Ugrás a tartalomra

Folytatják - bővítéssel ünnepelte a duális képzés tíz évét a Bosch

Létrehozva
A tíz éve indult miskolci duális képzés megújításáról és kibővítéséről írt alá megállapodást a Bosch két miskolci telephelye és a Miskolci Szakképzési Centrum csütörtökön. Most már az Andrássy és a Bláthy mellett a Kandóval is együttműködnek.

Az a cél, hogy a járműipari alkatrészek, valamint elektromos hajtások gyártásával és fejlesztésével foglalkozó Robert Bosch Energy and Body Systems Kft., valamint az idén húsz éve működő, elektromos kéziszerszámokat, akkumulátorokat gyártó Robert Bosch Power Tool Kft. számára utánpótlást neveljenek, valamint támogassák a szakképzési centrum tagiskoláiban a középfokú oktatást és a felnőttképzést.

Kép

Ennek részeként - az Andrássy és a Bláthy után - újabb iskola, a Kandó Kálmán Informatikai Technikum csatlakozik a duális képzéshez, amiben a technikusnak és szakmunkásnak készülő diákok az iskola mellett a Bosch gyáraiban, a közös működtetésű tanműhelyekben is tanulnak. Szeptembertől a mechatronikai, automatikai, valamint gyártósori gépbeállító és gépgyártás-technológiai technikus szak mellett erősáramú elektrotechnikus szakon is képzik a fiatalokat.

Az erről szóló megállapodást csütörtökön írták alá a felek a cég Repülőtéri úti TGA Központjában. A Bosch Miskolc legnagyobb foglalkoztatója, jelenleg 6500 munkatársuk van. Frank-Stephan Kupfer gazdasági ügyvezető igazgató felelevenítette, évszázados hagyománya van náluk a fiatalok gyáron belüli képzésének, ami most tovább bővül. Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az együttműködés sikerét mutatja, hogy a több száz, már végzett diák túlnyomórészt a Bosch miskolci gyárainak egyikében helyezkedett el, vagy aztán továbbtanult.

Kép

A Bosch miskolci duális képzésének tízéves jubileumi ünnepségén részt vett a szakképzésért felelős helyettes államtitkár is. Pölöskei Gáborné - amellett, hogy méltatta az eredményeket - arról beszélt, hogy tovább kell szélesíteni és mélyíteni a folyamatot, egyúttal hangsúlyozta a cégekkel való összefogást. Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója ezt azzal egészítette ki, hogy a Bosch a folyamatos megújulás igényét hordozza magában, és ennek eleget is tesz. Hozzátette, jelenleg is több tucatnyi diák rendelkezik tanulói, szakképzési szerződéssel a vállalatnál, számuk tovább bővülhet az együttműködés kiterjesztésének köszönhetően.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Veres Pál polgármester érdeklődésünkre azt hangsúlyozta, hogy a fiatalok szakmát, magas szakmai ismereteket szerezhetnek, megismerik a legújabb technológiákat, és tudnak karriert tervezni.

- És a reményeink szerint munkát is Miskolcon vállalnak majd. Ez a mi célunk is: itthon tartani a fiatalokat - mutatott rá.

A képzési szerződés ünnepélyes aláírása után bemutatták a legmodernebb technológiával felszerelt Bosch-tanműhelyeket, majd a nyílt napon játékos formában ismerkedhettek meg a fiatalok a legmodernebb eszközökkel és technológiákkal.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.