Ugrás a tartalomra

Új állat hódít Miskolctapolcán

Létrehozva
Néhány hete hód költözött a miskolctapolcai tóba. Az állatot már többen lencsevégre kapták. Megjelenését örömmel vegyes aggodalom lengi körül, hiszen a faj képviselői általában átalakítják a környezetüket. Szirmára szintén beköltözött egy hódcsalád és ott már gátat is építettek maguknak. A hódok életmódjáról a téma szakértőjével beszélgettünk.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

– A hód nyugis állat, attól nem kell tartani, hogy megtámadja az embereket. Évente egy-két egyed a városba is betéved, de alapvetően nem szereti, ha háborgatjuk, vagy megsimogatjuk – nyilatkozta lapunknak Czabán Dávid biológus, ökológus, a Magyar Természettudományi Múzeum hódszakértője. – Mivel növényevő, ezért a környezetében élő állatokra, halakra, teknősökre, kacsákra sem veszélyes. 

Miskolctapolcán hódgát megjelenésére nem kell számítanunk, mert az állat csak folyóvízben épít gátat. 

– A hódgát mindig arra szolgál, hogy egy folyó, vagy patak vízszintjét megemelje. Ezek mentén, a partoldalban építi a hódcsalád az ágakkal, vagy földdel fedett lakását, ami a 60-80 centiméter mély hódvár. A vár mindig a szárazon helyezkedik el a tavak mentén is. Az aszályos nyári időszakban a gátépítési tevékenység a békákra nézve kedvező, mert ilyenkor van a szaporodási időszakuk. Amennyiben a hódok által felduzzasztott víz például szántókat áraszt el, akkor a hódgátakba, vagy a partoldalba érdemes túlfolyóként egy csövet beépíteni. A hód télen nem alszik téli álmot és mivel lágyszárú növényeket nem talál, ezért a fák kérgével táplálkozik. Bár az akácot és a bodzát nem igazán kedveli. Fára mászni nem tud, így előfordulhat olyan, hogy fákat dönt ki, ahogy a törzsük alját megrágja. A fák bekerítésével azonban ezt ki lehet küszöbölni – javasolta a szakértő. 

Missing médiaelem.

A Magyarországon őshonos eurázsiai hód hazánkban nem védett, ezért engedéllyel gyéríthető. 

– A hódot európai közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajként tartjuk számon. Az állatok elszállításához, vagy a hódgátak elbontásához, illetve bármilyen átalakításához a vármegyei kormányhivatal természetvédelmi osztályán engedélyt kell kérni. A befogáshoz a helyi nemzeti park természetvédelmi őrszolgálatát kell értesíteni. Ők azok, akik aztán egy megfelelő vizes élőhelyen szabadon engedik az állatot – tájékoztatott a hódkutató. 

Kép
Hód közelebbről. Fotó: Juhász Ákos

A világ egyik legsikeresebb visszatelepítési programja a hódé.

– Száz évvel ezelőtt a hód majdnem kipusztult az országból, mert a bundája és a húsa miatt vadászták. Körülbelül ezerkétszáz példány élt Magyarországon. Az állomány mostanra majdnem megtízszereződött, 11 ezerre rúg. Gazdasági értéke már nincs, ezért a vadászata megszűnt. Természetes ellenségei egyedül a farkas és a medve. Rendkívül alkalmazkodó képes faj, emiatt gyorsan elterjedt, hiszen a fiatal egyedek szétvándoroltak. A miskolctapolcai hód is egy ilyen fiatal hím példány lehet, amely állandó territóriumot és párt keres magának – mondta az ökológus. 

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
A többség nem kér az e-autózásból
KörnyezetBelföld
Legfőképpen az ár és a hatótáv tartja vissza a villanyautók vásárlóit, derül ki egy felmérésből.
Félelmetes fényshow Borsod egén – most mindenki erről beszél
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Égi tünemény tűnt fel szerda este Borsod egén is. Perkupától Felsőzsolcáig, de még a Nyírségben és Hajdú-Bihar vármegyében is erről a jelenségről készített mindenki felvételeket.
Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó
KörnyezetBelföld
Ez már nem csak a horgászok problémája.