Ugrás a tartalomra

Ismét együtt karácsonyozott az MSZP megyei szervezete

Létrehozva
A közös ünnepi műsort a világjárvány miatt két éven át kellett nélkülöznie a párt tagjainak és szimpatizánsainak.
Preview Image
Az MSZP megyei szervezetének karácsonyi ünnepsége a városházán - Mocsári László képgalériája

Karácsonyi ünnepséget tartott az MSZP megyei szervezete hétfőn, a városháza dísztermében. Az eseményen több mint százan – a párt tagjai és szimpatizánsai – gyűltek össze, ahol a szocialisták országos és helyi vezetése köszöntötte a résztvevőket. 

A Borsod-Abaúj-Zempléni kötődésű Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke beszédében a párt céljairól, eredményeiről és jövőbeli terveiről szólt. 

Kép
Komjáthi Imre


- Mi egy olyan világot álmodunk, ahol a dolgozó embereknek van becsülete. És a dolgozó emberek alatt a saját munkájukból élő vállalkozókat is értem, a tanárokat is értem, az egészségügyben dolgozókat, mindenkit, aki munkát végez, legyen az fizikai vagy szellemi munka – jelentette ki. 

Varga László megyei elnök az elmúlt két, covid sújtotta év, valamint 2022 nehézségeiről, a háború miatti nehéz helyzetről, az inflációról szólt, beszédének második részében viszont már ő is a jövőre tekintett. 

Kép
Varga László


- Rengeteg feladatunk lesz jövőre is, meg azután is, ez nagyon világos. Sok lesz a feladat, mert mi egy teljesen más Magyarországot képzelünk el, mint amilyet a kormány épít, és nagyon sok tervünk van arra, hogy hogyan tudjuk a hétköznapokat jobbá tenni, hogyan tudunk egy emberibb, igazságosabb, szabadabb Magyarországot teremteni itt mindannyiunk javára – hangsúlyozta. 

Simon Gábor, az MSZP miskolci elnöke végül, de nem utolsó sorban arról szólt, hogy a korábban felsorolt nehézségek mellett a párt azért tudott fennmaradni, mert ők egy valódi, összetartó közösségként működnek. 

Kép
Simon Gábor


- Az elmúlt években nem tudtunk ilyen programokat szervezni, a világjárvány miatt így ekkora körben lehetetlen volt összegyűlni. Azonban ez, a két év kihagyás után megrendezett közös karácsonyi ünnepség, az, hogy most ennyien gyűltünk össze is azt mutatja mindenkinek, hogy az együvé tartozás érzése nem szűnt meg bennünk, hiszen itt vagyunk, együtt vagyunk, sokan vagyunk és azért jöttünk ide, hogy együtt lezárjuk az évet – mondta. 

Kép


A beszédek után karácsonyi műsor következett, ahol a fellépők versekkel, dalokkal hangolták a megjelenteket a közelgő ünnepre. Az esemény végén ötven darab karácsonyfát sorsoltak ki a résztvevők között.

Ez is érdekelhet

Macsó Máté Fotó: DVTK
DVTK: küszöbön a fiatalítás
MiskolcSport
A DVTK csapata a Kisvárda MG vendége lesz. Macsó Máté, a DVTK ifjú labdarúgója nyilatkozott a Miskolc Televíziónak.
Táncballadák a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúra
A Miskolci Balett Arany János balladái alapján készített táncelőadást, melyet április 25-én mutat be a Játékszínben. Az előadásban két koreográfus működik együtt, Szőllősi Krisztina és Kozma Attila.
Egy kisbuszért futnak idén a Népkertben
MiskolcSportSzabadidő
Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági futását a Supersum Közhasznú Alapítvány, amely idén új helyszínen, a miskolci Népkertben várja a mozogni és segíteni vágyókat május 16-án.
DVTK HUNTHERM - NKA Universitas Pécs 68-58
Az elődöntő döntő ütközete
MiskolcSport
A DVTK HunTherm újabb hazai bajnokit játszik. A Sopron Basket csapatát fogadja a DVTK HunTherm, a fináléba jutásról döntő találkozón.