A kérdéseket és az arra adott válaszokat az alábbiakban olvashatják. Beszélgetőpartnerünk ez alkalommal a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje, dr. Mokrai Mihály volt.
- Mi a véleménye a miskolci járatseriff-rendszerről: beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, és képviselőként a jövőben is fenntartaná, esetleg tovább fejlesztené azt?
- Én nem hiszem, hogy ez a megoldás jó. Egyrészt nagyon sokba kerül, másrészt meg – szerintem -, amikor szükség lenne rájuk, pont akkor nincsenek ott. Ez már több alkalommal így történt. Egyszerűbb lenne, hogyha minden egyes villamosra visszaállítanánk a régi kalauzrendszert, aki gyakorlatilag azonnal ellenőrzi a jegyeket, és gondoskodik arról, hogy az adott járaton rend és fegyelem legyen. A járatseriffeknek, akik ott vannak a villamoson, gyakorlatilag semmilyen jogkörük nincsen. Még annyi jogkörük sincs, mint a MIÖR tagjainak. A rendőrségi jogköröket még messziről se tudják megközelíteni. Én félek attól, hogy bármi probléma lesz, egyszer belefutnak egy önhatalmi dologba és egy önbíráskodás lesz belőle. Akkor inkább már nem lenne jobb egy kalauz? Én ezt jobban támogatnám.
- Hogyan értékeli Miskolc jelenlegi közbiztonsági helyzetét és mely területeken látja a legnagyobb kihívásokat?
- Ez nagyon egyszerű: Tetemvár, Lyukó, Számozott utcák környéke. Ezek azok a területek, amelyek a legnagyobb kihívást jelentik Miskolcon. Sajnos már a Hideg sor felső, és a tapolcai környék is elkezdett szlömösödni egyes részeken. Amit egyébként nagyon-nagyon sajnálok. Én azt gondolom erről a dologról, hogy amikor mi vezettük a várost, akkor próbálkoztunk a rendőrök létszámának bővítésével, mert valójában ők azok, akik ezeket a problémákat kezelni tudnák. Hiába kerestük meg a Belügyminisztériumot is, és próbáltuk felajánlani a pénzügyi segítséget, azt a választ kaptuk tőlük, hogy azt a pénzt, amit adunk, azt ők nagyon szépen megköszönik, de az állománytáblát nem tudják Miskolcon bővíteni. Tehát az, amit csinált a város, hogy létrehozott egy Miskolci Önkormányzati Rendészetet (MIÖR), az egy kényszermegoldás. És ezt a kényszermegoldást toldozzuk-foltozzuk a mai napig.
- És ha nem földrajzilag nézzük a miskolci közbiztonsági helyzetet?
- Elméletileg, a rendőrségi beszámolók alapján, Miskolc közbiztonsága az erőszakos bűncselekmények tekintetében kifejezetten jónak mondható, bármilyen hihetetlen. Viszont a sok apróbb bűncselekmény, ami előfordul, és különösképpen a kiugróan közösségellenes garázdaság és egyéb hasonló dolgok, az emberek többségének a biztonságérzetét negatív irányba befolyásolják. Nehéz kérdés, hogy mit lehet ellene tenni? Én csináltam egy kísérleti modellt: az édesapámnak Lyukóban van telke, amit még most is használunk. Bekameráztattam az egészet, és működik. Azt kell mondanom, hogy azóta megtanulták, hogy oda nem szabad menni. Hogyha ez az ára, akkor a kamerarendszert kell fejleszteni tovább olyan formában, hogy az mindent lásson, a város egészéről adjon képet. Dr. Kriza Ákos polgármester elindított egy kamerafejlesztési programot, ami gyakorlatilag nem sikerült. Azt mondta, hogy ezer kamera lesz, de máig csak a töredéke működik Miskolcon. Pedig ott, ahol kamera van, érezhetően csökken a bűnözés. Tehát ez egy jó irány lenne. Természetesen azzal együtt, hogy legyen ember, aki figyeli a kamerák képeit és egységek, amelyek gyorsan be is tudnak avatkozni.
