Kultúra
Új utakra lép Wolf Kati
Magyarország egyik legismertebb énekesnője szerint minden életkorban, mindenkinek jót tesz, ha nem fél a változásoktól, és egy egész lemezanyagnyi dalt ad ki erről. Az Új utakon című lemez bemutató koncertje november 26-án lesz a Várkert Bazárban.
"Az egész világ benne van"
Egy kizárólag Mongóliában megtalálható hegedű is megszólal A tatárok Magyarországban című előadásban. A különleges és kifejezetten az előadás alkalmából készített hangszert a mongol nagykövettől még áprilisban kapta a miskolci teátrum. A morin khuurt Lakatos Attila zenetanár, a Miskolci Nemzeti Színház zenekarának mélyhegedűse szólaltatja meg előadásról előadásra.
Szent cél volt a társulatnak a díszelőadás
Szőcs Artur szerint egyszerűen nem tarthatták meg a kétszázadik évfordulót úgy, hogy hét ember játszik a színpadon, a többi meg a nézőtérről figyel.
Gundel Takács Gábor Miskolcon
November 3-án városunkba látogat Gundel Takács Gábor a Vendégségben Miskolcon program keretében.
Akkor és most…: Széchenyi utcai részlet
„Széchényi utczai részlet” – áll a körülbelül százéves képeslapon, ami a Villanyrendőr és a Déryné utca közötti épületeket mutatja.
Miskolcra látogatott a világhírű operettszerző, Kálmán Imre lánya
Kálmán Yvonne-t, a Csárdáskirálynő zeneszerzőjének lányát a Miskolci Nemzeti Színházban köszöntötte Veres Pál polgármester és Béres Attila, a teátrum igazgatója a világhírű operett szombat esti előadása előtt.
Családi napok a Pajta Játéktárban
Középkori sport- és játékbemutatókkal, interaktív előadásokkal várják minden vasárnap a családokat a Lovagi tornák terén.
Mini ARC-kiállítás nyílik Miskolcon
A vándortárlaton az ARC köztéri kiállítások válogatott képeinek kicsinyített változatával, egy terepasztal jellegű installáción, fedett térben találkozhatnak a látogatók a miskolci városházán.
Helyi bolgárjainkra emlékeztek
Demeter napja alkalmából tartott koszorúzást a bolgár nemzetiségi önkormányzat a Fazola Henrik utcában péntek délután.
Birtokba vette új otthonát a Miskolci Kulturális Központ
A művészeti iskola már az idei tanév kezdetétől a Csengey utcán működik, az MKK pedig októberben lakta be az épület harmadik emeletét és tetőterét.
"A színpadon lekerül a maszk" - Insta-világról, az Eddáról és a változásokról is beszélgettünk Wolf Katival
Miskolcon lépett fel az ország egyik legképzettebb hangú énekesnője, aki ezúttal a Budapest Jazz Orchestrával jól ismert rockhimnuszokat adott elő a Művészetek Házában. Wolf Kati a koncertet megelőzően adott interjút a Miskolc Televíziónak.
Miskolc a gasztrocsúcson
Két helyi étterem is a top háromba került az országos listán.
Válogatás a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál alkotásaiból
Az idei CineFest versenyprogramjában és a versenyen kívül vetített legsikeresebb díjnyertes nagyjátékfilmjeiből készült válogatást november 2-22-ig a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben tekinthetik meg az érdeklődők – közölte szerkesztőségünkkel a CINE-MIS Nonprofit Kft.
Több ezer leletet mutat be a Herman Ottó Múzeum látványtára
Egy Magyarországon egyedülálló Régészeti Látványtár nyílik meg jövő év január 22-én a Herman Ottó Múzeum újragondolt raktárépületében Miskolcon a Tímármalom utcában.
Hamarosan átadják a miskolci Herman Ottó Múzeum új Képtárát
A miskolci Herman Ottó Múzeum új Képtára hamarosan megnyitja kapuit a művészet és kultúra iránt érdeklődők számára, és várja azokat, akik szeretnék felfedezni a képzőművészet szépségeit és sokszínűségét.
Visszatér a (S)ikertörténetek a MÜHA Kortárs Galériájára
A páros beszélgetések, más néven (S)ikertörténetek ősztől kéthavonta jelentkezik a már megszokott helyén a Művészetek Háza Kortárs Galériáján. Ezalkalommal is neves vendégeket hívott Kőrizs Imre, a beszélgetések moderátora, méghozzá Tompa Andreát és Simon Mártont.
Öt évtized szólal meg a Grammy-esélyes lemezen
A miskolci zeneszerző albumát a világ legjelentősebb zenei díjára javasolják.
Luxemburgban díjazták a Larry című magyar filmet
Elnyerte a CinÉast fesztivál ifjú tehetségeket méltató Young Talents díját a borsodi dadogó rapper drámája, a Larry című magyar film.
Az ország kvízmestere Miskolcon
Egy név, ami sokaknak és sokfélét jelent: tudást, játékosságot, sportot, kultúrát és empátiát. Gundel Takács Gábor, Magyarország legismertebb kvízmestere, sportriporter és kommentátor, a Vendégségben Miskolcon civil lokálpatrióta rendezvénysorozatban városunk vendége lesz és színpadra is lép a Tudomány és Technika Házában.