Ugrás a tartalomra

Megszépült a Diósgyőri vár környéke és a Honfoglalás park

Létrehozva
A tavaszi nagytakarítás során megtisztult a Szervezet utca is a szeméttől, Berekalján pedig lemosták a játszótéri játékokat.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Napról napra egyre nagyobb része tisztul meg a városnak a tavaszi nagytakarítási program keretében. Pénteken már reggel nagy erőkkel gyűjtötték a levágott gallyakat a Miskolci Városgazda munkatársai a Szervezet utcán, amikor stábunk a helyszínre ért. Ezt követően fértek hozzá az illegális hulladékhoz az út menti bokros részen. A szemét között kidobott mikrohullámú sütőt, játékszarvast és ágybetétet is találtak. Később követtük őket Berekaljára, a Honfoglalás parkba, ahol nagy nyomású vízsugárral tisztították meg a játszótéri elemeket.

– Ma Diósgyőrben, illetve Berekalján folytatódott a tavaszi nagytakarítás. Ennek keretében elsőként a Szervezet utca melletti erdősávban illegálisan elhelyezett hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el a Városgazda munkatársai. A hét első felében a választókerület egy másik pontján, a Vasgyárból is nagy mennyiségű illegális szemetet szedtek össze, majd szállítottak el – nyilatkozta lapunknak Hojnyák Dávid, a terület önkormányzati képviselője. 

Kép
Hojnyák Dávid önkormányzati képviselő nyilatkozott stábunknak. Fotók: Osztie Tibor

– Emellett a választókerület két további frekventált pontja tisztul meg. Egyrészről a Diósgyőri vár közvetlen környezete, pontosabban a Lovagi Tornák tere. Másrészről Berekalján a Honfoglalás park, ahol a játszótéri eszközök fertőtlenítése is megtörténik. Fontos, hogy a gyermekek esztétikus és egészségügyi szempontból is megfelelő környezetben tudják eltölteni az idejüket – fejtette ki. 

Elmondta, hogy az illegális hulladék a választókerületben elsősorban a Vasgyár tekintetében égető probléma. Innen rendszeresen szállítanak el szemetet, és a jövőben is így fognak eljárni. Berekalján és a történelmi Diósgyőrben azonban nem jelent napi szintű gondot. 

Hozzátette, hogy a lakosság részéről – az őszi nagytakarításhoz hasonlóan – abszolút pozitívak a visszajelzések. A Vasgyárban, illetve a Berekalján élők örülnek a nagyszabású tisztítási munkának. 

Kép
Megtisztult a Honfoglalás park játszótere

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai az elmúlt másfél hétben takarítottak már a sétálóutcán, a belvárosban, a Vörösmarty városrészben és a történelmi Avason. Majd ellátogattak a Bábonyibércre, a számozott utcákhoz és a Vasgyár mellett az Újgyőri főtérre. Aztán Pereces és Bulgárföld városrész felé vették az irányt, majd az Otthon térre kanyarodtak. A nagy sikerű tavaszi takarítási program keretében mostanra 120 ezer négyzetméter utat és járdát tisztítottak meg, és több mint 150 köbméter illegális hulladékot szállítottak el. 
 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.