Ugrás a tartalomra

Egyre nagyobb a felháborodás Novák Katalin kegyelmi döntése miatt

Létrehozva
Az ellenzéki pártok szinte egymásra licitálva fogalmaznak meg kritikát a köztársasági elnökkel szemben.

Kegyelmet kapott Novák Katalintól a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűntársa – az esetről szóló hírek futótűzként terjedtek el az országos médiában. A köztársasági elnök kegyelemre méltónak találta a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesét, akinek tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált az intézményben – írta a 444.

Cikkükben azt állították, hogy a volt igazgatóhelyettes megírt egy hamis vallomást is az egyik gyerek nevében, amit a pedofil igazgató jelenlétében akart aláíratni a gyerekkel. A korábbi igazgatóhelyettest végül első és másodfokon 3 év 4 hónap börtönre ítélték.

Tavaly áprilisban azonban kegyelmet kapott Novák Katalintól.

Méltatlansági eljárás

A döntés miatt sorra kapja az ellenzék keményhangú kritikáit. A Demokratikus Koalíció (DK) méltatlansági eljárást kezdeményez a köztársasági elnök ellen. A párt szerint ugyanis bebizonyosodott, hogy a köztársasági elnöki székben egy „pedofilsimogató” ül. A párt szerint aki egy ilyen embernek, egy pedofilnak falazó bűntársnak kegyelmet ad, az maga is pedofilsimogató és méltatlan arra, hogy Magyarország köztársasági elnöke legyen.

Éppen ezért megfosztási eljárást kezdeményezett a frakció Novák Katalin ellen, mondván, méltatlanná vált a köztársasági elnöki posztra. A párt megkezdi a képviselők ötöde aláírásának összegyűjtését, ami ahhoz szükséges, hogy meginduljon a megfosztási eljárás Novák Katalin ellen.

A köztársasági elnök tisztségétől valóban megfosztható, de csak akkor, ha megsérti az Alaptörvényt, bűncselekményt követ el, vagy tisztsége gyakorlása közben törvénysértést követ el. Az Alaptörvény mindhárom esetben feltételül szabja, hogy a jogsértés szándékos legyen. A köztársasági elnök felelősségre vonása képviselői kezdeményezésre indulhat el, a megfosztási eljárás megindításához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges, míg a megfosztási eljárás lefolytatása az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik – írja a 24.hu.

Kikérik a dokumentációt

Az LMP kikéri az elnöki kegyelem dokumentációját – ezt már Süveg Anna, a párt szóvivője jelentette be online sajtótájékoztatón. Szerinte a Sándor-palota magyarázata nem elégséges, az egyetlen helyes dolog, amit a köztársasági elnök tehetne, hogy visszavonja a gyalázatos döntést, amit azonban nem fog, nem olyan önálló szereplő ő a Nemzeti Együttműködés Rendszerében – vélekedett a szóvivő, aki egyébként elvárná, hogy az államfő tisztelje meg azzal a közvéleményt, hogy személyesen nyilatkozik és megindokolja a döntést.

Donáth Anna: A propaganda eltitkolná Novák kegyelmét

A Momentum péntekre tüntetést szervez a Sándor-palota elé, hogy így tiltakozzon a kegyelem ellen. Donáth Anna, a Momentum elnöke Facebook-oldalán arról ír, a propaganda próbálja eltitkolni az ügyet, az ellenzéki pártok, polgárok és a szabad nyilvánosság feladata, hogy átüssék a hallgatás falát.

– Novák Katalin kegyelme a rendszer tökéletes lenyomata, ahol bármilyen gazemberség úgy megy át a Fidesz végrehajtókon, ispánokon, köztársasági elnökön keresztül, mint kés a vajon. Miközben gyerekvédelemre hivatkoznak, gond nélkül adnak kegyelmet a börtönben ülő pedofilsegítőnek. Képmutatóak és romlottak. Ne engedjük, hogy elhallgassák, mutassuk meg ezt a gyalázatos történetet az országnak, a világnak, mert ebben minden benne van arról, hogy miért veszélyes ez a hatalom mindannyiunk életére – fogalmazott.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.