- Milyen feltételeket tart szükségesnek ahhoz, hogy új befektetők érkezzenek Miskolcra, és milyen szerepe lehet ebben egy országgyűlési képviselőnek?
- Először is a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 85 hektárját azonnal átadnám a Miskolci Önkormányzat befektetési rendszerébe. Gyakorlatilag Miskolcon most a DAM területének egy része van az önkormányzat kezében, amit rekultiválni kell, de véleményem szerint az emberek nem nagyon fogadnák el azt, hogy ott újra egy ipari terület legyen. Ezért azt gondolom, hogy a déli ipari területen lehet az ipart tovább fejleszteni, oda ipari befektetéseket hozni.
A DAM Bükk felé eső része ugyan most is ipari terület, de az nem érinti az embereket. A belső részeken már nem zajlik semmiféle termelés, se zajterhelés, se szennyezés nincsen. Tehát ott az a rész gyakorlatilag már nem zavarja az ott élőket. A város megvette a terület már több mint felét, de nem látjuk a terveket. Nem látom, mit akar oda csinálni a város. A DAM jelenleg egy olyan kérdés, amely a fekete ló ebben a futamban, bármi történhet még ott. Meggyőződésem, hogy a déli ipari területet kell fejleszteni. Egyrészt akik ide jönnek, zöldmezős ipari beruházást akarnak, másrészt pedig a zöldmezős ipari beruházást csak ott lehetne fejleszteni, bevonva további községeket, amelyek körbeveszik Miskolcot.
Szükségünk lenne még beruházásokra, látszik Debrecen példáján is, hogy újra 200 ezer fő felett van a város lélekszáma, miután három nagyberuházás ment oda, köztük egy kínai akkumulátorgyár, és a BMW autógyár. Ezek a beruházások megfordították a népességi tendenciát is.
Miskolc jelenlegi polgármesterének az az álláspontja, hogy nem akar még egyszer egy nagyon nagyot, mert annak az a veszélye, amit Miskolc már átélt, hogy ha a nagy összeomlik, akkor maga alá temet mindent. Miskolc polgármestere azt mondja, hogy ő sok kicsit akar, de hát annyira sok kicsi meg nem érkezik. A lakosság elvándorlását pedig meg kell állítanunk. A DK programjában első pont, hogy a miskolci lakosság csökkenését megállítsuk. Egy város attól város, hogy emberek vannak benne.
Ha netán országgyűlési képviselő leszek, akkor ezért fogok küzdeni - de önkormányzati képviselőként is ezért küzdök -, hogy ez a népességcsökkenés megálljon. Hogy olyan munkahelyek legyenek, ahol nem az a munkaszegénység van, hogy az emberek dolgoznak, de a fizetésükből nem tudnak megélni. Ez a legnagyobb tragédia, hogyha valaki becsületesen dolgozik, és olyan bért kap, amiből nem tud megélni. Az lenne a jó, hogyha az emberek itt olyan munkahelyeken dolgozhatnának, amiből biztos egzisztenciát tudnak teremteni maguknak és a családjuknak.
Ehhez kapcsolódik a Demokratikus Koalíció másik programpontja, az egészségügyi ellátás fejlesztése Miskolcon. Miskolc a maga nemében egyedülálló, sehol az országban nem volt négy darab kórház egy városban. Ez annak következtében alakult így, hogy a szocializmusban a nehézipari üzemekkel együtt - gyakorlatilag minden üzemnek külön – létrehoztak egy saját kórházat is. Ami fenntarthatatlan. Tehát, ha az ipart fejlesztjük, akkor a megfelelő orvosi ellátást is biztosítanunk kell, de ésszerűen. Ne legyenek várólisták, ne a szerencse döntse el azt, hogy ki, mikor mehet vizsgálatra vagy kezelésre. Én azt gondolom, hogy az élhető városhoz az ipari környezet megteremtése mellett az egészségügyi rendszerünk fejlesztése is szükséges. Mindkettőt olyan szintre kell hoznunk, hogy azt mondják az emberek, Miskolcon érdemes élni. Nem csak azért, mert munkája van az embereknek, hanem mert olyan orvosi ellátást is tudnak kapni, ami az országban egyedülálló.
