Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 21301 - 21320 | ÖSSZESEN: 43196 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Az év végéhez közeledve ezúttal a miskolci Avasi Arborétum Fenyőkert részére készítettek madáretetőket és madárodúkat a Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a Fónagysági Oktatási Központ és az erdőgazdaság központjának dolgozói. 
Cikk
Kövér László a mai napon fél évre megvonta az LMP frakció minden beléptetési jogát azért, mert a párt beengedte a karzatra a Tanítanék Mozgalom aktivistáit, akik azután az ülésnek hátat fordítva, egyenpólóban jelezték, hogy nincs más céljuk, mint tisztes megélhetés mellett tanítani. 
Cikk
Kedden délelőtt tartotta lakossági szemléletformáló projektjének zárórendezvényét a Miskolci Vízmű Kft.
Cikk
Örülünk, hogy az EU és a kormány megállapodott - mondta Karácsony Gergely főpolgármester kedden Budapesten. A sajtótájékoztatón a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) társelnöke kifejtette: innentől kezdve a kormányzat felelőssége, hogy azokat a "mérföldköveket" meglépje, amelyeket az uniós intézmények támasztottak a források megérkezéséért.
Cikk
A közös ünnepi műsort a világjárvány miatt két éven át kellett nélkülöznie a párt tagjainak és szimpatizánsainak.
Cikk
Jelentősen változik a Munka Törvénykönyve 2023. január 1-től. A kisgyermekes szülők rugalmasabb feltételek mellett dolgozhatnak majd, bevezetik a szülői szabadságot és az apasági szabadságot is meghosszabbítják az EU-s irányelvek mentén. 
Cikk
Megvalósultak a magyar kormány által júniusban kitűzött célok, jelentette ki a területfejlesztési miniszter, miután az uniós tagállamok nagykövetei december 12-én pozitívan értékelték a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar helyreállítási tervet és annak hivatalos elfogadását javasolták az Európai Unió Tanácsának. 
Cikk
A Tourinform Iroda és a Miskolc Bolt átmenetileg zárva tart. Ezalatt a személyes ügyfélfogadás szünetel, de az online tájékoztatás munkanapokon továbbra is akadálytalanul működik.
Cikk
Az újdonsült anyukák egyik legnagyobb félelme, hogy nem fogják tudni, mikor miért sír a babájuk, és így nem tudják majd megnyugtatni őt. Bár az anyai ösztönök a legtöbbször megsúgják, mit tegyél, segítségképpen bemutatjuk, hogy melyik életkorban milyen okai lehetnek a babasírásnak.
Cikk
Jövőbeni tervekről és a politikusi pálya buktatóiról is szó esett azon a generációkon átívelő kedd reggeli egyeztetésen, melyen Veres Pál a nemrég megválasztott diák-városvezetőket fogadta.
Cikk
Kedd reggel aláírta és nem sokkal később pedig be is jelentette a 15 százalékos nyugdíjemelést Orbán Viktor miniszterelnök, a közösségi oldalán megosztott videójában.
Cikk
A Népkerti Vigadó és Söröző jótékonysági vacsoraestet szervez december 27-én, kedden a Miskolci Nemzeti Színház javára.
Cikk
A hétfői tárgyalások után úgy tűnik, minden fél a problémás kérdések megoldására törekszik, felgyorsultak a folyamatok az Európai Unióban, miután a Magyarország által blokkolt kérdésekre megoldást találtak az intézményrendszerben, jóváhagyták a hazánkat érintő megállapodásokat. 
Cikk
Többfelé erősen fagyos a reggel, kedden az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, de a keleti és az északkeleti tájakon több felhő lehet az égen, kezdetben északkeleten még a hó is szállingózhat. Az MVK szerint az autóbuszaik és villamosaik menetrend szerint indultak, az utak városszerte jól járhatóak.
Cikk
Két túlméretes járműszerelvény közlekedik 2022. december 15-én csütörtök éjjel 22:00 óra és hajnali 04:00 óra között Miskolc közigazgatási területén.
Cikk
A mintegy hatvan szépkorú nem csak a karácsonyra gondolt hétfő délután a harmadik gyertya meggyújtásával, de a régi szép idők disznótorait is megidézték, helyben főtt toroskáposzta elfogyasztásával. 
Cikk
Elsősorban az egészségügyi alapellátásban használt felszereléseket és egy véradó kamiont kap az ott működő Vöröskereszt a magyar társszervezettől. 
Cikk
Energiabiztonság, amerikai álom és Mikulás-napi futás – 1 percben a Miskolci Egyetem történéseiről.
Cikk
Különleges meglepetéssel készül a város Advent negyedik vasárnapján. A belvárosi karácsonyi régiségvásár és termelői nap mellett a Városháza aulájába adventi gyermekkuckóval is várják a családokat.
Cikk
Lezárult a Miskolc Köszöni közönségszavazása, ahol Miskolc legnépszerűbb szépségipari szakemberét kerestük. A 12 jelölt közül Terdik Gábor férfifodrász és hajgyógyász, a Nobasic szalon tulajdonosa nyert 3691 szavazattal. A szavazás 2022. november 28 és december 11 között zajlott a minap.hu felületén, ahová 12 237 szavazat érkezett.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.