Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 33101 - 33120 | ÖSSZESEN: 43712 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Tizenegy civil szervezet közleményben tiltakozik az örökbefogadást szigorító törvényjavaslat ellen, szerintük még több gyermek nő majd fel állami gondoskodásban és kerül külföldre örökbefogadó szülőkhöz, ha elfogadják a tervezetet.
Cikk
A vadvilágot érintő, paraziták által hordozott betegségek egyre északabbra fognak terjedni a bolygó melegedésével egy új tanulmány szerint, amelyet pénteken publikáltak a Science című tudományos folyóiratban.
Cikk
A Magyar Posta alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki pénteken az egy éve átadott Puskás Aréna tiszteletére.
Cikk
A Miskolci Egyetem és a Mol 5 évre szóló stratégiai keretmegállapodást írt alá, amely új, mindkét fél számára előnyös elemekkel bővíti a már meglévő együttműködést.
Cikk
Az őszi szünetben is sokan választották Miskolcot: ez bizonyítja a város négy évszakos vonzerejét.
Cikk
Pénteken végső búcsút vettek Bragyova Andrástól. A korábbi alkotmánybíró, a Miskolci Egyetem oktatója november 4-én, életének 70. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el. A Szentpéteri kapui temetőben helyezték örök nyugalomra. Családtagok, barátok, kollégák, pályatársak, tanítványok, ismerősök búcsúztatták.
Cikk
Cikk
Elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a férfit, aki több cég telephelyére, a vásárcsarnok több üzlethelyiségébe betört Miskolcon.
Cikk
Több településen még kifogásolt a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt, de mindenütt javulás várható.
Cikk
Már mintegy egymillió embert oltottak be a kínai Sinopharm által kifejlesztett kísérleti vakcinával Kína sürgősségi programjának keretében - számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna pénteken a vállalat közlésére hivatkozva.
Cikk
Meghalt 96, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4440 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
Cikk
Rendőrök, mentők, tűzoltók együttes erővel segítettek a bajba jutott sofőrön.
Cikk
Már a szomszédban van a hidegfront, ami szárazabb, hidegebb sarkvidéki eredetű levegővel árasztja el a Kárpát-medencét a hétvégén. - írja az időkép.
Cikk
Az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozást folytat egy 32 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
Cikk
Tűz keletkezett Miskolcon, a Mindszenti temetőben november 19-én.
Cikk
A fegyelemről és a sikeres taktikáról is beszélt Karakas Hedvig, miután aranyérmet nyert 57 kilogrammban a prágai cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
Cikk
Hetente, csütörtökönként ad tájékoztatást a városháza, hogy a legfontosabb információkat első kézből hallhassa.
Cikk
Korszerűbb, szebb és kényelmesebb – hatvannyolc buszmegálló újul meg és tizenkét új utasvárót építenek ki az elkövetkező hónapokban Miskolcon. Az első húsz utasváró átalakítása, korszerűsítése november 16-án kezdődött meg, a munkálatok több ütemben zajlanak majd a város közterületein egy hónapon át.
Cikk
A miskolci rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.
Cikk
Kopátsy Sándor 98 évet élt. „Nem a szent meggyőződés, hanem a kétkedés vezet az igazsághoz.” – idézte Veres Pál polgármester megemlékező beszédében az elhunytat, aki a közgazdaság-tudomány akadémiai doktora, a BOKIK tiszteletbeli tagja és Szentpáli István emlékének és hagyatékának ápolója volt.