Ugrás a tartalomra

Emléktáblát avattak Felsőzsolcán

Létrehozva
A város díszpolgára, Nádi Gyula születésének 60. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak csütörtökön Felsőzsolcán.
Kép

Az avatást a Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezte. A 2019-ben elhunyt közéleti személyiség korábban a település alpolgármestereként, valamint a Miskolc Steelers amerikaifutball-csapatot működtető egyesület elnökeként is dolgozott. 2018-ban pedig Miskolc Város napján a Civilek Támogatásáért Díjjal tüntették ki.

Nádi Gyula tiszteletére az emléktáblát Szarka Tamás, Felsőzsolca polgármestere és Varga Szimeon, az Országgyűlés bolgár nemzetiségi szószólója leplezte le. Az avató ünnepségen a városvezető hangsúlyozta, Nádi Gyula a település kiemelkedő és megbecsült személyisége volt, Felsőzsolca lakói pedig bármikor fordulhattak hozzá, ha támogatásra volt szükségük.

Kép

– Felsőzsolcán nagyon erős a közösségi élet, Gyulához mindig bizalommal fordulhattunk. A nemzetiségi önkormányzat háláját és köszönetét szerette volna kifejezni az emléktábla-avatással, amiért mindenben támogatta és segítette őket – fogalmazott a polgármester.

Ez is érdekelhet

A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!
Képgaléria
Ősszel és télen is folytatódnak az élmények a Barlangfürdőben, az Ellipsumban és Selyemréten
Miskolc
Ahogy beköszönt az ősz, fokozatosan változik a Miskolci Fürdők Kft. létesítményeinek működése is. A szabadtéri medencék szezonja lassan véget ér, a fürdőzés, a wellness és a mozgásprogramok azonban a hűvösebb hónapokban sem maradnak el.