Kultúra
Már a második kötetét mutatja be
Major Gyöngyi egy tizenkét éves „írónő”, akinek fejében az első kötet még kilencévesen született meg. Most a második kötettel együtt mutatja be azt, de már készen van a harmadik szövegezése is.
Étvágygerjesztő Aperitif a szimfonikusoktól
Filmzenéket és klasszikus dallamokat is játszott a Miskolci Szimfonikus Zenekar évadnyitó Aperitif koncertjén a Szinva teraszon. A hagyományos hangversenyre nagyon sokan voltak kíváncsiak.
Trendi Cinefest pozícionálja Miskolcot a kulturális térképen
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról egyre többet hallani, hogy „mennyire trendi és menő” rendezvénnyé nőtte ki magát, Miskolcot pedig nem hogy felhelyezte a nemzetközi filmtérképre, de kimondottan előkelően pozícionálja ott a várost. A téma kapcsán kérdeztük Kiss Tamás esztétát, hogy filmszakmai nézőpontból miért van ez így?
Cinefest: a filmesztéta ajánlja
Egy év kihagyás után ismét Miskolc lesz az ország filmfővárosa. Szeptember 10. és 18. között annyit mehetünk moziba és szakmai programokra, hogy az átlagember elvész a lehetőségek között. Filmesztéta segítségét kértük, hogy ajánljon nekünk öt filmet, amelyeket szerinte érdemes megnézni a bő egy hét alatt. A hétvégén indul a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál.
Máger Ágnes műtermébe pillanthattak be
Máger Ágnes saját műtermében fogadta a képzőművészet iránt érdeklődő látogatókat múlt hétvégén. A festőművész egy kötetlen beszélgetésen mutatta be egyházi témájú alkotásait, és festészetét. A program az egyhetes Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódott.
Kerekdomb: Tállya nekünk a Művészetek Völgye
A Kerekdomb Fesztivál eltér a megszokott nyári tömegrendezvényektől. Intim hangulata miatt inkább „cuki”, mint „yolo” és a zene mondhatni csak másodlagos: mellette összművészeti, gasztronómiai, sportos és természetszerető is. Ráadásul itt van a szomszédban. Szeptember 17. és 19. között Tállyán várja vendégeit a 6. Kerekdomb Fesztivál.
Meghalt Jean-Paul Belmondo
A világhírű francia színész 88 éves volt. Halálhírét az ügyvédje erősítette meg az AFP francia hírügynökségnek.
Negyven év után először ABBA-dalok a brit slágerlistán
A legendás svéd popegyüttes novemberben megjelenő új albuma két száma, az I Still Have Faith In You és a Don't Shut Me Down a 6., valamint a 7. helyet szerezheti meg az officialcharts.com vasárnap közzétett becslése szerint, mely az eladásokon és a streaminghasználaton alapul.
Lengyel-magyar tárlat nyílt a Szabó Lőrinc Könyvtárban
A kiállítás Leszek Matysiak és Törő Irén munkáit vonultatja föl.
Családi fesztivállal kezdte az évadot a megújuló Csodamalom Bábszínház
A változatos programok két helyszínen: a sétálóutcán, és a bábszínház Kossuth utcai székházában várták az érdeklődőket.
Lengyelül olvastak a lengyel nemzeti olvasás napján
A program idén egybeesett a Miskolci Könyvhéttel.
Ismét megrendezik a Kerekdomb Fesztivált
Mások mellett a Parno Graszt, a Punnany Massif, Malek Andrea és a Miskolci Szimfonikus Zenekar lép színpadra szeptember 17. és 19. között Tállyán, a hatodik Kerekdomb Fesztivál és Bormustrán.
„Irodalmi asszociációkat kelt” – átadták a Szinva Irodalmi Díjat
Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas költő, író, műfordító és Krupp József klasszika-filológus, kritikus kapta az első teljes körű Szinva Irodalmi Díjat. A Miskolci Akadémiai Bizottság Székházában tartott ünnepség pénteken délután volt.
„Pályára álltak”: jövőbe tekintő évadnyitót tartottak a bábszínházban
Két bemutató mellett felújított darabokkal is várja nézőit a Miskolci Csodamalom Bábszínház. Az új vezetőség számos tervvel érkezett. Céljuk olyan bábszínházat csinálni, ami országos viszonylatban is megállja a helyét.
A nagy színészek között szerepelt a miskolci fiatal
Szabó Zalán neve egyre szélesebb körben vált ismerőssé Miskolcon. A slam poetryvel és undergrund szövegeléssel is foglalkozó gimnazista legutóbb versklipjével hívta fel magára a figyelmet, ami bekerült az idei Bujtor István Filmfesztivál programjába is.
Grecsó Krisztián: „olvassunk továbbra is sokat, maradjunk hűek egymáshoz!”
Csütörtök délután Miskolcon is kezdetét vette a 92. Ünnepi Könyvhét, vele együtt a 20. Gyermekkönyvnapok. Az idén összművészeti találkozónak szánt rendezvényt a Szinvavölgyi Néptáncműhely műsorát követően a József Attila-díjas költő, író és dalszerző, Grecsó Krisztián nyitotta meg az Erzsébet téren. Az irodalmár előtt Veres Pál, Miskolc polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket.
Ezúttal a borító döntött
Közönségszavazás és szakmai vélemény útján hirdette ki a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a még júliusban beharangozott Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2021 verseny győzteseit csütörtökön.
Megtelik muzsikával a belváros
Klasszikus és filmzenei remekek is felcsendülnek majd a belvárosban a Miskolci Szimfonikusok évadnyitó Aperitif koncertjén szeptember 9-én, csütörtökön fél 6-tól.
Oltári baki és Hyppolit a lakáj a Szépkorúak Filmklubjában
Két vetítéssel folytatódik a Szépkorúak Filmklubja. Szeptember 25-én a francia Oltári baki című vígjátékot, míg szeptember 26-án Hyppolit, a lakáj klasszikus történetét tekinthetik meg ingyenesen a miskolci szépkorúak a Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében.
Az első táborozók is zenélnek az Ünnepi Könyvhéten
Péntek délután háromnegyed 4-től kapott helyet a 92. Ünnepi Könyvhét programjában a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. A koncerten fellép az a csaknem ötven gyermek is, aki az intézmény első táborában vett részt nyáron.