Ugrás a tartalomra

Kultúra

Nyüzsgésből a csendbe – az Avasi Arborétumba vezető sétára várják az érdeklődőket
MiskolcKultúraSzabadidő
A MIDMAR Kft. augusztus 27-én 10 órára garantált sétát hirdet az Avasi Arborétumhoz. A séta a Tourinform Miskolc irodától indul.
Évadot nyitottak a szimfonikusok
KultúraMiskolc
A gazdasági bizonytalanság és a nehézségek ellenére sikereket tudhat maga mögött a Miskolci Szimfonikus Zenekar.
A héten megkezdődik a jegyelővétel a CineFestre
KultúraSzabadidőMiskolc
Kevesebb, mint három hét, és megkezdődik a 18. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A rendezvény részletes programfüzete már elérhető, szerdától pedig jegyvásárlásra is lehetőség van.
szinva_hid_9
Szinva Örökség Napok: A város és közösségei megmutatják értékeiket
KultúraSzabadidőMiskolcKörnyezet
Ahogyan átszeli, úgy köti össze Miskolcot a Szinva patak. Ennél fogva szimbolikus szerepe van és fontos a legtöbb városlakónak. Szinva Örökség Napok címen új rendezvénysorozat keretében – hét helyszínen, három napon át – mutathatják meg a miskolciak, milyen értékek mentén kötődnek a patakhoz.
Balatoni hangulatokkal indul a Miskolci Kamarazenei Nyár
KultúraSzabadidőMiskolc
Hétfőn újra kezdetét veszi a Miskolci Kamarazenei Nyár koncertsorozat, benne ismét érdekes tematikákkal, műsor összeállításokkal. 
A Miskolci Nemzeti Színházat is jelölték a színikritikusok díjára
KultúraMiskolc
A miskolci teátrumot a legjobb szórakoztató előadás kategóriában jelölték.
Hangszínhely: új művészeti fesztivál indul Miskolcon
KultúraMiskolc
Augusztus utolsó hétvégéjén Miskolc belvárosában több helyszínen művészeti fesztivál nyitja meg kapuit.
Felvidéki zarándokúttal emlékeznek az államalapításra a miskolci örmények
KultúraMiskolc
Augusztus huszadika alkalmából szervezett felvidéki zarándokutat a miskolci Örmény Nemzetiségi Önkormányzat pénteken.
Az államalapítást ünnepeljük
KultúraSzabadidőMiskolc
Változatos programokkal készül Miskolc államalapító Szent István király ünnepére.
Hol csobog a Szinva? 2. rész
KultúraSzabadidőMiskolc
Szinva-kihívás: felismeri, melyik miskolci híd látható videónkon? Tegye próbára helyismeretét a kattintás után!
Huszadikán ünnepel a Herman Ottó Múzeum is
KultúraSzabadidő
A Herman Ottó Múzeum kiállítóhelyei a nemzeti ünnepen is várják a látogatókat. 
Rendkívüli filmvetítés a Szépkorúak Filmklubjában
KultúraSzabadidőMiskolc
A Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány szervezésében a nagy érdeklődésre való tekintettel rendkívüli filmvetítést tartanak a szépkorúaknak. A rendezvénynek a Művészetek Háza Uránia Art Moziterme ad otthont.
Makovecz Imre munkássága előtt tisztelegnek
KultúraMiskolc
Miskolcra érkezett a Makovecz Imre 1935-2011 – „Ég és föld közötti építészet” című vándorkiállítás, amely a nagy mester előtt tiszteleg. Ennek részeként kedden két tárlat nyílt meg, illetve lelepleztek egy Makovecz oszlop-installációt is. Mindegyik elem célja megismertetni az iskolateremtő építész munkásságát a szakmával és az érdeklődőkkel.
Hol csobog a Szinva? 1. rész
KultúraSzabadidőMiskolc
Szinva-kihívás: felismeri, melyik miskolci híd látható videónkon? Tegye próbára helyismeretét a kattintás után!
Ünnepel a Miskolci Állatkert augusztus 20-án
MiskolcKultúra
Augusztus 20-án változatos programokkal várja a Miskolci Állatkert a látogatóit, hogy méltó módon ünnepelhessék meg a állatkert 39. születésnapját.
Két ünnepi Cziffra100-koncert is lesz a Zempléni Fesztiválon
Kultúra
Szombaton Tolcsván, vasárnap pedig Sárospatakon várja a közönséget a Zempléni Fesztivál két, a Cziffra100-sorozathoz tartozó ünnepi programja.
Állva tapsolták az olaszok a miskolci szimfonikusokat
Kultúra
Három nagyszabású operagála koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar augusztus eleji olaszországi turnéja alatt.
Az új szezonban is csodát őröl a malom
KultúraMiskolc
A műértő csemetepublikum a következő szezonban sem fog unatkozni: izgalmas előadásokkal várja őket a Miskolci Csodamalom Bábszínház.
Felült a halott, és kért egy gitárerősítőt: Miskolcon defibrillálták a nu metalt
KultúraSzabadidőMiskolcCelebhírekVéleményBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénVilág
Lovas-Mitru Tímea (TruNessia) énekes-dalszövegíróval, Tóth Tamás Zoltán (TaZo) dalszerző-gitárossal, Katona Dávid (Jhonny) basszusgitárossal, valamint Farkas Márton (Brüzsi) dobossal – azaz az idén alakult No One Inside zenekarral beszélgettünk.
Képgaléria
A bonsai, mint művészet - faóriások kicsiben a Virágzó Népművészet Fesztiválon
KultúraSzabadidőMiskolc
A kétnapos programot fennállása negyvenedik évfordulója alkalmából rendezi meg a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület a hétvégén a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban. Itt állították ki a miskolci klub bonsai fáit is - csodában lehet része annak, aki kilátogat a fesztiválra.