Ugrás a tartalomra

Az ország legrégebbi kertbarát köre találkozott

Létrehozva
Százhét éve működik a Diósgyőri Kocsis Pál Kertbarát Kör a városban.
Kép
A kertbarát kör kórusa műsort ad. Fotók: Osztie Tibor

Vidám hangulatú közgyűlésen találkozott a 107 éve fennálló kertbarát kör hétfőn az Ady Endre Művelődési Házban. Az eseményre Varga Andreát, Miskolc alpolgármesterét, a helyi Idősek Tanácsának elnökét és Kerek Juditot, a tanács titkárát és a Tapolcai Kerek Kórus vezetőjét, valamint Horváth Szandrát, a helyet adó művelődési ház intézményvezetőjét is meghívták. Zenei műsorral és szavalattal a kertbarát kör kórusának tagjai működtek közre. 

– A Diósgyőri Kocsis Pál Kertbarát Kör a város egyik legrégebben működő civil szervezete, amelynek nagyon érdekes a története – mutatta be a közösséget Varga Andrea alpolgármester. – Egészen a vasgyári kolónia megépítéséig, az 1900-as évek elejéig nyúlik vissza a múltjuk. Az akkori alapítók úgy gondolták, hogy a beköltöztetett vasgyári munkások által elfoglalt lakások, házak kiskertjeiben fontos lenne, hogy az önellátáshoz megfelelő feltételeket teremtsenek. A kertbarát körnek az volt a küldetése annak idején, hogy segítse és tanítsa a gyári munkásokat a kertek művelésére és a növények termesztésére. Százhét éve folyamatosan működik ez a szervezet, és fontos közösségteremtő erő Diósgyőrben. Ma már nem kizárólag a konyhakertekkel foglalkoznak, hanem kulturális eseményeket is szerveznek és énekkart működtetnek. Viszont a mai napig szeretnék felhívni a város lakosságának figyelmét arra, hogy a kiskertek nem csak kikapcsolódást nyújtanak, de hasznosak is. Éppen ezért számos szakmai programot, többek között vetőmag börzét szerveznek. 

Kép
Buczkó Józsefné köszönti a jelenlévőket.

Több mint száz év alatt megváltozott az emberek igénye a kertészkedést iránt.

– A Vasgyárban dolgozó munkásokat olyannyira segítette kertbarát körünk, hogy a megtermelt növényekből a felesleget elcserélték, vagy jövedelemkiegészítésként el tudták adni – ismertette Buczkó Józsefné, a Diósgyőri Kocsis Pál Kertbarát Kör vezetője. – A mai világban már kevés miskolci lakosnak van hobbikertje és más dolgok iránt érdeklődnek, mint régen. Május 1-jén például a gyerekeknek tartottunk virágültetési bemutatót gondozási tanácsadással a Csanyikban. Ehhez hasonlóan szerveztünk már virágbörzét is, ahol azok az emberek cserélhették el a virágaikat, akik Miskolcon örökbe fogadtak egy közteret és szépítgetik azt. Csoportunkat tanulmányi kirándulásokra szoktuk vinni. Jártunk már Albertirsán a növénytermesztőnél és Lajosmizsén a citrom- és eperültetvényeken. Harmincfős nyugdíjasklubként küzdünk azzal a problémával, hogy a tagjaink megöregedtek, kimaradoznak, esetleg elhunytak. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a létszámot egy kicsit növeljük. Ismét szeretnénk részt venni a Fogadj örökbe egy közterületet pályázaton. Azok a tagjaink pedig, akiknek van kertjük, rendszeresen tartanak beszámolót róla, hogy milyen növényeket termesztenek, és hogyan tudják elpusztítani a megjelenő kártevőket. 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.