Ugrás a tartalomra

Könyvhétről a nyolcra: a járvány után újra sebességbe kapcsolnak

Létrehozva
Az országos kezdeményezéshez könyvvásárral, bemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel csatlakozik Miskolc is.
Kép
A 93. Ünnepi Könyvhét és 21. Gyermekkönyvnapok beharangozója. Fotók: Mocsári László

Hosszabb kihagyás óta először tartják meg a rendezvényt a szokásos helyen és időben: június 9-11 között ismét könyvtérré változik az Erzsébet tér. A vírus a kulturát sem kímélte: két éve online formában mentették meg, amit lehetett a programok közül, míg tavaly szeptemberre csúszott az rendezvény. Most azonban visszalapozhatunk ahhoz az oldalhoz, ahol 2019 a könyvjelző: jövő csütörtökön szokott formájában startol 93. Ünnepi Könyvhét és 21. Gyermekkönyvnapok.

- Mindig Miskolcon történnek a könyvhét fontos eseményei – utalt a város és a rendezvény közös hagyományaira Varga Andrea alpolgármester csütörtök reggel, az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

Kép
Varga Andrea megköszönte a könyvtárosok munkáját is.

Supka Géza 1927. június 5-én, Miskolcon kezdeményezte ugyanis a magyar könyvnapok megszervezését, hagyományteremtő jelleggel. Az első ünnepi könyvhetet 1929. május 12-20. között tartották.

Varga Andrea kiemelte, hogy a 40. és a 90. rendezvény országos megnyitóját is Miskolcon volt.

Az alpolgármester megköszönte továbbá a könyvtári dolgozók munkáját.

- Ők azok, akik táplálják bennünk a könyvélmények utáni vágyakozást, ugyanakkor mindig nyitottak azokra a rendezvényekre, versenyekre, amelyeket az irodalom és a különböző tudományok területén szervez a város - fogalmazott.

Iránytábla a könyvtárhoz

Kép
Varga Gábor szerint a program, a könyvtár felé irányíthatja a résztvevőket.

Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója arról beszélt a beharangozó eseményen, hogy milyen küldetése, hatása van a könyvhétnek.

- Mi, könyvtárosok folyamatosan az olvasást, az információt ünnepeljük a munkánk során. A könyvhét három napja alatt viszont szélesebb körök figyelmét fordíthatjuk az általunk vallott értékek felé. Úgy gondolom, ha azok, akik eddig nem találtak magukban kedvet az olvasáshoz, de eljönnek az Erzsébet térre, végigjárják a pavilonokat, megkaphatják azt a kezdőlökést, ami az olvasás – ezzel együtt pedig a könyvtárak, könyvesboltok – irányába állítja őket – véli az igazgató.

A 2020 előtti rendezvényekhez hasonlóan számos könyves és szórakoztató programmal készülnek a szervezők: az Erzsébet tér egyik sarkában kinyit az irodalmi terasz, ahol a szerzők nem csak a könyveiket dedikálják majd, hanem kényelmesen beszélgethetnek az olvasókkal és egymással. A helyi alkotók mellett más, olyan közismert szerzők is érkeznek (a teljesség igénye nélkül felsorolva), mint Leslie L. Lawrence, Bárdos István, Berta Eleonóra, Bózsó Gyula vagy például Dolák-Saly Róbert. A pavilonoktól ölelt színpadon koncertek és témába vágó műsorok szórakoztatják majd a térre látogatókat.

Gyereknap

Kép

Szombaton fél tíztől kifejezetten kicsiknek szóló programok érkeznek a színpadra: a Diósgyőri Jazz Tánc Klub fellépése után a lurkókat a Csodamalom Bábszínház műsora és a Bábabukra Hagyományőrző Meseműhely muzsikáló, mondókázó előadása szórakoztatja majd.

Mindezek mellett sok egyéb élmény vár azokra, akik kilátogatnak a Könyvtérre: elkészíthetik saját könyvüket, lesz könyvheti totó, fröccs- és limonádéterasz, érzékenyítő, ügyességi és logikai játékok, és persze könyvek faltól falig.
Az Ünnepi Könyvhét miskolci programsorozatát Szabó T. Anna, József Attila-díjas költő, műfordító nyitja meg jövő csütörtökön.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.