Keresés
TALÁLATOK: 24201 - 24220 | ÖSSZESEN: 43321 darab
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 18:12
A helyiekből álló közösség a város közterület-szépítő felhívására jelentkezett, és csütörtökön kezdték meg a munkát a belvárosi téren.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 18:05
Állótapssal és ovációval fogadta a budapesti közönség a Miskolci Nemzeti Színház Feketeszárú cseresznye című előadását a Thália Színházban június 8-án. A közel három éve kitartóan futó miskolci előadás a Thália Fesztivál keretében mutatkozott be a fővárosban, ahol szintén elsöprő sikert aratott a Szőcs Artur rendezésében készült előadás.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 17:11
Világszerte ígéretes eredményekkel kísérleteznek a rövidebb munkahét bevezetésével, Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom indít pilot projektet a négynapos munkarend megvalósíthatóságát vizsgálva - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 16:14
Versenyt futnak az idővel a sajókeresztúri Boldizsár szülei. A súlyos anyagcserezavarral diagnosztizált kisfiú kezelését május végén el kellett volna kezdeni, ehhez viszont csaknem 15 millió forint hiányzik.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 15:26
Hamarosan indul az ötletek fogadása a részvételi költségvetéshez: az állampolgárok dönthetnek annak a 15 millió forintnak a felhasználásáról, amit erre a célra különített el a városvezetés. A beérkező elképzeléseket a Polgármesteri Hivatal dolgozói dolgozzák majd fel, ezért felkészítést kaptak részvételi demokráciából.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 15:21
Az orosz-ukrán háború elől menekült gyermekek számára tartanak jótékonysági napot pénteken a Helynekem teraszán – erről számolt be a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete és Varga Andrea alpolgármester csütörtök délelőtt.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 14:53
A tíz éve indult miskolci duális képzés megújításáról és kibővítéséről írt alá megállapodást a Bosch két miskolci telephelye és a Miskolci Szakképzési Centrum csütörtökön. Most már az Andrássy és a Bláthy mellett a Kandóval is együttműködnek.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 14:32
A Kazinczy utcai orvosi rendelő munkálatai során az önkormányzat és a kivitelező figyelembe veszik a társasház tulajdonosainak és az épületben praktizáló személyzet kéréseit. Ezért minimálisan megcsúszhat a befejezés, azonban a végeredmény mindenki számára kielégítő lehet. Csütörtökön helyszíni bejáráson tájékoztatták az érintett orvosok képviselőjét.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 14:28
Közlekedésbiztonsági vetélkedőre hívja a családokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 14:15
Horváth János és Mucsi József könyvét egy nappal a 93. Ünnepi Könyvhét hivatalos megnyitója előtt ajánlották az olvasóközönség figyelmébe.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 13:49
Idén új helyszínen várja a fröccsözőket a XVI. Miskolci Fröccsfesztivál.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 13:25
Az önkormányzat 768 helyszínt érintő térfigyelőkamera-fejlesztésről döntött korábban, azonban a kormány 2020-ban a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzettel indokolva leállította a beruházást, a hozzá rendelt forrást elvonta. A más pontok mellett az avasi Horváth-tetőt is érintő projektre szánt támogatást most visszakérik a miskolci képviselők.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 12:58
Néhány hónapon, maximum egy éven belül újra élettel telhet meg a Sajó szennyezett szakasza - állítja a lapunk által megkérdezett szakértő.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 12:37
Életének 84. évében elhunyt dr. Csótai József pedagógus, szakedző, a Miskolci Egyetem és Miskolc város sportéletének meghatározó alakja.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 12:17
A MIVÍZ Kft. még 2019-ben pályázatot nyújtott be a KEHOP-2.1.7 pályázati kiírásra, a „Víziközmű szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás a MIVÍZ Kft. szolgáltatási területén” címmel, melyet 2020-ban az Irányító hatóság megvalósításra érdemesnek ítélt.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 12:03
Távhővezeték építés miatt június 10-től várhatóan július 15-ig forgalomkorlátozás várható a Győri kapu 108/a szám – Rácz Ádám utca 17. sz. közötti szakaszon. A forgalomkorlátozás a gépjármű forgalmat és a parkolóhelyek ideiglenes igénybevételét is érinti.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 10:00
A Diósgyőrben élő családok számára vetítenek négy alkalommal filmet - a Diósgyőr legyen a Tiéd pályázat keretében - a Művészetek Házában.
Cikk
2022. június 9., csütörtök – 09:05
A nyári hangulat és élmények jegyében új, a város hivatalos Facebook oldalán zajló nyereményjátékra invitálja a közösségi hálót használókat Miskolc önkormányzata.
Cikk
2022. június 8., szerda – 22:43
Ezt szerda délután jelentette be a politikus a Facebook-oldalán.
Cikk
2022. június 8., szerda – 18:53
A tervezett időpontnál hamarabb kijavították a meghibásodott távhővezetéket.