Ugrás a tartalomra

Miskolcon is indul a Paks 2 Akadémia

Létrehozva
Jövő szeptembertől atomerőművi üzemeltetési szakmérnök továbbképzésben vehet részt tíz hallgató a Miskolci Egyetemen. A Paks II. Atomerőmű Zrt. hallgatónként félmillió forint támogatást nyújt. Ezzel jelentősen csökkenthető a jelentkezők tandíja. Erről támogatási szerződést írták alá a Miskolci Egyetemen.

A Paks II. az ország egyik legnagyobb beruházása, ahol nagyon fontos a magasan képzett munkaerő, ezért is alakították meg a Paks 2. Akadémiát, amely színvonalas képzést kínál a hallgatóknak.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

- Nem szabad azt hinni, hogy itt speciálisan atomerőmű-energetikai mérnökök kellenek, hanem olyan mérnökök kellenek, akik az építés minden területét uralni tudják. Gépészmérnökök, anyagvizsgálattal foglalkozó mérnökök, informatikus mérnökök, villamosmérnökök építészek és így tovább – nyilatkozta  Lenkei István, a Paks II. Zrt. vezérigazgatója.

A képzési programban hat egyetem, köztük a miskolci vesz részt. A tananyagot is közösen dolgozták ki. A mérnökhallgatóknak a jelentkezéskor bizonyos feltételekkel már rendelkezniük kell – mondta a Gépészmérnöki Kar dékánja

Kép

- Ez azt jelenti, hogy a jelentkező hallgatóknak már vagy alapképzési vagy mesterképzési diplomával kell rendelkeznie. Ennek birtokában jelentkeznek erre a képzésre és egy jóval hatékonyabb, intenzívebb két féléven keresztül történő képzésben felvérteződnek olyan ismeretanyaggal, amely meg fogja őket különböztetni egy átlagos mérnöktől – nyilatkozta Siménfalvi Zoltán, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának dékánja.

A Miskolci Egyetem számára fontos minden együttműködési megállapodás, az pedig, hogy a nemzetgazdaság meghatározó cége, a Paksi Atomerőmű jön el a Miskolci Egyetemre mindent elmond  az intézmény rektora szerint.

Kép

- A Miskolci Egyetem számára egy új kutatási terület nyílik meg és ezzel egy új oktatási lehetőség a végzett mérnökhallgatók számára – nyilatkozta  a Miskolc Televíziónak Torma András, a  Miskolci Egyetem rektora.

Az atomerőművi üzemeltetési szakmérnök szakirányú továbbképzés   szeptembertől indul az egyetemen.  

Ez is érdekelhet

Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.
Közeledik a határidő, eddig lehet jelentkezni az ingyenes szünidei gyermekétkeztetésre
MiskolcOktatás
Ingyenesen biztosítja a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére a miskolci önkormányzat a szünidőben – olvasható a miskolc.hu oldalon.