Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 31661 - 31680 | ÖSSZESEN: 43787 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A pénteki kutyatámadás után meg kellett műteni a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola sárga labardorját. A kutya farkának végét sajnos amputálni kellett, az állat most már gazdája mellett pihen.
Cikk
Cikk
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy az óvodai és bölcsődei dolgozókat is haladéktalanul oltassa be a kormány az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákkal - mondta Ráczné Földi Judit, az ellenzéki párt elnökségi tagja szombati online sajtótájékoztatóján.
Cikk
Erről Szlávik János infektológus forvos beszélt szombaton a közmédiának. 
Cikk
Az új kollektív szerződésről folyó tárgyalások eredménytelensége miatt nyolcórás sztrájkot tartanak a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában szombat reggel 6 órától.
Cikk
Országosan 2995, Borsod-Abaúj-Zemplénben pedig 197 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 107 beteg szombatra.
Cikk
Szűkös, bizonytalan költségvetés, kormányzati elvonások – ez nem csupán miskolci specifikum, szinte az összes hazai nagyváros ezekkel a problémákkal küzd.

Miskolci Napló 2021. 02. 20.

Miskolc Napló
Cikk
A DVTK Jegesmedvék csapata négygólos vereséget szenvedett Trencsénben a szlovák jégkorongliga pénteki játéknapján. A miskolciak változatlanul a 11. helyen állnak, ami még nem ér rájátszást.
Cikk
Hobbiból munkája lett a posztolás Spilman Nórának. A Miskolc TV műsorvezetőjét nagykövetének nevezte ki egy évre a Neutrogena. Mintegy száz jelentkezőből választották ki kollégánkat.
Cikk
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Cikk
Sajnos Bánkútat is elérte a felmelegedés. A sípályák a mai naptól zárva vannak - írja Facebook oldalán a Bánkúti Sí Klub. Péntek délben már +4 fokot mutattak a hőmérők Bánkúton.
Cikk
Tizenöt embert állítottak elő a rendőrök Miskolcon.
Cikk
A környezetvédelmi szakértő szerint a döntés nem volt megalapozott.
Cikk
Az MSZP országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, nem támogatják a veszélyhelyzet meghosszabbítását, mert az elmúlt hónapokban meghozott intézkedések jó része nem az emberek, hanem a kormány érdekeit támogatja.
Cikk
Zöld megoldást kínálhat a bérdoboz rendszer a csomagolódobozok miatt megnövekedett hulladék problémájára.
Cikk
Orbán Viktor miniszterelnök konzultációval kapcsolatos pénteki bejelentését követően összehangolt kibertámadás indult a kormányzati oldalak ellen - közölte a kormany.hu pénteken.
Cikk
A Bódva folyóban rekedt egy mezőgazdasági vontató csütörtökön, Szendrő határában.
Cikk
Több ezer lakás és közintézmény fűtés nélkül maradt az erdélyi Déván azt követően, hogy a Zsil-völgyi bányászok tiltakozása miatt leállt a város távfűtését is ellátó, főleg szénnel működő Mintia hőerőmű.
Cikk
Fokozatosan hígul a Romániából csütörtök hajnalban a Szamoson át érkezett szennyezés - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken.