Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 30041 - 30060 | ÖSSZESEN: 43285 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Május 3-ától újraindulhat az egynapos sebészeti ellátás, a beavatkozások előzetesen egyeztetett időpontokban, rugalmas tervezéssel, a járványügyi intézkedések betartásával történhetnek - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán a közösségi oldalán.
Cikk
A borsod megyei rendőrök rakacai lakóhelyükön fogták el a bűnbandát.
Cikk
Hétköznap kevesebben ültek a teraszokon, mint a nyitáskor, de néhány frekventált hely így is dugig volt.
Cikk
Több utca csapadékvíz-elvezetésén és aszfaltozásán is dolgoznak a szakemberek Diósgyőrben. A területen 2019-ben a Bükkből lezúduló özönvízszerű esőzés okozott súlyos károkat, a város vis maior pályázaton 20,5 millió forintot nyert, és az önkormányzat is csaknem ennyivel járult hozzá a rendbetételhez.
Cikk
Több mint 2 milliárd forintos kormányzati támogatással folytathatja sportinfrastruktúrájának és regionális utánpótlásának fejlesztését a DVTK – jelentették be szerdán a klubnál.
Cikk
Végre visszatér a Creppy különlegessége, visszatérnek a tányérokra a Creppy palacsinták, visszatér a Creppy élmény a Creppy teraszaira. Újra tányérra fekszik a Rakaván és a Kapitány palacsinta, asztalokon kacérkodik majd a Díva palacsinta, felszolgáljuk a Toffee palacsinta édes csábítását. (Fizetett tartalom.)
Cikk
Az országgyűlési képviselő elmagyarázta, az újonnan megszavazott törvény azt gátolja, hogy nemzetünk értékei nem ismert személyekhez, dolgokhoz, élőlényekhez és helyekhez kerüljenek.
Cikk
Húsz százalékkal megemelik a Salkaházi programban elérhető támogatás összegét az eredetihez képest, amit az idei évtől igényelni is egyszerűbben lehet majd – jelentette be Veres Pál polgármester szerdán, a városházán megtartott sajtótájékoztatón.
Cikk
A koronavírus-járvány hatására a távmunka elkerülhetetlenül a mindennapok részévé vált, azonban a járvány után a hazai vállalatok csökkenteni tervezik a távmunkát - derül ki a GKI Gazdaságkutató legfrissebb, irodaterületek adataiból készített kutatásából.
Cikk
A Miskolci Törvényszék helybenhagyta annak a nőnek a büntetését, akit a Miskolci Járásbíróság 2020. december 12-én hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt.
Cikk
A különleges cipőket készítő miskolci mester, Kovács Attila újra varrt hét remekművet, amik elnyerték a XVII. Országos Népművészeti Kiállításra válogató zsűri tetszését. És a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagjai is kitettek magukért.
Cikk
Mindenhol csökken a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége. Úgy látszik, hogy a járvány leszálló ágba került - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Cikk
Magyarország Kormánya folyamatosan enyhíti a járványügyi korlátozásokat.
Cikk
Meghalt 188, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1692 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 3 774 221 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 773 900-an már a második adag vakcinát is megkapták.
Cikk
Keddtől azok az emberek, akik a védettséghez szükséges összes koronavírus elleni oltást megkapták, maszk viselése nélkül is tartózkodhatnak kültéren, de legfeljebb kisebb csoportokban - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója.
Cikk
Több évtizedes hidegrekord dőlt meg hétfőn - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a honlapján.
Cikk
A Volánbusz járatain szombattól ismét lehet jegyet vásárolni a buszvezetőktől, visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend - közölte a társaság kedden.
Cikk
A Vodafone új applikációja nemcsak a bántalmazó kapcsolatban élőknek jelenthet hatékony segítséget, hanem a közvetlen környezetüknek is hasznos információkat ad a segítségnyújtásról. A Bright Sky HU mobilalkalmazás már elérhető a legnagyobb app áruházakban, Android és iOS készülékekre egyaránt letölthető.
Cikk
Pálffy Kinga harminchárom, Szélyes Domokos pedig ötvenmillióval jutalmazta volna meg saját magának a több éves munkáját. A város jelenlegi vezetése szerint jogszerűtlen volt mindkét felmondás, ezért aztán a prémium sem járt.