Ugrás a tartalomra

Megkoszorúzták a Munkásmozgalmi Emlékművet a Csanyik-völgyben

Létrehozva
Május elseje a munka nemzetközi ünnepe, amelynek alkalmából minden évben megkoszorúzza a Munkáspárt vármegyei szervezete a Munkásmozgalmi Emlékművet.
Kép
Csanyiki Majális
Megkoszorúzták a Munkásmozgalmi Emlékművet a Csanyikban. Fotó: Juhász Ákos

Az ünnepségen Fülöp József Istvánné, a Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnökségének tagja felidézte, Május elseje harcban született és abban él ma is. A világ munkásai az ezernyolcszázas évek vége óta ezen a napon mutatják meg a világnak, hogy nem elégedettek azzal, amit a tőke ad nekik.

- Május elseje a munkások, a dolgozók legalapvetőbb érdekeiről és az életükről szól. A dolgozók életét meghatározza, hány órát kell dolgozniuk és mennyi bért kapnak. De hiába emelkednek a bérek, ha az árak emelkedése elvisz mindent. Ezért küzdeni kell továbbra is a megfelelő életszínvonalat biztosító fizetésért és életkörülményekért – hangsúlyozta.

Nosztalgiával emlékezett meg a szocializmusról, amikor minden gyár és az ország a munkásoké volt. Ma ez már nincs így, a Május elsejei ünneplés ugyan megmaradt, de már inkább családi ünnep, mint munkásmozgalmi esemény. 
Rámutatott, ma már a munkások, dolgozók is önként feladják a munkásmozgalom évszázados hagyományait és kiegyeznek a tőkésekkel, munkaadókkal. Ugyanígy a legtöbb, magát baloldalinak hirdető párt is, amelyek már nem a munkásokat képviselik. Ezt egyedül a Munkáspárt teszi, amelyet a többiek kigúnyolnak érte.

Kép
Csanyiki Majális

- Kell-e nekünk 2026-ban még Május elseje? Kell-e harcolnunk? Ha igen, miért? Nos, a békéért mindenképpen! A tőkének pénz és profit kell, ezért csinálnak háborúkat. Mi pedig nem akarunk elpusztulni azért, hogy a tőkéseknek több legyen. Itt az ideje visszavennünk Május elsejét, ne csak szórakozzunk ezen a napon, hanem küzdjünk és erősítsük meg az összefogásunkat – fogalmazott.

Az ünnepi beszédet követően megkoszorúzták az emlékművet és elénekelték az Internacionálét.

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.