cikk
Napos, száraz idő vár ánk szerdán, napközben többniyre 10 fokkal. 
Cikk
Különleges ajándékkal lephették meg egymást a szerelmesek Miskolcon Valentin napon.
Cikk
Az MSZP határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlés elé, amelyben rögzítené az akkumulátorgyárak építésének, bővítésének feltételeit. A többi közt előírnák, hogy a helyiek megkérdezése nélkül ne lehessen ilyen üzemeket létesíteni - mondta keddi online sajtótájékoztatóján Komjáthi Imre, az ellenzéki párt társelnöke.
Cikk
Az újabb földrengés egyes mérések szerint 5.5, mások szerint 5.7-es erősségű volt, kisebb károk is keletkeztek. 
Cikk
A város vezetése és az önkormányzat szakemberei takarékos, de előremutató költségvetés összeállításán dolgoznak – erről tartott sajtótájékoztatót kedd délelőtt Szopkó Tibor alpolgármester és Simon Gábor, a Velünk a Város frakciójának vezetője.