Kellemes élmények, kedves, nyitott és jó emberek, a tenni akarás, a természet és a város összhangja, a közlekedés szervezettsége és a temérdek lehetőség, amit ez a város nyújt. Elsősorban ezek miatt szerette meg Miskolcot a tizennégy éves Barabás Attila olyannyira, hogy édesanyjával, Barabás Judittal elhatározták, Szegedről Miskolcra költöznek.
– Régen idegenforgalommal foglalkoztam, ezért sokat viszem Attilát mindenfelé az országba. Amikor 2019-ben egy nyeremény utalvány révén Miskolcra is eljutottunk, elmentünk a Barlangfürdőbe, a Szent István-barlangba, az Anna-barlangba és azt vettem észre a fiamon, aki egyébként rendkívül zárkózott és félénk – sír, és bezártság érzése van Budapesten a metróban –, hogy egyik pillanatról a másikra kinyílik, elmúlnak a félelmei és feloldódik. Imádja ezt a környéket, éli ezt a várost. Itt mindig olyan lesz, mintha ideszületett volna. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy itt miért nem fél. Azt mondta azért, mert itt a természet veszi körül – meséli Judit.
Megtudjuk, hogy Attila nagyon szereti a hegyeket, érdeklődik a műszaki dolgok iránt, így jutottak el Perecesre a Bányász emlékparkba is, ahová egy hét múlva ismét visszamentek, hogy akkor már szervezetten, a Tourinform Irodával is bejárják Perecest.
A városrészt hamar felfedezték, előbb csak a Bányász emlékparkot, egy héttel később viszont már szervezetten, a Tourinform Irodával is bejárják Perecest.– Elmentünk a Vilma-forráshoz, megnéztük a Bányász emlékparkot, a szabadtéri színpadot, a templomot, a Közösségi Házat. Megismertük a bányász hagyományokat, és hallottunk a híres fúvószenekarról is. A fiam, aki máshol szorongatja a kezemet, ahogy elértük a Vilma-forrást, elengedte a kezemet, és elkezdett ide-oda szaladgálni. Attila itt teljesen megnyugszik, és szabadon létezik. Én tizennyolc éves voltam, amikor elhatároztam, hogy Szegedre költözöm, negyvenöt lettem, mire sikerült. Ha a gyermekem most akar ideköltözni, és itt érzi jól magát, a tanulmányai szempontjából is Miskolcon lehet a jövője, akkor anyaként úgy gondolom, hogy ezt a lépést meg kell tennem a fiam érdekében – mondja Judit. Azt is elárulja, annak ellenére, hogy csak ötödszörre járnak itt, Attila már most is nagyon sokat tud a városról és közlekedéséről, amelyről meggyőződéssel állítja, hogy jól szervezett, pedig széltében-hosszában bebarangolták már a várost a tömegközlekedési eszközökkel, nem is egyszer.
– Szegeddel összevetve szerintem azért jobb itt a közlekedés, mert a város adottságai ezt jobban lehetővé teszik. A város hosszanti, kelet-nyugati tengelye a villamospályával, amely keresztbeszeli a várost, megszervezhetőbbé és praktikusabbá teszi a közlekedést. Igaz, hogy több átszállással, de mégis gyorsabban lehet eljutni egyik városrészből a másikba, mint Szegeden, amihez szerintem a jól sikerült új menetrend is hozzájárul – érvel Attila. Mondok egy példát. Szeged két városrésze körülbelül három percnyire van egymástól, de harmincnyolc percbe telik, amíg trolibuszszal el lehet jutni az egyikből a másikba azért, mert miután a troli elindul az egyikből, Szegedet megkerülve és minden városrészt érintve érkezik meg a másikba. Persze van a két városrész között közvetlen járat is, de csak csúcsidőben, és ezt pont azok nem tudják igénybe venni, akik csúcsidőn kívüli időszakban közlekednek, az öregek és a mozgáskorlátozottak.
A miskolci közlekedési vállalathoz azonban kellemes és különleges élmények fűzik Attilát. A vállalatot Judit kereste meg levélben. – Ebben megkérdeztem, hogy az új BYD elektromos autóbuszokkal mikor és melyik útvonalon lehet találkozni, mert a fiam nagyon szeretne egyet látni és kipróbálni, mivel akkor még Szegeden nem közlekedtek ilyen buszok. Fabók Károly flottamenedzserhez irányítottak, aki azt mondta, ha Miskolcon járunk, még az MVK telephelyét is szívesen megmutatja. A sztorit innentől kezdve Attila fűzi tovább. – Nemhogy megmutatták, hanem kijöttek elénk a Tiszaira egy elektromos buszszal, amelynek a pályaszámára még most is emlékszem. A 2208-as járat volt. Az állomásról bevittek minket a Szondi György utcai telephelyre, ahol tettünk egy kört, majd megnézhettük, hogy mosnak le egy buszt, és még a BYD-k elektromos töltéséről is meséltek.
