Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 33701 - 33720 | ÖSSZESEN: 43758 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Október 18-án, vasárnap futóverseny miatt 6:30 és 16:00 óra között nem a megszokott útvonalán közlekedik a 14-es, 20-as, 21-es, 28-as, 34-es, 35-ös, 43-as, 44-es és Auchan 1-es autóbusz - tájékoztatta portálunkat az MVK.
Cikk
Az elektromos autókhoz lítiumionos akkumulátorokat gyártó japán cég miskolci gyárában kezdetben ötven embert foglalkoztatnak majd, a gyártás teljes kapacitással május körül indulhat. A vállalat jó kapcsolatokat ápol mások mellett az MVK-val és a Miskolci Egyetemmel is, ennek már kézzel fogható eredményei is vannak.
Cikk
Álmaim netovábbja egy Trabant. Vuduszokás szerint az unalmas óráimban többször is lerajzolom. Hátha hamarabb „elejtem”. Elképzelem, miként pöffeszkedem kikönyökölve a kormánynál. Igazán nem sok, alig három hónap választ el álmom beteljesülésétől. Szántó István jegyzete.
Cikk
A munkálatok heteken belül megkezdődnek, és várhatóan még a téli időszak előtt véget is érnek.
Cikk
Iszlamista terrorista merényletnek nevezte Emmanuel Macron francia államfő péntek este azt a támadást, amelynek során a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot, négy embert őrizetbe vettek.
Cikk
Több mint 220 millió forintot érő, majdnem kilencven kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton.
Cikk
Halálos baleset történt pénteken késő este az M1-es autópályán Biatorbágy térségében - közölte a rendőrség a honlapján.
Cikk
Elhunyt 24 idős krónikus beteg, és újabb 1791 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
Cikk
A hivatalban töltött első évét leginkább a kihívások jellemezték, de a felborult tervek és a sok nehézség ellénre sikereket is megélt Miskolc új városvezetése. A következő évet pedig dolgosnak, küzdelmesnek, megoldandó problémákkal telinek, de ugyanakkor reménytelinek látja. Interjú Veres Pál polgármesterrel az első hivatalban töltött évéről.

Miskolci Napló 2020. 10. 17.

Miskolc Napló
Cikk
Az éjszaka és a hajnali órákban tovább nőtt a Hernád áradása miatt lezárt útszakaszok és elzárt települések száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője szombaton.
Cikk
A DVTK Jegesmedvék csapata a Dukla Trenčín ellen lépett jégre a Tipos Extraliga pénteki játéknapján.
Cikk
Lefejeztek egy férfit a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot – írja az MTI a francia hatóságok információira hivatkozva.
Cikk
A Talpas és a többiek című darabban Kányádi Sándor mackójának a történetét ismerhetik meg a kicsik vasárnap.
Cikk
Burkolatjavítási munkát végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a szakaszon, emiatt pénteken forgalmi torlódás alakult ki. Az M30-as autópályáról nem engedélyezik a rendőrök a Miskolcra lehajtást.
Cikk
Azok kapnak az adományként átvett eszközökből, akik betegekkel foglalkoznak, vagy rendszeresen találkoznak veszélyeztetett gyermekekkel, idősekkel.
Cikk
Változik az ME és a 20-as járatok szombati menetrendje, és terelt útvonalon közlekednek az 1B-s, 101B-s, és 1G-s autóbuszok Berekalján.
Cikk
Szeptember 23-tól foglalhattak asztalt a DiningCity Országos Étterem Hét őszi programjában résztvevő éttermekbe azok, akik kulináris kalandokra vágytak.
Cikk
Ahhoz, hogy az ember elérje a kilencvenéves kort, mint ahogy ez velem is megtörtént, szüksége van a szellemi frissességre – mondta Czibere Tibor, aki a Miskolci Egyetem rektora is volt, de még miniszter is a 60-as években. Miskolc város nevében Ignácz Dávid jegyző köszöntötte születésnapján.
Cikk
Egyeztető megbeszélésre hívja a miskolci vendéglátás, gasztro- és borkultúra képviselőit, kiemelkedő szereplőit és a turisztikai szolgáltatókat, szállásadókat a 2021-es Kocsonyafesztivál előkészítése apropóján Rózsa Edit tulajdonos, stratégiai irányító.