Kultúra

Az Ifiházba költözött össze télire az MKK apraja-nagyja
A Győri kapui létesítmény klubokat, csoportokat, kiállításokat és egyéb programokat is befogad az átmenetileg zárva tartó városrészi művelődési házakból.

Larry - filmvetítés és közönségtalálkozó az alkotókkal
Miskolcon a Művészetek Háza Uránia Art mozitermében tekinthetik meg az érdeklődők a fiatal rendező, Bernáth Szilárd új, borsodi vonatkozású alkotását a Larry-t.

A legfrissebb kiadvány a legrégibb épületről
Az Avasi Értéktár új kötetében az építészettörténeté a főszerep. A kiadvány az avasi református templommal kapcsolatos aktuális fejleményeket, kutatási eredményeket foglalja össze.

Serfőző Simon: úgy kell élni, ahogy lehet
Serfőző Simonnak két otthona is volt. Az egyik Zagyvarékas határában, tanyán, ahol 16 éves koráig gyerekeskedett, majd Miskolcon, ahol 1958-tól több mint 40 éven át az 1993-as évig élt és dolgozott.

Mézeskalácsos napot tartottak a Feledy-házban
A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület programján az érdeklődők megismerkedhettek a mézeskalács történetével, a készítés eszközeivel, receptekkel és technikákkal a mesterséget gyakorlóktól.

Mi lesz veled, diósgyőri vár? (videóval)
Jármai Péter helyettes államtitkár levélben tájékoztatta az önkormányzatot arról, hogy Miskolc mégsem kapja meg a vár átépítésének befejezéséhez szükséges kétmilliárd forint kiegészítő forrást. Cikkünkben annak járunk utána, hogyan alakulhatott ki ez a helyzet, és mi lehet a megoldás.

A sufni titkairól meséltek
Hajnal József és Sörés Klára kötetét a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárában mutatták be csütörtökön.

Márton-napi libasorban a zsolcai ovisok
A felsőzsolcai óvodában játékos formában ismerkedtek a gyerekek Szent Márton püspök élettörténetével, a személyét övező különböző mesés történetekkel, a nevéhez fűződő népszokásokkal és hiedelmekkel.

XXI. Lengyel Filmnapok Miskolcon
November 14-15. között immár 21. alkalommal rendezik meg a CINE-MIS Nonprofit Kft. és Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatának közös szervezésében a Lengyel Filmnapok. Az esemény két napján minden nap 16:45-től a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében feliratos lengyel filmeket tekinthetnek meg az érdeklődők, a nyitónapon ingyenes lesz a vetítés. Az ünnepélyes megnyitót követően ingyenes filmvetítés.

A MÜHA már készül az ünnepekre
„Az ünnepvárás mindenkié!” mottóval harangozta be ünnepi programkínálatát a Művészetek Háza csütörtökön.

Európai Art Mozi Napot tartanak vasárnap a Művészetek Házában
A Művészetek Háza idén is csatlakozott az Európai Art Mozi Naphoz. Az Uránia és Béke Art Mozitermekben különleges kínálattal várják a filmkedvelőket.

Kevesebb helyen és időben ugyanannyi könyv
A megyei könyvtár nem tapasztal visszaesést az olvasók részéről annak dacára, hogy fogadásukra jóval csekélyebb tér és idő áll rendelkezésükre a múlt hónaptól.

Erre talán még Herman Ottó is csak csettintene
Az energiaválság a Herman Ottó Múzeumot is nehéz döntések elé állította. Az intézmény mindeközben olyan arcát mutatja, amire érdemes pár pillantást vetnünk: az a múzeumlátogatók szeme láttára avanzsál ugyanis "látogató" múzeummá.

Újra Miskolcon az Antares
Az év felfedezettje az Antares zenekar koncertezik november végén az Ifiházban

Kiválóan szerepeltek a miskolci, megyei éttermek
Megjelent a Michelin Guide Hungary első kiadása is, ami 62 hazai éttermet ajánl.

Átmenetileg bezárt a Massa Múzeum és a Kohászati Múzeum
Összhangban a kormány energiatakarékossági intézkedéseivel, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, valamint tagintézményei is hozzájárulnak az országos energiamegtakarításhoz.

Újra együtt köszönthetjük az új esztendőt a szimfonikusokkal
2023-ban is megtartja Újévi hangversenyeit a Miskolci Szimfonikus Zenekar.

Egyre ismertebb itthon és külföldön a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
A 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 9. és 17. között került megrendezésre Miskolcon a Művészetek Házában és egyéb külső helyszíneken. A sikere már nemzetközi mércével is mérhető.

Tovább dübörög a Halloween programsorozat az Avalon Parkban
Október végén vette kezdetét Avalóniában a már hagyománnyá vált halloween-i rendezvénysorozat, amely fergeteges hangulatával vasárnapig még várja a látogatókat.