Ugrás a tartalomra

Csaknem ötödével több lakást értékesítettek az első negyedévben

Létrehozva
A hazai lakáspiacon 17 százalékkal emelkedett az értékesítések száma 2021 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévi adatok pedig a lezárások miatti alacsony bázissal összefüggésben 135 százalékkal nőttek - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal szerdán az MTI-t.

Kiemelték: országos szinten egy használt lakás átlagos ára 19,2 millió forint volt az első fél évben, ami megegyezik a tavalyi év átlagával. Egy új lakás 40 millió forintba került átlagosan, ami 1,3 millióval több, mint az előző év átlaga.

A KSH adatai alapján a fővárosban egy használt lakás átlagos ára 36,2 millió forint, egy új lakásé átlagosan 48,4 millió forint volt az első két negyedév adatai alapján.

A megyeszékhelyeken egy használt lakás átlagos ára 22 millió forint volt, a használt lakások Székesfehérvárott, Debrecenben és Győrött a legdrágábbak.

A kisebb városok, községek 16,8 millió forintos átlagára nem érte el a 2020. évi szintet. Az agglomerációkon kívül eső községek használtlakás-átlagára 7,3 millió forint volt, 4,4 százalékkal több, mint 2020-ban.

(Borítókép: Illusztráció; MiNap-archív; Fotó: Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.