Ugrás a tartalomra

Exatlonosokkal nyitott az Ellipsum

Létrehozva
A pénteki átadót követően szombaton nyitópartival várták a vendégeket az Ellipsum Élmény- és Strandfürdőben.
Kép
Fotó: Kiss Viktor

Gyermekprogramokkal, vízi aerobikkal, csúszdaversennyel, kézműves foglalkozásokkal és óriás társasjátékokkal igyekeztek felejthetetlenné tenni az első napot, amikor a nagyközönség birtokba vehette Miskolc legújabb fürdőkomplexumát.

A család minden tagja megtalálhatta a számára legkedvesebb szórakozási lehetőséget, hiszen a pöttöm tornától a vízi aerobicon át a csúszdaversenyig számtalan program várta a látogatókat.

Kép

Miskolc új négyévszakos élményfürdőjét az Exatlon szereplői, Kempf Zozo és Böjte is meglátogatta szombaton, hogy aztán országszerte jó hírét vigyék a borsodi megyeszékhelynek.

Amint arról beszámoltunk, pénteken hivatalosan is megnyitotta kapuit az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő, ezzel lezárult a „Miskolctapolcai strandfürdő és környezetének fejlesztése” nevű projekt. A vadonatúj létesítményt Varga Judit igazságügyi miniszter, Kiss János, a miskolctapolcai fürdő és környezete fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos és Veres Pál, Miskolc polgármestere jelenlétében adták át.

Kép

A fürdőkomplexumban több mint 5 ezer négyzetméternyi alapterületen 3 tematikus fürdőcsarnok, 6 beltéri és 2 kültéri medence, 3 óriáscsúszda és számtalan további vízi attrakció szolgálja a fürdőzők kényelmét, és gondoskodik arról, hogy ne unatkozzanak az ideérkezők. Pihenőpark, napozóterasz és kültéri élményelemek várják a vendégeket, a gyermekeknek pedig saját játszótér is készült. Az egyszerre 750 vendég fogadására alkalmas fürdőkomplexumot úgy alakították ki, hogy valamennyi korosztály külön csarnokban, igényeinek megfelelően élvezhesse az Ellipsum szolgáltatásait, és a család minden generációja számára valóban élményekkel teli legyen a pihenés.

Kép

Az élmény- és strandfürdő talán legnagyobb különlegessége a 66 méter hosszú VR, azaz virtuális valóság-csúszda, amelyen csúszás közben egy speciális szemüvegen keresztül egy izgalmas, négyféle lehetőség közül kiválasztható virtuális világ tárul a csúszdázók elé. A beruházás második ütemben megvalósult, most lezárult fejlesztésnek köszönhetően 80 új munkahely jött létre a városban, és a szakmai becslések szerint a fenntartási időszak végére évi csaknem 151 000 új látogatót eredményezhet Miskolctapolcán.

Kép

Miskolc új élményfürdőjét péntek délután az a huszonöt szerencsés család próbálhatta ki elsőként, amely játszott és nyert az üzemeltető Miskolc Fürdők Kft. játékán korábban.

Arról is írtunk, hogy a nyitás napjától 30 százalék kedvezményt kapnak a miskolci lakcímkártyával rendelkezők az időkorlát nélküli jegyekre, egészen június 30-áig.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.