Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 37341 - 37360 | ÖSSZESEN: 43665 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívja a lakosság és az önkormányzatok figyelmét arra, hogy az éjszakai életmódot folytató, védett keleti sün előszeretettel választja telelő-, majd nappali búvóhelyül a kertekben, parkokban felhalmozott lomb- és rőzserakásokat. A nőstények itt is ellenek, ezért az óvatlanul végzett kertrendezés könnyen teljes családok pusztulását is okozhatja.
Cikk
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark immáron hagyományosan Állatkerti Szezonnyitó napot tart március 15-én. Ezen a napon a szokásostól eltérő látványetetéseken a ragadozóké lesz a főszerep.
Cikk
Meredeken, közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára hétfőn a határidős jegyzésekben annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, hogy jelentősen növeli, napi 10 millió hordó fölé, nyersolaj-kitermelését áprilisban - közölte az MTI.
Cikk
A fővárosi „Legyen nőnap!” testvérrendezvényét vasárnap délután tartották meg a Hősök terén. A szervezők szerint az idei nőnapnak a nők jogairól, a kapcsolati erőszakról, az áldozattá válásról, a nők ellen elkövetett bántalmazásokról is szólnia kellett.
Cikk
Több olvasónk is jelezte vasárnap késő délután, hogy nagyobb füst gomolyog az Avas hármas üteme felől. A megyei katasztrófavédelem illetékese azt mondta, a Mélyvölgy utcába riasztották a tűzoltókat, akik négy tűzoltóautóval vonultak ki a helyszínre.
Cikk
A Bahreini Nagydíj szervezői vasárnap osztottak meg egy közleményt, mely szerint a 2020-as F1-es idény második versenyhétvégéjét zárt kapuk mögött bonyolítják le a koronavírus miatt.
Cikk
Van, aki szerint a jelzőlámpák csak feltartják a forgalmat, más a biztonságos közlekedés zálogának gondolja őket. A legutóbbi villamosbaleset kapcsán ez a kérdés újra előkerült. Abban a kereszteződésben azóta éjjel-nappal működik a lámpa – így döntött Veres Pál polgármester, egyetértésben a rendőrséggel. A veszélyes csomópontok vizsgálatát is elkezdték, az önkormányzat és a rendőrség közösen jelöli majd ki azokat a helyszíneket, ahol változtatásra van szükség.
Cikk
Jótékonysági gálaestet tartott volna a Magyar Rákellenes Liga a Miskolci Nemzeti Színházban. Ezt most egy későbbi időpontra halasztották.
Cikk
A valamikori Diósgyőri Kohászat pontosan két és fél évszázaddal ezelőtti alapítására emlékezve idén számos rendezvény várható Miskolcon a városi önkormányzat támogatásával. A rendezvénysorozat egyik fontos eleme annak a – civilek által megmentett – terepasztalnak a felújítása és későbbi bemutatása, amely a kohászat 1868-ban létrehozott, teljes vasgyári gyártelepét ábrázolja.
Cikk
A fiatal édesapák is egyre jobban szeretnék kivenni részüket a gyermekgondozásból – mondta a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Cikk
A Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló egyik iráni diáknál és egy magyar nőnél diagnosztizálták az új koronavírus-fertőzést (COVID-19) a tegnapi esti eredmények szerint, írja a koronavirus.gov.hu.
Cikk
A DVTK FUX együttese Budapestre utazott szombaton, ahol a Palota vendégeként magabiztos, 3:0-ás győzelmet aratott. Toma Sándor lányai immár hatodik győzelmüket szerezték meg sorozatban, amivel megszilárdították második helyüket a bajnoki tabellán.
Cikk
„A lányok, nők – nem tudtam, mi lehet, de titkuk volt.” – írja Szabó Lőrinc. Nőnapon mi ezzel az összeállítással köszöntjük a miskolci nőket. Köszönjük, hogy vannak, hogy barátságuk, kollegalitásuk, anyaságuk, nagymamaságuk színeket hoz az életünkbe, hogy igazgatják a családot, hogy igyekeznek a munkába és a tanulásba is mindent beleadni, hogy átadják tapasztalataikat a következő generációnak, vagy éppen felfedezik, mekkora csoda nőnek lenni.
Cikk
Az Újpest 2-1-es vereséget szenvedett a Diósgyőr vendégeként szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában. A piros-fehérek megérdemelt győzelmet arattak nyolcezer szurkoló buzdítása közepette.

Cikk
Akkor nincs más dolga, mint leírni receptjét, és elküldeni nekünk.
Cikk
Aranymosás, óriáscápa és természetesen rengeteg ásvány, bemutatók és programok várták az érdeklődőket az idei Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon.
Cikk
Erre az operatív törzs tett javaslatot.
Cikk
Segítünk, ha nem a születésnap, életkor, saját szerencseszám alapján akar nyerni a lottón.
Cikk
A Herman Ottó Múzeum is csatlakozott az országosan meghirdetett Beporzók napjához, az alkalomból március 10-én, kedden kisebb akciókkal szeretné felhíni a figyelmet arra a hasznos állatok által végzett munkára, amelynek köszönhetően még van gyümölcs az asztalunkon, ihatunk kávét, kakaót...
Cikk
Miskolcot vonzó befektetési helyszínként ajánlja a HIPA, a Nemzeti Befektetési Ügynökség. Az érdeklődők rajtuk keresztül jutnak el minden magyarországi helyszínre, így Miskolcra is. Az ügynökséggel a város és a Miskolc Holding is folyamatos kapcsolatban áll.