Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 11901 - 11920 | ÖSSZESEN: 43759 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Hazánk tájegységeit bemutató, fotókkal gazdagon illusztrált kötet jelenik meg Magyarország – Az útikönyv címmel.
Cikk
Látványos üzemanyagár-csökkenés áll be csütörtöktől Magyarországon – idézi a Világgazdaság a holtankoljak.hu-t.
Cikk
Az államalapítás ünnepe, augusztus 20. alkalmából odaítélt állami kitüntetéssel ismerték el a Miskolci Egyetem több oktatójának a munkáját.
Cikk
Szerda délután közmeghallgatást tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya. 
Cikk
Az év eleje óta folyamatosan emelkedik, júliusban óriásit nőtt a használtautó-adásvételek száma, ami a már több hónapja tartó árcsökkenésnek is köszönhető – közölte a hasznaltauto.hu az MTI-vel.
Cikk
A Miskolci Nemzeti Színház 201. évadának évadnyitó társulati ülését szerdán tartották meg, ahol Béres Attila igazgató köszöntötte a társulat új tagjait is.
Cikk
Több mint hatmillió forint vált köddé egy rudabányai vállalkozás számlájáról, majd a sértett panasza után a közösségi oldal szinte teljes összegben visszafizette a kárt – tájékoztatta szerkesztőségünket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Cikk
Eddig jóval több mint másfél millió jegy kelt el a jövő szerdán kezdődő párizsi paralimpiára - jelentették be a rajt előtt egy héttel a szervezők.
Cikk
Az új KRESZ-ben pontosan definiálják majd a gyalogos fogalmát. Várhatóan azzal kapcsolatban is módosításokat vezetnek be, hogy a gyalogosoknak mikor jár elsőbbség.
Cikk
Gyorsan terjed a szamárköhögés. Már minden vármegyében regisztráltak a betegséget. Van ellene vakcina, ami ha rendeléssel is, de mindenhol elérhető –  írja az infostart.hu.
Cikk
Bajos is lenne a szervezés, miután az önkormányzathoz ilyen irányú megkeresés nem érkezett, de ha érkezne, sem adnának ki ilyen típusú rendezvényre engedélyt a Népkertbe.
Cikk
A MÁV szeptember 2-tól két ütemben felújítja a vasúti pályát a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti – mintegy 27 kilométer hosszú – szakaszon, emiatt a tanítási időszak kezdetétől december 4-ig jelentősen módosulni fog a távolsági – InterCity, InterRégió és nemzetközi – vonatok közlekedési rendje a Budapest–Miskolc fővonalon.
Cikk
Szerdán hidegfront érkezik, csütörtökre átmenetileg a délkeleti, keleti tájakon is mérséklődik, sőt a legtöbb helyen meg is szűnik a hőség.
Cikk
A házigazda magyar válogatott 83-61-re legyőzte a horvátokat a miskolci U16-os női kosárlabda Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, kedden.
Cikk
Szent István királyra és az államalapításra emlékezünk augusztus 20-án. A nap egyben az új kenyér ünnepe, és a magyar katolikus egyház fő ünnepe. A hagyományoknak megfelelően Miskolcon a Szent István téren tartották meg a központi ünnepséget, ahol a város polgármester mondott ünnepi beszédet.
Cikk
Népkerti zászlófelvonással vette kezdetét kedd reggel az augusztus 20-ai megemlékezés Miskolcon. Délelőtt Felsőhámorban tisztelegtek az államalapító király előtt, majd megszentelték és megszegték az újkenyeret is.
Cikk
A város egyik legtrendibb közösségi terén hétfőn ismét várták a kulináris élvezetek szerelmeseit.
Cikk
Az államalapítás ünnepén a látványos tűzijáték, fényfestés és drónshow mellett számtalan gasztronómia és kulturális esemény, továbbá koncertek várják az érdeklődőket Budapesten - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Cikk
Antony Blinken amerikai külügyminiszter izraeli tárgyalásai után a médiának adott hétfői nyilatkozatában bejelentette, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megerősítette számára: Izrael elfogadja az amerikai áthidaló javaslatot a gázai tűzszünetre és túszalkura. Most ezt az iszlamista Hamász terrorszervezetnek is meg kell tennie.