Ugrás a tartalomra

Városháza: Javában tart az MVK átvilágítása

Létrehozva
A polgármesteri hivatal közleményében úgy fogalmaz: a miskolci tömegközlekedés közös ügy, ami „nem eshet áldozatául sem politikai játszmáknak, sem személyes sérelmeken, érdekeken vagy célokon alapuló hecckampányoknak”.

Hosszú közleményben reagált a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. és úgy általában a miskolci közösségi közlekedés körül kialakult helyzetre a miskolci polgármesteri hivatal. Az írással minden valószínűség szerint éppúgy reagálnak a Fidesz-KDNP hosszú hónapok óta tartó MVK-t lejárató kampányára, mint a Hegedűs Andrea és Szilágyi Szabolcs országgyűlési előválasztási képviselőjelöltek hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra. 

A közleményt változtatás nélkül közöljük: 
A miskolci tömegközlekedés jelenlegi állapotáért a legnagyobb felelősség az előző, fideszes városvezetést terheli, akik éveken át nem fizették ki az MVK Zrt. számára a cégnek járó támogatást, így többmilliárdos hiányt halmozva fel, amely lehetetlenné tette nemcsak a szükséges fejlesztéseket, de sok esetben a műszaki karbantartást és a személyi, illetve a járműállomány megőrzését, bővítését is.

Ezt a megörökölt helyzetet súlyosbította, hogy a pandémiára hivatkozva a kormány súlyos milliárdokat vett el a várostól. Tette mindezt olyan helyzetben, amikor a világjárvány miatt amúgy is sok városi, elsősorban turisztikai, kulturális cég kényszerült teljesen leállni, emiatt pedig komoly bevételektől esett el Miskolc, a kormány adókat, parkolási bevételeket vont el, és gyakorlatilag reménytelen helyzetbe sodorta a hazai önkormányzatok többségét.

Miskolc város vezetése ennek ellenére is erején felül teljesítve dolgozott azért, hogy a működésképtelenség határára kényszerített MVK Zrt. ne omoljon össze, a városi tömegközlekedés ne álljon le, járjanak a buszok, villamosok, és a lehetőségekhez mérten az utazóközönség igényeit a legnagyobb mértékben ki tudják elégíteni.

Nem titok, és természetesen a városvezetés is tisztában van azzal, hogy az MVK Zrt. hihetetlenül nehéz helyzetben van, rengeteg munka és rengeteg erőfeszítés kell még a jelenlegi menetrendek és járatszerkezet fenntartásához is. A város vezetése azonban továbbra is elkötelezett a tömegközlekedés ügye mellett, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a cég szolgáltatásait javítani, fejleszteni tudja, és hogy a menetrendeket hosszú távon is sikerüljön az utazási igényeknek megfelelően átalakítani.

Éppen ezért a Velünk a Város frakció tudomásával és jóváhagyásával, Badány Lajos alpolgármester kezdeményezésére hetek óta zajlik az MVK Zrt. átfogó, részletes átvilágítása, amelyen jelenleg is két külsős cég dolgozik egyszerre. Badány Lajos már korábban is egyértelművé tette, hogy felül kell vizsgálni a közlekedési vállalat szervezeti felépítését, fel kell tárni az ott meglévő esetleges belső erőforrásokat, és azokat indokolt átcsoportosításokkal a lehető legtakarékosabb gazdálkodás szolgálatába állítani, mindez pedig természetesen strukturális átszervezéssel is járhat.

 A városvezetés tudja, szükséges a jelenlegi vonalhálózat átalakítása is, annak érdekében, hogy az utazási igényeket maximálisan, de költséghatékonyan ki lehessen szolgálni. Ennek része kell, hogy legyen a járatok pontosabb, precízebb összehangolása is, a gépjárműállomány optimálisabb, és az utazóközönség számára is megfelelő kihasználása érdekében.

Miskolc város vezetése hisz abban, hogy a miskolci tömegközlekedés nem eshet áldozatául sem politikai játszmáknak, sem személyes sérelmeken, érdekeken vagy célokon alapuló hecckampányoknak. A miskolci tömegközlekedés mindannyiunk közös ügye, csakúgy, mint az, hogy a jelenlegi nehéz körülmények között is a legtöbbet tudjuk kihozni a rendelkezésre álló erőforrásokból, hiszen ez mindannyiunk, ez minden miskolci közös érdeke.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.
Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
MiskolcVilágKörnyezet
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
Miskolc
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.