Ugrás a tartalomra

„Miskolc sikerének titka, hogy szót értünk egymással” – mondta a polgármester a Majálison

Létrehozva
Látványos programokkal készültek a szervezők a munka ünnepére Miskolc ikonikus helyszínén a Csanyikban, ahol már kora délelőtt szép számmal gyülekeztek az emberek.
Preview Image
Minden együtt volt a kitűnő hangulathoz a Csanyiki Majálison. Juhász Ákos képgalériája

A majálisi programok idei fő helyszíne a Majális park a Csanyikban, ahol már sok évtizedes hagyománya van ennek az ünnepségnek. Igaz, a kijutás nem könnyű a csúcsforgalomban, de ha rászámolunk némi plusz időt, gond nélkül kijuthatunk a parkba, hogy élvezhessük a napsütést, a jó falatokat, a társaságot és persze a válogatott látnivalókat. Most is van miből válogatni: a sort az ünnepi felvonulással a Miskolci Mazsorett Együttes, a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia és a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar nyitotta meg, akiket az Avas Táncegyüttes produkciója követett.

Kép
majalis2026_ja-55.JPG

Még fel sem ocsúdott a közönség az élményekből, amikor egy toronydaru hatalmas vörös drapériát lógatott le a színpad előtti térbe, amelyet szépen lengetett a szél. Hamarosan a funkciójára is fény derült, egy légtornász hölgy lógott ugyanis ezen a szeren, aki egy rendkívül látványos, extrém légtornashow-val ejtette ámulatba a nézőket. 
A csinos hölgy műsorát a miskolciakkal együtt nézte végig Tóth-Szántai József polgármester is, aki a bemutatót követően köszöntötte a majálisozókat.

Kép
majalis2026_ja-30.JPG

- Nagyon örülök, hogy ilyen sokan itt vannak, ebben a szép, napos időben. A tavalyi esztendőben is nagyon jól sikerült a május elsejei program, bízom benne, hogy most is mindenki jó élményekkel tér majd haza a Csanyikból, és remélem, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzánk egészen a programok végéig. Itt leszek én is végig ezen a mai május elsejei programon, örömmel veszem, ha odajönnek hozzám és beszélgetünk egy kicsit – ajánlotta fel a lehetőséget a polgármester.

Tóth-Szántai József hangsúlyozta, Miskolc sikerének egyik titka mindig az volt, hogy sok közösségből áll, és ezek a közösségek mindig szót értettek egymással. Érdemes ezt a hagyományt folytatni.

Kép
majalis2026_ja-41.JPG

Miskolc polgármesterének ünnepi köszöntője után sorjáztak tovább a programok. Jött a Ködmön Formációs Táncegyüttes, majd egy látványos break dance bemutató. A légtornász hölgy is újabb nagy sikert aratva újrázott a légtornashow-val. 
A délután nagyobb része pedig a koncerteké volt: 14 órától Soltész Rezső énekelte el legismertebb dalait, 15 órától a Galiba Társulat Mesekoncertje szólt a kisebbeknek, majd Király Linda mozgatta meg a közönséget 16 órától, tőle Bereczki Zoltán vette át a stafétát. A levezető gimnasztikához Dj LuiBig szolgáltatta a zenét.

Kép
majalis2026_ja-7.JPG

Címkék

Ez is érdekelhet

Megkoszorúzták a Munkásmozgalmi Emlékművet a Csanyik-völgyben
Miskolc
Május elseje a munka nemzetközi ünnepe, amelynek alkalmából minden évben megkoszorúzza a Munkáspárt vármegyei szervezete a Munkásmozgalmi Emlékművet.
Mennyit dolgozik egy vakvezető kutya egy átlagos munkanapon?
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Balogh Ádámtól, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola látássérült pszichológusától sokan megkérdezik, hogy mennyit dolgozik a vakvezető kutyája egy nap.
NKA Universitas Pécs - DVTK HunTherm Fotó: MKOSZ
Segítenének a kosárdöntőben
MiskolcSport
A DVTK HunTherm hazai meccset játszik a bajnoki döntőben. Az NKA Universitas Pécs csapatát fogadja a DVTK HunTherm.
Baleset a Hegyalja utcánál - frissítve
MiskolcBaleset
Baleset történt a Hegyalja utcánál, a helyszínen forgalmi akadályra kell számítani.