- Hogyan teremtene egyensúlyt Miskolcon az ipari fejlődés és a környezetvédelem szempontjai között? Tud-e olyan konkrét lépést mondani, amellyel egyszerre támogatná a gazdasági fejlődést és csökkentené a környezeti terhelést a térségben?
- A környezetünk védelme a legfontosabb dolog, mert a környezetünk határozza meg az életünk minőségét. Azonban nyilvánvalóan az iparra, a gazdaság működésére is szükségünk van, ezért a feltételrendszereket kell úgy alakítani, hogy a szabályokat betartva - az egyéni védőeszközöktől kezdve a komplett védőrendszerekig – a vállalatok úgy működjenek, olyan környezeti határértékekkel, hogy érdemben ne szennyezhessék a környezetet. Vannak jó példák, hogy tudnak cégek úgy működni, hogy nem szennyezik a környezetet.
Tehát ma már nem ellentmondás a környezetvédelem és az iparfejlesztés. Hozzáteszem, a legjobb dolog az lenne, amit sosem tudtunk megcsinálni, a Káli Sándor érában sem, amikor alpolgármester voltam, hogy magasan kvalifikált munkahelyeket hozzunk ide. Ezt megpróbáltuk, amikor a Bosch ide települt, lejártuk a lábunkat, hogy jöjjön a cég szoftverfejlesztő központja is, de nem sikerült. Ez teljesen más struktúrát adott volna a városnak. De azt mondták nekünk, hogy csak Budapest. És nem tudtuk Budapestről elhozni. Pedig nekünk erre lenne igazán szükségünk. A nagyon magas hozzáadott értékű termelésre, nyilván az alacsonyan képzett embereket felszívni képes vállalatok mellett. Ehhez mindennel rendelkezünk, itt van például az egyetem és a minden évben itt diplomát szerző mérnökök, akiket jó lenne itt is tartani, hogy ne menjenek el ebből a városból. Én ebben látom Miskolc egyik kitörési pontját.
- Ön szerint milyen jövő vár a diósgyőri acélmű (DAM) területére, és milyen szerepet szánna annak a térség gazdasági fejlődésében? Tud-e konkrét fejlesztési elképzelést mondani a DAM területére, amelyet képviselőként előmozdítana?
- Az első probléma az, hogy Miskolc a titkok városa. És nem csak a polgármester titkolózik, hanem a kormány is titkolózik. Csináltak egy fejlesztési tervet, amit tíz évre titkosítottak. Tehát tíz évig senki nem fogja megtudni azt, hogy a kormány mit tervezett a DAM-mal. Elemeket láttunk esetleg belőle. Az sem működik, hogy megveszem a területet milliárdokért és nem tudom, mit akarok vele kezdeni, hanem megkérdezem az embereket. Ez olyan, mintha fordítva ülnénk a lóra és a farkát kérdeznénk meg, merre menjünk. De hát ez nem így működik. Ez már a skizofrénia határán mozog. Hogy amikor megveszünk valamit, nem tudjuk, hogy miért vettük meg, és megkérdezik az embereket, hogy mit csináljunk? Azért nem egészen így működik a világ. Én azt gondolom, hogy valamilyen terv szerint kell haladni. Közös tulajdon megszüntetése, satöbbi. Vagy azért vettük meg, mert erre adtak pénzt? Jó, oké, de utána mi van? Ha betekintést engedne a kormány ebbe a tervbe, akkor nagyon szívesen elmondanám róla a véleményemet. Ha látnám, mi a stratégia.
