Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 40181 - 40200 | ÖSSZESEN: 42334 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Erdei halsütöde, Vendéglő a Pisztrángoshoz, Pisztráng Ötös Napok, sebes pisztráng génbank, aranypisztráng törzsállomány – csak néhány dolog, ami Hoitsy György szakmai elhivatottságát és a turizmusban eltöltött 37 évét bizonyítja. Munkáját idén „Miskolc Város Turizmusáért” díjjal jutalmazták.
Cikk
A színész még mindig tud meglepetéseket okozni.
Cikk
Az új Fülöp-szigeteki törvény előírja, hogy minden végzős középiskolás és főiskolai hallgatónak tíz fát kell elültetnie, mielőtt befejezi tanulmányait. Az intézkedés egyik célja, hogy enyhítsék a globális éghajlatváltozást.
Cikk
Teljesen egészséges az a kislány, akit hétfőn este negyed 11-kor hagytak a Megyei Kórház előtti inkubátorban – derült ki az elsődleges vizsgálatok alapján. Kis Napsugár – ezt a nevet kapta ugyanis a dolgozóktól – élete most már biztonságban van.
Cikk
Folytatják a nagytakarítást Miskolcon. Most a Gizella utcában számoltak fel illegális hulladéklerakót. Napokig takarították a plafonig érő, mintegy száz köbéternyi szemetet. Több, mit hárommillió forintba került. Most kerítést építenek. Évente húszmillió forintot költenek Miskolcon az illegális szemét eltakarítására.
Cikk
A 27. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terepfutó viadal megújuló körpályával június 8-án, szombaton kínál megméretési lehetőséget valamennyi korosztály képviselőinek. Kedvezményes előnevezésre június 2-án, vasárnap éjfélig van lehetőség.
Cikk
Az egri vár, a Tisza-tó és a Festetics-kastély mellett a Miskolctapolca Barlangfürdő is a legkeresettebb turisztikai attrakciók között van, a szallas.hu adatai szerint.
Cikk
A hét óránál kevesebb és a kilenc óránál több alvás is negatívan befolyásolja a kognitív teljesítményt, így a vizuális memóriát és a reakcióidőt is – állapította meg a University College London (UCL) új kutatása.
Cikk
Legutóbb egy késelésnél segítette a rendőrség munkáját a térfigyelő kamerák képe. A Miskolci Önkormányzati Rendészet központjában most is 24 órában figyelik Miskolc utcáit és köztereit. Sokszor életet is ment ez az odafigyelés, máskor pedig - ahogy a késelésnél - a gyanúsítottat segít kézre keríteni.
Cikk
Három fővárosi kórházba vitték a szerda esti, Budapesten történt dunai hajóbaleset sérültjeit. Eddig hét halottat találtak és továbbra is 21 eltűntet keresnek a Duna teljes déli szakaszán. Kérik: aki látta a balesetet, azonnal jelentkezzen a rendőrségen.
Cikk
Jövő szeptembertől atomerőművi üzemeltetési szakmérnök továbbképzésben vehet részt tíz hallgató a Miskolci Egyetemen. A Paks II. Atomerőmű Zrt. hallgatónként félmillió forint támogatást nyújt. Ezzel jelentősen csökkenthető a jelentkezők tandíja. Erről támogatási szerződést írták alá a Miskolci Egyetemen.
Cikk
Csaknem 40 ezren keresnek állást és 21 ezren közfoglalkoztatottak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A gond sokszor abból adódik, hogy a cégek igénye nem találkozik a munkát keresőkével. Ezért is dolgoztak ki egy előszűrő programot.
Cikk
Új szakvezetővel vág neki a következő évadnak a férfi OB I idei 5. helyezettje. A miskolci vízilabdaklub szakmai igazgatója már felvette a kapcsolatot a lehetséges utódokkal, minőségi edző jön majd Miskolcra, ígérte.
Cikk
Egyedülálló, harmincnapos autós bérletet vezet be június 1-jétől az MVK a déli tehermentesítő felújítása miatt. Először a vízelvezető nyílásokat helyezik át, szakaszos útlezárás mellett, majd júniusban a két kilométeres útszakasz új aszfaltréteget kap – ekkor csak egy-egy sáv lesz járható. A felújítás ideje alatt úgynevezett Autós bérlettel lehet majd kedvezményesen utazni.
Cikk
Újabb aszfaltréteget kapott a lyukói lejárónak nevezett terület. Deák Bárdos Mihály képviselői alapjából támogatta az út harmadik szakaszának aszfaltozását.
Cikk
Hatodszor választják meg Magyarország Szépét; a showműsorral egybekötött verseny döntőjét élőben közvetíti a Duna Televízió és a Duna World csatorna június 23-án. Az egyetlen miskolci Kövesi Zsuzsanna, neki is szurkolhatunk majd.

Cikk
Újranyitott Selyemréten az 50 méteres úszómedence. A Strandfürdő ezzel újra 6 medencével, közel 3000 négyzetméter vízfelülettel, és megújult szolgáltatásokkal várja vendégeit.
Cikk
Szinte elméleti különbséggel, 83 ezred mp-el maradt alul a Szolnokon rendezett kenu egyesek ezer méteres futamában, Bodonyi András. A nagy jelentőségű minszki Európai Játékokra és a szegedi Világbajnokságra kvalifikáló versenyfutás azonban még nem ért véget. Június 18 –án újra lapátot ragadnak a versenyzők, az ott elért eredmények után jelöli ki a válogatott névsort a szövetségi kapitány. 4 és fél év elteltével, Bodonyi András a szolnoki versenyen állt újra DVTK versenyzőként rajthoz.
Cikk
Ráadásul a hőség a szokásosnál is tartósabbnak ígérkezik…
Cikk
Az úszók idei ifjúsági korcsoportos országos bajnokságának május 29-július 1. között a nemrégiben átadott kaposvári uszoda ad otthont.