Ugrás a tartalomra

A téli közlekedésre készíttették fel az autósokat

Létrehozva
„Látszódj, hogy lássanak” - kampány keretében kedden az arnóti körforgalomnál ellenőriztek a rendőrök.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Csúszós utak és romló látási viszonyok - a téli időszakban ezek miatt is különösen fontos, hogy a gépjárművek megfelelő műszaki állapotúak legyen. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság ennek jegyében indított közlekedésbiztonsági akciót.

A kampány során, kedden a 37-es út arnóti körforgalmánál található kamionos pihenőnél végeztek ellenőrzést. A téli gumi meglétét, a hűtőfolyadékot, illetve a szélvédő állapotát vizsgálták, és a hiányosságokra is felhívták az autósok figyelmét. Amennyiben szükséges volt, a rendőrök téli ablakmosó folyadékkal is feltöltötték a gépjárművek tartályát.

A kampánnyal a büntetések kiszabása helyett a figyelemfelhívás volt a rendőrség célja, annak érdekében, hogy az időjárási viszonyokból adódó balesetek elkerülhetőek legyenek a téli időszakban is.

A „Látszódj, hogy lássanak” kampány november 9-től 30-áig tart a megye több pontján, így a közlekedők ezen napok alatt számíthatnak az elsősorban figyelmeztető jellegű közúti ellenőrzésekre.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.