Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 27121 - 27140 | ÖSSZESEN: 43304 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Ugyanis szerda délután a közösségi gyűlés résztvevőiből verbuválódott klímanagykövetek szimbolikusan átadták a városvezetőknek a kétszer kétnapos tanácskozás eredményeként megszületett hét javaslatot. A miskolci állampolgárokat reprezentáló „ötvenek” szerint ezek mentén javítható a város levegőminősége. A döntéshozók feladata, hogy bedolgozzák ezeket a megyeszékhely klímastratégiájának cselekvési tervébe.
Cikk
Ebben az évben is meghirdette a Legjobb önkormányzati gyakorlatok programot a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ). A társadalmi felzárkózás terén végzett tevékenységéért a miskolci önkormányzat elismerésben részesült.
Cikk
Ismét a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) zsebelte be a V. Közúti Utaskapcsolati Dolgozók Országos Versenyét.
Cikk
Ehhez nem kell mást tenni, mint bemenni a polgármesteri hivatalba, szerdán ugyanis kihelyeztek egy gyűjtődobozt az ügyfélszolgálat bejáratánál: Miskolc is csatlakozott a Jane Goodall Intézet mobilgyűjtő kampányához.
Cikk
Három és félszeresére nőtt az elmúlt két hétben az új koronavírus-fertőzöttek száma Borsodban, több mint 6 ezer új fertőzöttet jelentettek. Miskolcon egyelőre kevesebb mint 2 ezer új megbetegedésről érkezett jelentés ebből az időszakból, a karanténban lévők száma viszont meghaladja a 2 ezret.
Cikk
A városi rendészet javaslatai és a lakosság igényei mentén még idén bővülhet a térfigyelő-rendszer: az elkövetkezendő hetekben elsősorban a belvárosban telepít új kamerákat az önkormányzat.
Cikk
A lakosok korábban panaszkodtak a lépcsősor leromlott állapotára. Az aszfaltozás után újra biztonságosan használható a feljáró, ami egyúttal akadálymentes is lett. A júliusi polgármesteri bejárás során elhangzott további helyi igényekre is reagálni tervez Szarka Dénes, a körzet önkormányzati képviselője.
Cikk
A hazai lakáspiacon 17 százalékkal emelkedett az értékesítések száma 2021 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévi adatok pedig a lezárások miatti alacsony bázissal összefüggésben 135 százalékkal nőttek - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal szerdán az MTI-t.
Cikk
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Statek Kft. közreműködésével rendszeres mezőgazdasági összeírást hajt végre „Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2021” elnevezéssel, ami Miskolcot is érinti.
Cikk
A Basszuskulcs zenei magazinunk következő vendége a death metal körökben otthonosan mozgó Melegh Gábor lesz, a dalszerző-szövegírónak az A Way formációban egy új oldalát ismerhetjük meg.
Cikk
„Látszódj, hogy lássanak” - kampány keretében kedden az arnóti körforgalomnál ellenőriztek a rendőrök.
Cikk
Kedd este egy nő miatt szólalkozott össze két férfi az Avason. A történet vége életveszélyes sérülést okozó szurkálás lett.
Cikk
Az Iron Maiden 2022. június 4-én pótolja a koronavírus-járvány miatt idén elmaradt budapesti koncertjét a Groupama Arénában.
Cikk
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei a mentőszolgálat munkatársaival közösen mentettek ki egy mozgáskorlátozott férfit és egy nőt, akiknek háza kigyulladt. A rendőrök és a mentőszolgálat munkatársai főkapitányi elismerésben részesültek.
Cikk
A Miskolci Állategészségügyi Telep 151. alkalommal tartja meg nyílt napját november 13-án szombaton, 10:00 és 14:00 óra között a Fonoda utca 16. szám alatt - közölte a Polgármesteri Hivatal.
Cikk
Miskolcon, a Mechatronikai Ipari Parkban épül a Chervon Auto első Kínán kívüli gyáregysége, amelyben a tervek szerint kizárólag elektromos autókhoz gyártanak majd présöntéssel és egyéb fémmegmunkáló berendezésekkel alkatrészeket. A beruházás kapcsán Simon Waechterrel (SW), a Chervon Auto stratégiai projektekért és üzletfejlesztésért felelős vezetőjével és Simon Lajossal (SL), a cég miskolci HR vezetőjével beszélgetett a villanyautosok.hu. A cég története, a helyszínválasztás okai mellett azt is megtudtuk, hogy már keresik a szakembereket a miskolci üzembe.
Cikk
Az elhunytak többsége idős, krónikus beteg - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. Hozzátették: eddig 5 981 915 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 760 912-en a második, 1 millió 431 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Cikk
Információink szerint szerda reggel baleset történt a Diósgyőri stadionnál: autó hajtott a villamos elé. A villamosforgalom szünetel, helyette villamospótló autóbuszok járnak az Újgyőri főtér és a Diósgyőri Gimnázium közötti szakaszon.
Cikk
A férőhelyek bővítése és az energetikai korszerűsítés mintegy 200 millió forintba kerül, ebből az önkormányzati önerő eléri a 40 millió forintot.
Cikk
Az első világháború hősei és áldozatai előtt tisztelgő fotókiállítás nyílt a polgármesteri hivatal aulájában.