Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 14601 - 14620 | ÖSSZESEN: 43267 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A Safer Internet Day nemzetközi program keretében a kiberbiztonság témakörében bűnmegelőzési interaktív előadást és fórumot tartottak kedden, Miskolcon, a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban.
Cikk
Ebben az évben először kedden mértek húsz Celsius-fokot Magyarországon - közölte a HungaroMet Zrt. a közösségi oldalán.
Cikk
A korábbi CineFest filmfesztiválok sikeres alkotásaiból álló válogatás tekinthető meg februárban a Miskolc Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben. A Miskolcon működő Kinodomino is dokumentumfilmes workshoppal jelentkezik - közölte szerkesztőségünkkel a CINE-MIS Nonprofit Kft.
Cikk
Az év elejétől már az ország felén a Nemzeti Vízművek Zrt. biztosítja a víziközmű-szolgáltatást, az integrációval érintett területeken javul az ellátás biztonsága, nő a szolgáltatások színvonala és megteremtődik a feladatot ellátó szervezetek gazdasági stabilitása - mondta az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
Cikk
Vad belterületi megjelenése miatt a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél (MIÖR) is bejelentést lehet tenni.
Cikk
A nyugállományba vonuló pedagógusok is kapnak fizetésemelést - közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel.
Cikk
A duplázó Enyedi Lili és Herczeg Áron révén három magyar bajnoki aranyérmet is kiérdemeltek a Miskolci Sportiskola versenyzői a múlt hétvégén, Budapesten megrendezett U16-os fedettpályás atlétikai országos bajnokságon – olvasható az intézmény közleményében.
Cikk
Egyre több bíró hagyja ott a pályát az alacsony bérek miatt – írja a 24.hu.
Cikk
Az aranyérem mellett egy bronzérmet is nyert a diósgyőri sportoló. A bajnoki címmel egy álom vált valóra.
Cikk
Életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki átment a közelben lakó időskorú nőhöz pénzt kérni, az asszony viszont elutasította, ezért a szobában talált késsel többször nyakon szúrta – olvasható a vármegyei főügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott kedd reggeli közleményében.
Cikk
​​​​​​​Ma ünnepli száztizennegyedik születésnapját a DVTK, ugyanis néhány diósgyőri srác 1910. február 6-án megalapította a Diósgyőri Vasgyár munkástermében a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körét. A klub első elnökének Vanger Vilmost kérték fel – közölte szerkesztőségünkkel a klub.
Cikk
Enyhe, jórészt száraz, szeles idő vár ránk a hét további részében.
Cikk
A jövő hétvégére kiírt Ferencváros-Diósgyőri VTK mérkőzést elhalasztották a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójából.
Cikk
Százhét éve működik a Diósgyőri Kocsis Pál Kertbarát Kör a városban.
Cikk
Kilencvenedik születésnapja alkalmából hétfőn köszöntötte fel Ortó János miskolci lakost Bartha György önkormányzati képviselő és Szomorné Takács Tünde, a polgármesteri hivatal lakosságszolgálati főosztályának csoportvezetője.
Cikk
A magas, karcsú 21 éves miskolci lány, Vascsák Kitti már több nemzetközi szépségversenyen szerepelt kiváló eredménnyel. Egyet meg is nyert. Néhány hónapja szünetelteti a modellkedést és a megmérettetést, mert most a tanulmányaira szeretne koncentrálni.
Cikk
Az ellenzéki pártok szinte egymásra licitálva fogalmaznak meg kritikát a köztársasági elnökkel szemben.
Cikk
Februárban a nyugdíj mellett érkezik a 13. havi nyugdíj is, a dupla nyugdíjellátással járó nagy összegű készpénzkifizetések miatt a megszokottnál két nappal korábban, február 12-én kezdi meg a posta a kézbesítést.
Cikk
Néhány hete hód költözött a miskolctapolcai tóba. Az állatot már többen lencsevégre kapták. Megjelenését örömmel vegyes aggodalom lengi körül, hiszen a faj képviselői általában átalakítják a környezetüket. Szirmára szintén beköltözött egy hódcsalád és ott már gátat is építettek maguknak. A hódok életmódjáról a téma szakértőjével beszélgettünk.
Cikk
Országos válogató versenyen vettek részt a DVTK-Miskolci Sportiskola Birkózó szakosztályának versenyzői a hétvégén a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián.