Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 39761 - 39780 | ÖSSZESEN: 42707 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A Művészetek Háza idén is kicsalogatja az embereket, hogy a belváros szívében iszogatva és eszegetve töltsék a júliusi langyos nyárestéket.
Cikk
A zöldpárti politikus szerint inkább az önvizsgálatnak, mintsem az ostoba vádaskodásnak lenne itt a helye.
Cikk
Az ötven évvel ezelőtti Holdra szállás alapvetően átformálta a Naprendszerről és a Földről alkotott képet – mondta a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.
Cikk
Kiemelten figyelnek a kisgyermekkel érkező családokra a királynék várában.
Cikk
A Tájfutó Mesterek Világbajnokságát (World Masters Orienteering Championships) július 5-12. között Lettországban rendezték meg 41 ország közel 4 ezer sportolója részvételével.
Cikk
A július 21-én megrendezendő III. Diósgyőri-vár Trail folytatása annak a tavaly elkezdett, idén újra elindított sorozatnak, amelyen keresztül a szervezők a megyeszékhely nevezetességeit egy-egy futóverseny keretében is szeretnék megmutatni az érdeklődőknek.
Cikk
Jobbikosoktól a Párbeszéd politikusáig, felsorakoztak az ellenzék miskolci képviselőjelöltjei.
Cikk
Azt hittük, nagyobb meglepetés, mint Kálmán Olga indítása az őszi önkormányzati választáson a főpolgármesteri posztért, nem nagyon lehet ebben a témában. De lett.
Cikk
Vasárnapra figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt. A hétvégét sokan töltik a Velencei-tónál vagy a Balatonnál, egész nap erős volt a forgalom az M7-es autópályán. A következő napokban marad a meleg, a vizek hőmérséklete is folyamatosan emelkedik majd – közölte az M1.
Cikk
A párbajtőröző Siklósi Gergely látványos és eredményes vívással aranyérmet nyert pénteken a budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Cikk
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus – közölte a Magyar Tudományos Akadémia pénteken az MTI-vel.

Miskolci Napló 2019.07.20.

Miskolc Napló
Cikk
Tovább bővít a Hell. Az italgyártó cégcsoport újabb gépsorának köszönhetően naponta hatmillió dobozt tudnak megtölteni. A több mint kétmilliárdos kapacitásbővítéshez a Magyar Kormány is hozzájárult.
Cikk
Szeptember 6-án, pénteken a Miskolci Sörfesztiválon koncertezik a világhírű francia DJ és producer, Willy William – közölték Facebook-eseményben a szervezők.
Cikk
Semmilyen ellenzéki együttműködést nem tud elképzelni a Mi Hazánk. A párt egyik legnépszerűbb politikusát jelöli polgármesternek Miskolcon: Pakusza Zoltán pénteki bejelentésük során kifejtette, nem mások ellen, hanem Miskolcért szeretne dolgozni, ahogy azt eddig is tette.
Cikk
Az idén a szélsőséges időjárás miatt várhatóan 450 ezer tonna lesz az almatermés, amely a tavalyi mennyiség fele, a tízéves átlagtermésnél mintegy 25 százalékkal alacsonyabb, ezért az átlagosnál magasabb árakra lehet számítani a FruitVeB, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az ÉKASZ (Alma Terméktanács) közös prognózisa szerint.
Cikk
Nem sikerült a legjobb 8 közé jutnia Nagy Kingának, az egyéni párbajtőr küzdelemben a budapesti vívó Világbajnokságon. A magyar válogatott miskolci tagja a főtáblán első mérkőzését a kazah ellenfelével szemben megnyerte. Továbbjutva a 32 közé, koreai versenyző várt rá. Nagy Kingának a végjátékban kialakított előnyét sikerült megőriznie, és 15-12-re legyőzte a korábbi világbajnokot és pályafutása első felnőtt VB-jén, bejutott a 16 közé, ahol azonban kínai ellenfelétől vereséget szenvedett. A magyar válogatott 21 esztendős miskolci tehetsége Nagy Kinga, így a párbajtőr egyéniben, legjobb magyar eredménnyel 15. helyen zárta a hazai rendezésű Világbajnokságot.
Cikk
Egyre több a családbarát munkahely Miskolcon. Legutóbb négy miskolci közintézmény vette át a díjat Novák Katalintól Budapesten. A Miskolci Kulturális Központ második alkalommal kapta meg az elismerést. A díjra olyan munkahelyek pályázhatnak, ahol bevezették többek között a rugalmas munkaidőt, az otthon végezhető munkát és az életpályamodellt. A megyei központi kórház szabadidő parkjában kórházi dolgozók gyerekei fürdenek a medencében, és a szabadtéri kondiparkot is birtokba vették. A kormányhivatalnak az elismerés két és félmillió forintot hozott. Július elején családi és sportnapot tartottak és a tervek szerint bizonyos munkakörökben szeptembertől bevezetik a rugalmas munkaidőt.
Cikk
Élhető, biztonságos várost ígért a miskolciaknak 2010-ben a fideszes városvezetés, a leglátványosabb eredményeket a számozott utcákon és környékükön érték el, ahol az ingatlanok több mint kétharmadát lebontották, illetve kiürítették. A területet már parkosítják.
Cikk
Saját edzőközpontjában készül az NB I közelgő rajtjára a DVTK labdarúgócsapata.