Ugrás a tartalomra

Kedden ismét rengett a föld Romániában

Létrehozva
Az újabb földrengés egyes mérések szerint 5.5, mások szerint 5.7-es erősségű volt, kisebb károk is keletkeztek. 

Újabb erős földrengés rázta meg Romániát február 14-én, kedden kora délután - írja az Időkép. A meteorológiai szakportál szerint a mostani földrengés epicentruma a hétfőitől mindössze tíz kilométerre északnyugatra, Lelesden volt. 

A rengés 14 óra 16 perckor és 5.5-ös erősségű volt. Az amerikai USGS adatai alapján a rengés 10 kilométeres mélységben pattant ki.

A Transtelex szerint a földrengés a Richter-skála szerint 5,7-es erősségű volt és Olténiában, Gorj megyében, 40 kilométeres mélységben pattant ki, a rengést hosszan lehetett érezni a hírportál szerkesztőségében is. 

Földrengés Romániában
A keddi földrengés után kisebb károk is keletkeztek. Fotó: Időkép

A portál azt írja, a román Országos Földfizikai Intézet szerint a rengés epicentruma 102 kilométerre volt Craiovától, 120 kilométerre Nagyszebentől és 146 kilométerre Piteştitől. A földtani intézet tájékoztatása szerint két utórengés is követte a földmozgást, 15 óra 26 perckor egy 3,5-ös erősségű, 15 óra 29 perckor egy 3,4-es erősségű utórengés is volt. Előbbi 5 kilométer mélységben, utóbbi 10 kilométer mélységben történt.

A közösségi oldalakon megjelenő reakciók alapján a rengést Marosvásárhelyen, Déván, Temesváron és Bukarestben is érezni lehetett - írták.

Târgu Jiu polgármestere, Marcel Romanescu azt nyilatkozta a Digi24-nek, hogy a központban több épületen is keletkezett kár, több helyen lehulltak a cserepek.

A rengés epicentrumához közel eső (5 kilométeres körzetben található) Tismana településen rögzített felvételek mutatják a rengés intenzitását:

A Dolj megyei Craiován több üzlethelyiségben a polcokról a földre estek a termékek is:


Az Időkép szerint a rengést Békéscsabán, Szegeden és Gyulán is lehetett érezni kis mértékben, legalábbis erről számoltak be a lap olvasói. 

Ahogyan arról a minap.hu is beszámolt, hétfőn ugyancsak rengett a föld a szomszédos országban: akkor a Richter-skála szerinti 5.2-es földrengés rázta meg Románia déli részét. 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.