Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 341 - 360 | ÖSSZESEN: 43684 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) meghosszabbított ügyelettel segít a gépjárműadó április 15-én esedékes befizetésében - hívta fel a figyelmet hétfőn a NAV az MTI-nek küldött közleményében.
Cikk
A katyni vérengzés áldozatai arra emlékeztetnek, hogy a demokráciát nem lehet megérteni Közép-Európa történelmi tapasztalata nélkül, amely szerint Oroszország fenyegetést jelent a szabad világra – jelentette ki Karol Nawrocki lengyel elnök hétfőn Varsóban.
Cikk
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), amely 25 ezer aktív vállalkozással és több mint 60 ezer tagot számláló üzleti érdekeltségi körével felajánlja szakmai együttműködését az új, demokratikus felhatalmazással rendelkező kormánynak – közölte a VOSZ hétfőn az MTI-vel.
Cikk
Ukrajna készen áll a legmagasabb európai normák alkalmazására a nemzeti kisebbségek védelmében, és nyitott a párbeszédre ebben a kérdésben is az új magyar kormánnyal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter hétfőn újságírók előtt, amit az MTI szemlézett.
Cikk
A DVTK négy atlétája és edzőjük a csodálatos földrajzi környezetben fekvő Kanári-szigeteken táborozik.
Cikk
Április 10–12. között a szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok adott otthont a UPDF Magyar Bajnokságnak, ami a barcelonai világbajnokságra való kvalifikáció második fordulója is volt egyben.
Cikk
A Széchenyi utcában csaptak fel a lángok, az épület tetőszerkezete gyulladt.
Cikk
Az idén március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálán, több kategóriában jelölt filmalkotásaiból mutatnak be április 16-22. között, a Művészetek Háza mozitermeiben.
Cikk
A Miskolci Egyetemen április 14-én és 15-én 9:30 és 13:30 között várják a véradókat.
Cikk
Ez a szám az átjelentkezéssel szavazók, a külképviseleteken voksolók és azok szavazataiból áll, akik olyan szavazókörben szavaznak, ahová ezeket a voksokat még várják.
Cikk
Felújítási munkálatok miatt lezárják az M30-as autópályán az országhatár felé vezető oldalon a Miskolc-kelet Felsőzsolca csomópont lehajtó ágait április 14. és 25. között, valamint május 6. és 19. között, illetve április 14. és május 6. között a felhajtó ágat – adott tájékoztatást az MKIF Magyar-Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Cikk
Kassa városa Európa legrégebbi maratonjának következő fejezetére készül. Az október 4-én megrendezendő, immáron 103.(!) nemzetközi Békemaratont idén is a világ legfontosabb maratoni eseményei között jegyzik. Érdemes mielőbb regisztrálni a versenyre, mert hamar betelik a létszám.
Cikk
A versrészleteket tartalmazó kukamatricák kihelyezése mellett a társaság felkérésére Jacsó Pál miskolci kortárs költő is verset írt az alkalomra.
Cikk
Csütörtökön gallyazási munkákat végeznek a Márton Bíró utcán a Miskolci Városgazda munkatársai.
Cikk
Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi a Duna közelében tartózkodók: egy elszabadult úszómű sodródott a hajózási útvonalban, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei fogtak be és rögzítettek.
Cikk
A rendelkezésre álló adatok szerint a választópolgárok 79,56 százaléka járult az urnákhoz - olvasható a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján.
Cikk
A Miskolci Városgazda munkatársai a város több pontján hibaelhárítási munkálatokat végeznek.
Cikk
Poros fátyolfelhőzet szűri a napsütést, illetve takarhatja a napot. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 Celsius fok között valószínű.
Cikk
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.