Ugrás a tartalomra

Nagyot húz a jubileumi CineFest

Létrehozva
Hamarosan lehull a lepel a huszadik CineFest hivatalos nagyjátékfilmes versenyprogramjának filmjeiről, és a jegyértékesítés is kezdetét veszi. A szeptember 6. és 14. közötti moziünnep a nagyjátékfilmek mellett rendkívül izgalmas dokumentumfilmes programot is kínál.
Kép

Különösen gazdag programmal kecsegtet az alig három hét múlva elrajtoló moziünnep, miután sikerült a világ filmművészetének legnagyobb alkotásait a fesztiválra elhozni. Hasonlóan volt ez korábban is, ám a spektrum most sokkal szélesebb, mint az ezt megelőző években mutatkozott – húzta alá a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában a fesztivált szervező CINE-MIS Nonprofit Kft. ügyvezetője, hozzátéve, az esemény iránt érdeklődők találkozhatnak például mongol és szudáni alkotásokkal is.

Bíró Tibor szerint nem nehéz nosztalgikus hangulatba kerülni ilyenkor – elég, ha csak felidézik a Kossuth mozis kezdeteket, amikor még Fiatal Filmesek Fesztiváljaként indították útjára az azóta emblematikussá vált filmes eseményt. Ahogy aztán teltek az évek – elevenítette fel stúdiónk vendége – apránként elhagyhatták az első szót belőle, miután a szakma úgy értékelte, hogy Miskolcra bizony akár a legfrissebb alkotásokkal is érdemes ellátogatni.

Évtizedből máris kettő

A szakember úgy véli, az elmúlt tíz esztendőben sikerült a nemzetközileg igazán elismert alkotások amolyan „második körös” megmérettetésének helyszínéül felkerülni a mozgóképes térképre. Ahogy fogalmazott: amit a kezdetekben kigondoltak, az maradéktalanul meg is valósult.

– Mindig csak annyit álmodtunk, amennyit meg tudtunk valósítani, amire megvolt a pénzügyi fedezet és a szakmai tartalom. Több olyan filmfesztivál is volt a környékünkön, amely előttünk, utánunk és velünk együtt indult, azonban azok esetében valószínűleg nem jól mérték fel a lehetőségeket. Mi azt azonnal beláttuk, hogy az első öt-hat évünkben nem az Oscar-díjasok fognak hozzánk érkezni – emlékezett vissza a CINE-MIS első embere.

Egyúttal megjegyezte: a fiatal alkotókra mindvégig számíthattak, hálás „közönségnek” bizonyulnak, akik örömmel éltek a bemutatkozási lehetőséggel. Számukra – tette hozzá – írták ki idén a CineNewWave kategóriáját. A 14 és 24 éves kor közötti magyar diákok vagy diákokból álló alkotócsoportok műfaji megkötés nélkül „Veszélyek az online térben!” tematikában nevezhetnek augusztus 20-áig.

Manapság pedig már a fesztivál nemzetközi erejét mutatja, hogy annak zsűrijébe a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségétől kezdve számos külföldi szervezet delegál szakembereket. A sokszínűségre persze a szervezők belső indíttatásukból is hajlanak, nem zárkózhatnak el az újdonságoktól és az újításoktól.

Sokfelől, sokfelé

Így döntöttek amellett néhány éve, hogy a rövid dokumentumfilmeket hosszabbakra cserélik, miután a moziforgalmazásban rendkívül megnőtt az érdeklődés és a gyártási hajlandóság egy-egy személy vagy történelmi időszak akár dramatizált jelenetekkel és interjúkkal tarkított, nagy terjedelmű feldolgozására. A CineDocs idei válogatásában többek között megismerhetjük a miskolci születésű Pressburger Imre és egy másik, a filmkészítési technológiák forradalmasításában élen járó mozilegenda, Leni Riefenstahl életét, Bartók Béla eddig sokak számára ismeretlen törökországi kitérőjét vagy az író Nemere István rendületlen munkakedvének titkát. Az életutak mellett a világot a filmek segítségével bejárva ellátogathatunk a svéd erdőkbe, a grúz hegyvidékekre és Kuba nyüzsgő utcáira is.



A kísérőprogramokkal kapcsolatban megtudtuk: a fesztivál évfordulója alkalmából húsz év plakátjaiból nyílik majd kiállítás a Művészetek Házában, mindemellett az amolyan szellemi elődnek tartott, az idén hatvan éve útjára indított Miskolci Rövidfilm- és TV-fesztivál történetére is visszatekintenek majd egy tárlattal. Ezenfelül a fesztivál ideje alatt a közeli Csengey kertben ingyenes vetítésekkel és koncertekkel is találkozhatnak az érdeklődők.

Bíró Tibortól végezetül megtudtuk: egy norvég háborús történelmi filmmel, a Sarkvidéki konvojjal nyitják meg a fesztivált szeptember első hetében. További részletek rövidesen.
 

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.