Ugrás a tartalomra

Lezárta szemléletformáló projektjét a MIVÍZ

Létrehozva
Kedden délelőtt tartotta lakossági szemléletformáló projektjének zárórendezvényét a Miskolci Vízmű Kft.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A közel egyéves pályázat célja a lakosság szemléletformálását célzó tevékenységek megvalósítása volt: az ivóvízzel való takarékosság, a tudatosabb szennyvíz kibocsátás, illetve a csapvíz felhasználás elsődlegességének erősítése. 

- A klímaváltozás negatív hatása a MIVÍZ Kft. működési területén is egyértelműen érezhető, a hosszabb, csapadékhiányosabb időszakokat nagyon rövid, intenzív esőzések követik, amelyhez nagy mértékű hőmérséklet változások is társulnak. Éppen egy olyan időszakot élünk, amikor egy rendkívül aszályos nyár után a bükki karsztvíz szintje még most is alacsony – mondta köszöntőjében Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere. - Ezért fontos a lakosság körében tudatosítani a víztakarékosság, a vízbázisok védelmének, a kibocsátott szennyvízmennyiség mérséklésének fontosságát, és a víztakarékos felhasználásokra vonatkozó alternatív ismeretek elterjesztését és azok alkalmazását – hangsúlyozta. 

Kép

A projekt során megvalósult programelemeket Ádámcsó Norbert, a MIVÍZ Kft. operatív igazgatója mutatta be. Elmondta: a nyitórendezvényt március 22-én, a Víz Világnapján tartottak, melyet rajz-, illetve fotópályázat követett, a fogyasztóknak a MIVÍZ Hírmondóban is nyereményjátékkal készültek. A MIVÍZ három telephelyén tavasszal és ősszel forráslátogatásokat szerveztek több turnusban, ezzel párhuzamosan hat hónapon át közlekedett Miskolcon a víz-villamos. 

- Május 11-én, a város napja alkalmából szervezett programra pavilonnal települtünk ki, ahol egyebek mellett nyereményjátékkal vártuk az érdeklődőket. A miskolciak által jól ismert közszereplőkkel – Seres Ildikóval, Kemény Dénessel, Pál Dénessel – indítottunkk plakátkampányt. Az év során hat ivó kutat létesítettünk a város különböző pontjain. Szemléletformáló tartalmakkal fejlesztettük tovább a MIVÍZ honlapját és applikációját. A kollégáink interaktív előadássorozatokat tartottak óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban, valamint előadások tartottak önkormányzati dolgozóknak és intézményvezetőknek is – ismertette Ádámcsó Norbert.

Kép


A Miskolci Vízmű Kft. a „A víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás” címmel pályázatot nyújtott be. A KEHOP-2.1.7-19-2019-00001 azonosító számmal regisztrált, a „Víziközmű szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás a MIVÍZ Kft.” szolgáltatási területén” c. pályázatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programok Irányító Hatósága 57 827 000 Ft, vissza nem térítendő támogatásra alkalmasnak minősítette. Az előirányzat a Kohéziós Alapból és a hazai központi költségvetésből valósul meg. A pályázat támogatási intenzitása 100%. A projekt megvalósításának a kezdete: 2022.01.02. és fizikai megvalósításának tervezett napja: 2022.12.31

Ez is érdekelhet

Macsó Máté Fotó: DVTK
DVTK: küszöbön a fiatalítás
MiskolcSport
A DVTK csapata a Kisvárda MG vendége lesz. Macsó Máté, a DVTK ifjú labdarúgója nyilatkozott a Miskolc Televíziónak.
Táncballadák a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúra
A Miskolci Balett Arany János balladái alapján készített táncelőadást, melyet április 25-én mutat be a Játékszínben. Az előadásban két koreográfus működik együtt, Szőllősi Krisztina és Kozma Attila.
Egy kisbuszért futnak idén a Népkertben
MiskolcSportSzabadidő
Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági futását a Supersum Közhasznú Alapítvány, amely idén új helyszínen, a miskolci Népkertben várja a mozogni és segíteni vágyókat május 16-án.
DVTK HUNTHERM - NKA Universitas Pécs 68-58
Az elődöntő döntő ütközete
MiskolcSport
A DVTK HunTherm újabb hazai bajnokit játszik. A Sopron Basket csapatát fogadja a DVTK HunTherm, a fináléba jutásról döntő találkozón.