Ugrás a tartalomra

Állatok karácsonya a Miskolci Állatkertben

Létrehozva
Az idei évben is megrendezték december 27-én, immáron hagyományosan az állatok karácsonyát.
Kép

A Miskolci Állatkert lakói sem maradtak karácsonyi ajándék nélkül: a látogatókkal együtt ugyanis látványetetéseken ünnepelhettek a Vadasparkban pénteken. A város állatkertjében évek óta megrendezik az állatok karácsonya programot.

Egész napos programmal, különleges látványetetésekkel várták a vendégeket december 27-én a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. Csaknem 130 faj, több mint 700 állatának jutott most a karácsonyi csemegéből, de a vadasparkba látogatóknak évközben is van módjuk arra, hogy megismerkedjenek a miskolci állatkert lakóinak szokásaival, mindennapjaival. A közös séta során az érdeklődők egyebek mellett megtudhatták azt is, milyen állatok születtek az idei esztendőben a Miskolci Állatkertben. 

Preview Image
Mocsári László képgalériája


Ünnepi nyitva tartás az állatkertben

A téli szünet ideje alatt - december 21. és január 5. között - 450 forintos kedvezményes áron látogathatja minden 18 év alatti látogató az állatkertet. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark az év minden napján nyitva tart, így az ünnepek alatt is várják a látogatókat. A karácsonyi ünnepek idején és szilveszterkor, valamint újévkor az alábbiak szerint tartanak nyitva:
december 25-30. között 9:00 – 17:00-ig, pénztárzárás: 16:00
december 31-én 9:00 – 15:00-ig, pénztárzárás: 14:00
január 1-én 11:00 – 17:00-ig pénztárzárás: 16:00

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.