Ugrás a tartalomra

Valószínűleg szén-monoxid-mérgezés okozta az orosz zongoraművésznő halálát

Létrehozva
Valószínűleg szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg egy fiatal orosz zongoraművész Budapesten – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki Híradójában.

Azt mondták, a 27 éves Elina Valijeva holttestét vasárnap találták meg egy budapesti hostelben. A fürdőszobai gázkészülék hibája okozhatta a balesetet.

Az M1 kereste a XIII. kerületi szálláshelyet is, de elzárkóztak a nyilatkozattól.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta: a mentők hosszan küzdöttek a fiatal nő életéért, de már nem tudtak rajta segíteni. Egy férfit enyhe szén-monoxid-mérgezés tüneteivel a toxikológiára vittek.

Kép
Illusztráció

A Híradóban elmondták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja nem áll fenn.

Borbély Zoltán ügyvéd az M1-nek úgy nyilatkozott: ha idegenkezűség gyanúja nem áll fenn, akkor közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet a rendőrség. Az ügyvéd ugyanakkor megjegyezte, felmerülhet a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés.

A zongoraművész emlékére csütörtökön koncertet tartanak az oroszországi zeneiskolában – hangzott el az M1-en.

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.