Például tökéletesen meg lehetne csinálni a DAM területén egy utat, ami a városi közlekedést nagyban tudná segíteni. Vagy fel lehetne parcellázni a területet és lakóházakat építeni, ezzel bevonva a lakóövezetbe ezt a hatalmas részt. Ezzel a város komoly bevételre is szert tehetne. Én ezt támogatnám. Bármilyen hihetetlenül hangzik, Miskolc a második világháború előtt már csinált ilyet, és nagyon sok pénzt keresett azzal, hogy egy testvérpár, a Martin testvérek fölvásároltak egy nagy területet, az önkormányzat segítségével belterületbe vonták, és kialakítottak egy kertvárosi övezetet. Miskolc város jóváhagyásával és támogatásával, amin aztán nem csak a testvérpár keresett sok pénzt, hanem Miskolc költségvetése is. Ilyen tehát már történt a városban és ezt a közgyűlésben is elmondtam. Ezzel Miskolc újra komoly bevételre tehetne szert és a városunk is látványosan fejlődhetne.
- Megválasztása esetén melyik az a három konkrét, számon kérhető vállalás, amelyet a ciklus végéig mindenképpen teljesíteni kíván?
- Az első dolog, amit meg szeretnék csinálni, hogy a GDP-ből a költségvetésben legalább 1,8-1,9 százalék egészségügyi ráfordítás legyen. Ezt szeretném elérni. Mert ez aztán onnantól kezdve minden szintre legyűrűzik, hiszen mindennek alapja az egészséges ember. Mi ciklusokon átívelően próbáltuk fejleszteni az egészségügyet. A megyei kórházban, az Erzsébet kórházban, a Szent Ferenc kórházban, tehát gyakorlatilag az infrastruktúra adott, ezt már csak pénzzel kellene megtölteni. Szerintem a miskolci orvosok tehetségesek, és képesek lennének ledolgozni azokat a várólistákat, melyek most léteznek, borzasztóan irritálva az embereket. Csak akkor lehetsz beteg, ha van pénzed, mert ha pénzed van, akkor elmehetsz a magánegészségügybe. Ez nagyon ingerli az embereket. Ez az első dolog, az egészségügy.
A második dolog, amit mindenféleképpen meg kellene tenni, az az, hogy Miskolc közlekedési struktúráját átállítsuk még inkább az elektromos járművekre. Ebben próbálnék segíteni az MVK Zrt.-nek. Jelenleg az elvonások és az üzemanyagárak mellett egyetlen módon lehet rentábilisan üzemeltetni a közösségi közlekedést, hogyha elektromos buszokkal valósítjuk meg azt.
A harmadik az ipar fejlesztése, amiben szeretnék közreműködni. Ha ezt a három dolgot meg tudnánk lépni, az emberek elégedettebbek lennének: jó egészségügyi ellátással, jó munkahelyekkel, ahol nincs munkaszegénység, hanem meg lehet a munkából élni, és a jó közösségi közlekedéssel együtt. Összerakva egy rendszerbe ezt az egészet, működőképesebbé lehetne tenni a várost. Nem nagyon szeretnék egy olyan Miskolcon élni, ahol már csak százezer ember lakik, amikor ebben a városban 232 ezren is voltunk, ez volt a csúcslétszám.
Ahogyan már mondtam, a legnagyobb problémája a városnak a népességcsökkenés, és ezt senki nem tudta még idáig megállítani. Az én gyermekem is elment a városból. Igaz, ő speciális munkát választott, filmrendező, és Miskolcon nincs filmrendezés. Ezt tudomásul kell venni, ezt én is elfogadtam, de a legtöbben itt maradnának, ha megfelelőek lennének a feltételek.
- Utolsó kérdésünk, hogy mennyire kötődik ahhoz a választási körzethez, ahol végül indul, annak fényében, hogy korábban egy másik körzetben tervezte az indulását?
