Ugrás a tartalomra

Kultúra

A lélek tisztaságáról
KultúraMiskolc
„A versről mindig a tisztaság jut eszembe, de számomra a költészet eszköz is” – mondta Fandl Ferenc, akit a magyar költészet napja kapcsán kérdeztünk.
Dzsudló is Miskolcon kezdte a szövegelést
KultúraSzabadidőMiskolc
A Slam Poetry Miskolc üzemanyagát a tehetséges fiatalok jelentik.
A tej él, a tejpor halott
KultúraMiskolc
Dallam, nyelv, zene, szöveg: egység. Papp Dénes szerint, ha a szöveget teljesen megfosztjuk zeneiségétől, az olyasmi lehet, mint amikor a frissen fejt tejből mindenféle tudományos eljárás útján tejport készítenek.
Online a költészet napján
KultúraMiskolc
Ebben az évben sem tartják meg a költészetnapi megemlékezést az Óda keletkezésének helyszínén, Lillafüreden. Programok azonban most is lesznek, igaz, online.
Megérkeztek az első filmek a CineFestre
KultúraSzabadidőMiskolc
Már két dokumentumfilm is meghívást kapott a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál CINEDOCS versenyprogramjába. A Sundance-díjazott Szexrabszolgáknak Miskolcon lesz a magyar premierje, míg a hazai képregénykultúráról szóló Volt egyszer egy képregénynek a világpremierje lesz a CineFesten.
Szabó Virág újra tollat ragadott
KultúraMiskolc
A Miskolci Egyetem volt hallgatója ma már hatkötetes szerző. Mandralínia című könyvéből még musical is született. Most Hamuban Sült Pogácsa, avagy a tápláló mesélés művészete című írása jelenik meg április 11-én. Erről, a mesékről és jelenlegi fura világunkról beszélgettünk vele.
Április 8. a roma kultúra világnapja
KultúraMiskolc
Kisfilmmel készültek a roma kultúra világnapja alkalmából, aminek hátterében példaértékű együttműködés fedezhető fel miskolci intézmények részéről. A szervező Episztémé Egyesület elnöke, Gulyás Klára beszélt a sokféleség elismeréséről.
Részleges nyitás a könyvtárakban
MiskolcKultúra
A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épülete és valamennyi fiókkönyvtára április 12-től újra várja olvasóit – bár egyelőre csak részleges szolgáltatásokkal - írja közleményében az intézmény.
Megöntözöm rózsavízzel, nem hervadni - megismeri a többször fordított locsolóverseket?
KultúraSzabadidő
Játékos húsvéti kihívásra invitáljuk olvasóinkat! Angolra fordítottunk locsolóverseket, majd vissza magyarra. Az eredmény néhol igazán csavaros lett. Őn megismeri bennük az eredeti verset?
Tágra zárt könyvek: a kötelezők sem tudták elrettenteni az olvasástól
KultúraMiskolc
Venczel-Tóth Evelin színes tintafoltja a miskolci kulturális életnek: amellett, hogy bábszínész, olvasási élményeit könyvekkel foglalkozó csatornáján osztja meg, amelynek mára közel 6500 követője van.
Katolikus ételszentelés Csíkszereda főterén
KultúraVilág
Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén 2021. április 4-én. A hagyomány szerint a katolikus hívők a húsvéti sonkára, a kalácsra, a tojásra és a borra kérnek áldást.
Miskolc és a Csárdáskirálynő
KultúraMiskolc
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.
Akkor és most... – a Déryné utca
KultúraMiskolc
A XIX. század elejének összeírásaiban még Nagy-Boldog Asszony utcánk neve a század végére (1890–1895) Deák Ferenc lesz, majd a XX. század közepétől viseli a színésznő, Déryné nevét.
Húsvét régen és ma – pályázati felhívás
KultúraSzabadidőMiskolc
A „hagyományos” húsvéti szokások rengeteget változtak az elmúlt évek, évtizedek alatt. Ennek a változásnak a folyamatát vagy legalább egy-egy mozzanatát szeretnék rögzíteni a Herman Ottó Múzeumban, s megőrizni az utókor számára. Aki kedvet érez, hogy ebben a munkában segítségükre legyen, pályázzon!
Békebeli sonka a „rendőrséf” húsvéti menüjében
KultúraMiskolc
Arra voltunk kíváncsiak, hogy egy olyan férfi, aki spíler a konyhában, milyen menüvel készül családjának idén húsvétkor. Ő Szűcs István, a rendőr és „séf” – a fotókból látszik, méltán kapta meg ez utóbbi titulust is.
Megható klippel hangol húsvétra Szécsi Viktória és Vihula Mihajlo
KultúraMiskolc
A miskolci zenészek az Edda Ima című lírikus dalát dolgozták fel, mellyel a hit erejére hívják fel a figyelmet a mostani nehéz időszakban.
Húsvéti szertartások a miskolci templomokban
KultúraSzabadidőEgyházMiskolc
A szertartásokat megtartják a templomokban. Annak ellenére, hogy a híveket nem fogadhatják, de sok helyről online közvetítést tesznek elérhetővé számukra.
Kész az oroszlánok helye
KultúraSzabadidőKörnyezetMiskolc
Elkészült az Afrika-ház, ahol oroszlánokat és sivatagi hiúzokat láthatnak majd a Miskolci Állatkert és Kultúrpark látogatói a nyitás után.
Képgaléria
Dolgoznak a munkagépek: kívül-belül átalakul a múzeum
KultúraMiskolc
A Herman Ottó Múzeum jelenlegi épülete többek között egy kétszintes kiállítótérrel bővül.