Keresés
TALÁLATOK: 23801 - 23820 | ÖSSZESEN: 44296 darab
Cikk
2022. szeptember 16., péntek – 10:27
A város története tele van legendákkal, melyek hatása sohasem múlik el, főszereplői sok évvel haláluk után is velünk maradtak. Ha válaszolni kell arra a kérdésre, hogy mégis kik voltak azok, akik a legnagyobb szerepeket játszották Miskolc történetében, akkor kétségtelen, hogy az egyik Déryné Széppataky Róza, korának kiemelkedő tehetségű színművésze lenne. Már belépője e világba is különleges volt, amikor Jászberényben, 1795-ben éppen karácsony este adta szülei tudtára, hogy különleges ajándékként megérkezett e világra.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 18:15
Idén télen a lakossági felhasználóknak átadott hőmennyiség csökkentését tervezik a távhőrendszerekben – mondta a Népszava szerint Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 16:45
A Szentpéteri kapu 3. szám alatt áll az a ház, amelyben Pressburger Imre, azaz Emeric Pressburger, az Oscar-díjas miskolci filmalkotó született. A mindenkori CineFest egyik nosztalgikus programeleme, hogy koszorúkat helyeznek el a házon álló emléktábla alatt.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 16:43
Az önkormányzat a Tisztasági Nagykövet Egyesülettel közösen tart szemétszedést szombaton délelőtt a Pázmány, és Latabár soron, illetve a Nagyavas felsősoron lévő kilátópont környékén.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 16:33
Pénteken lehűlés kezdődik és változékony őszi idő várható a hétvégén. Megélénkül a szél és többfelé, többször kell számítani csapadékra is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki, országos, középtávú előrejelzéséből.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 15:55
A zöldterületek fejlesztéséről és fenntartásáról rendeztek szakmai találkozót szerdán a miskolci polgármesteri hivatalban.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 15:52
25 éve nem volt példa olyan az élelmiszerek olyan mértékű drágulására, mint az utóbbi 9 hónapban – állapította meg a Telex.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 15:34
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában szerda délelőtt meghívott előadóval egyebek mellett arra keresték a választ, milyen energetikai intézkedésekkel, észszerűsítésekkel és beruházásokkal csökkenthető a cégek által felhasznált energiamennyiség.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 15:30
A Miskolci Törvényszék 7 év szabadságvesztésre ítélt csütörtökön egy nőt, aki azért gyújtott fel egy miskolci családi házat, hogy ott élő hozzátartozóit megölje.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 14:57
2020 után ebben az esztendőben is több kategóriában jeleskedett a MIHŐ csapata a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok Rangadóján.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 14:19
A Velünk a Város frakciójának szocialista önkormányzati képviselője szerda délután a Miskolc Televízió Kilátó című műsorának különkiadásában szólt a közlekedési vállalatot övező kérdésekről és annak elmúlt években kialakult pénzügyi mozgásteréről.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 13:55
Az ivartalanított kutyák iránt nagyobb az érdeklődés, ezért az állategészségügyi telep a Varga László által felajánlott összeget a beavatkozásra költi - tájékoztatta szerkesztőségünket a Városgazda.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 13:50
Most hétvégén újabb színes családi program otthona lesz Görömböly, köszönhetően a helyi és városi kulturális és közéleti szereplők összefogásának.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 12:48
Az európai parlamenti képviselők elfogadták a magyar jogállamiságról készült jelentést, és az Európai Bizottságot is felszólították, hogy használja ki a rendelkezésükre álló összes eszközt Magyarországgal szemben, különösen a kondicionalitást – számolt be szerdán a HVG.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 12:32
Fennállása 30. évfordulóját ünnepelte csütörtökön a Miskolci Autista Alapítvány, amely három évtizeddel ezelőtt autista és értelmi fogyatékos gyermekek szüleinek kezdeményezésre jött létre.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 11:49
A környezetvédelmi hatóság lezárta a vizsgálati eljárást a Sajószigeti utcára tervezett fémhulladékhasznosító telep ügyében - tájékoztatta szerkesztőségünket csütörtökön a Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 11:27
A tragikusan fiatalon elhunyt kajakozó előtt emlékversennyel tiszteleg a DVTK.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 10:14
Pénteken rajtol a jégkorong Erste Liga és az osztrák liga (ICEHL) 2022/23-es idénye, előbbiben az erdélyi csapatok számítanak fő esélyesnek, utóbbiban a Fehérvár szeretné megközelíteni előző szezonbeli teljesítményét.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 09:56
Több mint négykilométeres sor alakult ki csütörtök reggelre II. Erzsébet királynő londoni ravatala előtt. A múlt héten elhunyt néhai brit uralkodó koporsóját előző este ravatalozták fel a londoni parlament legősibb épületében, a Westminster Hallban.
Cikk
2022. szeptember 15., csütörtök – 09:32
Korrupciós problémák miatt több milliárd, Magyarországnak szánt euró folyósítását blokkolhatja az Európai Bizottság, számolt be a Reuters két uniós tisztviselőre hivatkozva.