Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 31861 - 31880 | ÖSSZESEN: 43213 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Ez már a második koronavírus elleni oltás, ami megkapta az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyását.
Cikk
Közel ezer kutya és macska talált szerető gazdira tavaly a miskolci menhelyeken keresztül. Úgy tűnik tehát, hogy bár a szabályok szigorodtak év közben, az örökbefogadási kedv a világjárvány ellenére sem csökkent.
Cikk
Január 6-án ünnepeljük a vízkeresztet, ami a napkeleti bölcsek megjelenéséhez, Jézus megkereszteléséhez és első csodájához, a víz borrá változtatásához köthető. Vízkereszt tehát Jézus Krisztus megnyilvánulásának momentumait kapcsolja össze.
Cikk
A tesztelés önkéntes alapú, ha lesz oltás, annak beadása is egyéni döntés lesz.
Cikk
A Dunántúlon már reggelre fehérbe borult a táj, keleten többnyire eső esik, az Északi-középhegység magasabb pontjain viszont órák óta havazik.
Cikk
Pásztor Dánielt november 18-án választották meg püspöknek, január 9-én pedig - több új tisztségviselővel egyetemben - be is iktatják hivatalába.
Cikk
Újabb társadalmi egyeztetésre hívja az MVK a közösségi közlekedéssel utazókat. A cél: a tavaszra tervezett új vonalhálózat és menetrend bevezetése a lehető legjobban igazodjon a miskolciak igényeihez.
Cikk
A két falubeli egy újcsanálosi kocsmában veszett össze még tavaly márciusban, a tettlegességig fajuló vitát egyikük fogsora bánta.
Cikk
A versenyt meghirdető Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület azt írta: a varangyokat sokan tartják nyálkás, undorító állatnak, pedig rossz hírnevükre egyáltalán nem szolgáltak rá.
Cikk
Borsod-Abaúj-Zemplénben szerdára 87 új fertőzöttet regisztráltak.
Cikk
Csaknem háromezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz a december végi horvátországi földrengések okozta magyarországi károkról, a becsült kárösszeg megközelíti az 500 millió forintot –- közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Cikk
A járványügyi feladatokat (is) ellátó megyei központi kórház mintegy háromszáz egészségügyi dolgozóját oltották már be – kedd délutánig – a koronavírus elleni vakcinával Miskolcon.
Cikk
Hatalmas nemzetközi rutinnal rendelkező balhátvédet igazolt a DVTK. Artur Pikk 41-szeres észt válogatott, a BL és az EL selejtezőjében 19 mérkőzésen lépett pályára.
Cikk
Rövidfilm készült a Miskolc Televízióban futó Én is táncolnék című műsor nyári adásaiból. A klipben Süttő Roland és Tombácz Anikó profi versenytáncosok, táncpedagógusok és tanítványaik láthatók.
Cikk
A bizonytalan helyzet miatt a kizárólag 30 napos bérlet váltását javasolják a városgazda által üzemeltetett mélygarázsokba.
Cikk
Halálbüntetésre ítélte az észak-kínai Tiencsin egyik középfokú bírósága kedden a Huarong kínai állami vagyonkezelő vállalat korábbi vezetőjét korrupció miatt – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Cikk
A rendőrök előállították azt az ongai férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy vascsővel ütötte fejen a vitapartnerét.
Cikk
Nem karácsonyi ajándék, hanem sikeres egyeztetések eredménye az a 700 millió forintos támogatás, amelyet a miskolctapolcai strandfürdő előreláthatóan veszteséges üzemeltethetősége miatt ítélt meg Miskolcnak a kormány az elmúlt év utolsó napjaiban.
Cikk
Egész Angliára zárlatot rendelt el a brit kormány az új koronavírus-változat gyors terjedésének megfékezésére.
Cikk
Szlovákiában is megerősítették a koronavírus új, elsőként Anglia déli területein terjedni kezdett változatának jelenlétét – jelentette Marek Krajcí egészségügyi miniszter közlésére hivatkozva hétfőn a TASR szlovák hírügynökség.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.