Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 41861 - 41880 | ÖSSZESEN: 43285 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A hangos bibliát is le tudja játszani az a készülék, amit látássérültek kaptak a Bartimeus Egyesülettől. A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén megyei egyesületének tagjai között 60 ingyenes lejátszót osztottak szét.
Cikk
Átadták az ország legnagyobb, 22,6 megawattos fotovoltaikus létesítményét, a Mátrai Erőmű (ME)Zrt. bükkábrányi naperőművét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen szerdán – a beruházás 5,4 milliárd forintba került.
Cikk
Madonna lesz a sztárvendége az idei tel-avivi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének. Az amerikai sztár két dalt fog előadni a fináléhoz kapcsolódó showműsorban május 18-án.
Cikk
A kismama ezen opció mellett döntene a legszívesebben, de sok függ a körülményektől.
Cikk
A Summer Loving című film arról fog majd szólni, hogy esett szerelembe a két tini, Danny Zuko és Sandy Olsson.
Cikk
Minden idők valaha volt legjobb kosarasának választották Michael Jordant az NBA.
Cikk
Könnyebb tüdőgyulladással kórházba került a dalai láma, de már jobban van – közölte szerdán szóvivője.
Cikk
Több mint 60 egyesület mintegy 260 versenyzője indult a diák A és B korcsoportos judo Magyar Kupán, ahonnan több dobogós helyezéssel tértek haza DVTK SE versenyzői.
Cikk
New York város illetékesei egészségügyi szükségállapotot rendeltek el a terjedő kanyarójárvány miatt, Brooklyn egyes részein pedig büntetés terhe mellett kötelezővé tették a kanyaró elleni oltást.
Cikk
A húsvéti hosszú hétvégén változik a vonatok közlekedési rendje. Akár másfélszeresére is nőhet az utasszám, ezért a menetjegyek vásárlásáról érdemes időben gondoskodni, illetve kihasználni az automatás és az online jegyváltás igénybevétele esetén nyújtott kedvezményeket.
Cikk
Félnek az emberek a Szentpéteri kapuban, vaddisznók bukkantak fel pár napja a lakótelepen.
Cikk
Három érmet hoztak haza a DBC-Miskolci Sportiskola képviselői az április 7-én, Kaposváron megrendezett kadet korcsoportos szabadfogású birkózó minősítési versenyről.
Cikk
Ausztria,  Csehország, Lengyelország,  Magyarország, Szlovákia és Ukrajna  összesen 45 egyesületének poprádi úszó vetélkedőjén álltak helyt a miskolci és tiszaújvárosi sportolók, akik nem kevesebb, mint 26 érmet hoztak haza.
Cikk
Az Eger-Miskolc közötti, Szarvasűzők névre keresztelt országos váltófutóversenyt április 6-án, szombaton már 29. alkalommal rendezték meg. A  83 km-es távot összesen mintegy nyolcvan, 12 és 5 tagú csapat tagjai teljesítették.
Cikk
Délelőtt a Szentpéteri kapuban, a megyei központi kórházzal szemben felállított aláírásgyűjtő pultnál egy férfi minden előzmény nélkül előbb becsmérlő szavakat kiabált, majd megütötte a Fidesz-KDNP egyik hölgy aktivistáját.
Cikk
Kijavítják a Selyemréti Strandfürdő épületének homlokzatát.
Cikk
Véget nem érő tapsviharok, büszkeségtől kicsorduló könnycseppek, közös nevetések, boldog gyerekek, szülők, nagyszülők és pedagógusok – gálát tartott a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium.
Cikk
A Felsőzsolcai Rendőrőrs nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki saját kutyáját méltatlan körülmények között tartotta és bántalmazta.
Cikk
Kép és a szöveg egysége jellemzi a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság legújabb balesetmegelőzési kisfilmjeit, amelyek először az interneten, majd a moziban, s most már az országosan is egyedülálló miskolci csúcsminőségű óriáskivetítőkön jelentek meg.
Cikk
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet két férfival szemben indított, akik rézkábeleket loptak munkahelyükről.