- Az én választókörzetem, ahol önkormányzati képviselőként dolgoztam, az mindig a Vörösmarty lakótelep és környéke, meg a Szentpéteri lakótelep és környéke volt, ezért logikus volt, hogy én ott indulok. A párt viszont úgy döntött, hogy visszaléptetnek egy másik jelölt javára ebben a választási körzetben. Közben a másik jelölt, aki a kettes körzetben indult volna, jelezte a pártnak, hogy ő nem tudja vállalni az indulást. Ezért történt meg az a dolog, hogy áttettek a kettes körzetbe. Hozzáteszem, bár a választási logika szerint engem az egyes körzetben kellett volna indítani, hiszen mindig ott voltam képviselő, de igazából a kettes választókörzetben élek. Ott voltam gyerek, oda jártam iskolába, tehát engem minden a kettes választókörzethez köt. Tehát én végig tudom mondani az összes utca nevét, azt hogy itt születtem, ide jártam a 4-es általános iskolába, tehát ide köt minden. Sőt, annak idején Sajóbábonyban dolgoztam, ami szintén a választókörzethez tartozik. Ezzel az ott élőket is sikerült már meglepnem korábban.
Tehát nekem ez a város az otthonom, én itt élek. Elmehettem volna ebből a városból többször. Voltam Budapesten, tanultam Szentendrén, éltem Várpalotán, Székesfehérváron, de valahogy mindig úgy voltam vele, hogy én itt vagyok otthon. És valószínűleg itt is fogok meghalni. Nem akarok elmenni ebből a városból, ahol mindenkit ismerek, nem tudok úgy végigmenni a főutcán, hogy nekem ne köszönjenek, hogy ne álljak meg, ne beszéljek az emberekkel. Itt engem, nem mondom azt, hogy szeretnek, de eltűrnek, és mindenkivel van egy jó szavam. Ezért én itthon érzem magam.
Most leszek hatvan éves ebben az évben, én már nem akarok innen sehová elmenni. Ez egy csodálatos város. Minden adottsága megvan. A többi városnak közel sincs annyi adottsága, mint Miskolcnak. Talán csak Szentendre van ilyen helyzetben, mint a mi városunk. Más ilyen várost az országban nem találtam, pedig végig jártam az egészet. Ez a város gyakorlatilag abban fuldoklik, hogy túl sok lehetősége van. Ez furcsán hangzik, de tényleg abban fuldoklunk, hogy van egy Tapolcánk, ami ha bármely másik városban lenne, ez lenne a vezető turisztikai attrakció, a Barlangfürdővel meg mindennel együtt. Aztán van egy Lillafüredünk, amely gyakorlatilag bármely más városban egy külön turisztikai attrakció lenne, egyedül erre épülhetne minden. Van egy Diósgyőri várunk – most éppen épülőben és arról ne nyissunk vitát, hogy tetszik, nem tetszik, a miénk, szeretni fogjuk -, és ott van például Eger, amely az egész turizmusát egy várra építette fel. Ott van negyediknek az Avasi kilátó. Ha ez a kilátó bárhol máshol van – például egy Debrecen a fél kezét odaadná, ha lenne egy ilyen a városuk közepén -, akkor ezzel önmagában el lehet adni egy várost.
Nekünk az a problémánk, hogy van négy olyan attrakciónk, amelyek önmagukban is turisztikai célponttá tehetnek egy várost – és a sok kisebbről nem is szóltunk -, amivel nem tudunk élni. Nem tudunk egyszerre ennyi látványosságra – ötödiknek ott a Kocsonyafesztivál is – felépíteni egy brandet. Nincsen annyi pénzünk, hogy mindegyikből egy brandet építsünk. Ezen az sem segít, hogy ha jön egy új városvezetés és új brandet akar építeni. Tényleg azt mondhatom, hogy mi a bőség zavarával küzdünk és nem tudjuk ezt a bőséget kezelni. Pedig az igazi nagy üzlet az lenne, ha ezeket felfűzve egy turisztikai vezérfonalra, itt tudnánk tartani a turistákat egy egész hétre. Ezt a hét napot bőséggel meg tudnánk tölteni, méghozzá évszaktól függetlenül is. Na ezt nem sikerült még megcsinálnia senkinek ebben a városban, még ha voltak is rá próbálkozások. Országgyűlési képviselőként, ahogyan önkormányzati képviselőként is, szeretnék még azért dolgozni, hogy ebben előre tudjon lépni Miskolc. Ez egy hatalmas kitörési pontja és bevételi forrása lehetne a városnak – összegezte gondolatait dr. Mokrai Mihály.