Az emberek kedvesebbek
– Ezek után csak áll, és tágra nyílt szemekkel csodálkozik az ember, hogy itt Miskolcon mennyi kedvesség és tenni akarás van az emberekben, de tetszik nekünk az itt élők mentalitása is – közli Judit és példaként mond is néhány emlékezetes történetet. – Amikor huszon-egynéhány évvel ezelőtt itt jártam édesanyámmal, hogy kiránduljunk egyet Lillafüreden és Tapolcán, és bőröndökkel a kezünkben tanácstalanul álltunk a Tiszai pályaudvaron, három ember is odajött hozzánk megkérdezni, hogy merre szeretnénk menni, segíthetnek-e valamiben. Míg Szegeden, Budapesten, Győrben nem figyelnek az emberek a másikra, tülekednek, hogy felférjenek a járatokra, addig Miskolcon most is azt tapasztaltam – persze nem csúcsidőben –, hogy az emberek udvariasak. Amikor kedden megérkeztünk a pályaudvarra, a villamosmegállóban beálltunk a sorba. Előttem egy férfi várakozott, és amikor begördült a villamos, ő arrébb lépett és előreengedett. Ilyet Szegeden soha nem tapasztaltam – áradozott, és szinte rögtön belefogott a következő történetbe. – Itt valahogy az emberek dolgosabbak is. Most hoztam harmadszorra műszaki cikket Szegedről Miskolcra, mert ott egyiket se voltak hajlandóak megjavítani: azt mondták, vegyek újat. Érdekes: Miskolcon eddig mindegyiket meg tudták javítani. Addig jártak utána, addig bütykölték, amíg meg nem csinálták. Nemrég a fiam órájának a töltője romlott el, azt is idehoztuk, mert Szegeden azt mondták, hogy dobjam ki az órát is, ezzel szemben Miskolcon egy hét alatt beszereztek hozzá egy eredeti töltőt. Nagyon szimpatikus az itteniekben még az is, hogy nyitottak és ismeretlenül is leállnak beszélgetni egymással.
Kérdésünkre, hogy kettőjük közül ki kezdeményezte a Miskolcra való költözést, Judit a fiára mutatott.
Közel van és hűvösebb is
– Attilának már mindig és már szinte mindenről Miskolc vagy Pereces jut az eszébe. Legutóbb például a boltban a zoknik mellett álltunk, amikor arra kért, hogy vegyük meg az egyiket. Nem igazán értettem, miért, hiszen van belőle bőven, de amikor megláttam, hogy perecek vannak rajta, szó nélkül megvettem neki azt a zoknit. Most is az van rajta, amit Attila rögtön meg is mutat. – Tehát a fiam indított – folytatta Judit, én meg elkezdtem utánanézi annak, hogy milyen itt az élet. Igen, tudom, hogy innen inkább mindenki elmegy, de Szegedről is mindenki el akar menni. Felmerült bennünk Görömböly, Szirma és Berekalja is, ami nekem nagyon tetszene, de Perecesen találtam olyan házakat, amelyeknek terméskőből van az alapja, ami megfelel az elképzeléseimnek és terveimnek. Itt a maga természetességében található meg az a közeg, amit Szegeden mesterségesen próbálok meg létrehozni magunknak, hogy nyáron elviselhető legyen az élet, és a Bükk miatt itt árnyékosabb és hűvösebb is van, mint Miskolc többi részén. A legutóbbi perecesi látogatás pedig a fantáziámat is megmozgatta: idegenvezetőként nagy lehetőséget látok az új akna épületében, de Kuti István módszerében is. Pereces Attilának is jó lesz a természet és a város közelsége miatt. Ránézünk Attilára, aki kérdés nélkül nagyokat bólogat.
A lehetőségek városa
– Tetszenek az itteni természetközeli színek. A Bükk zöldje és Miskolc színei szerintem kellemes összhangban vannak egymással. Rám jó hatással van, a hangulatom is sokkal jobb itt, mint Szegeden. Érdekel a természet, a gépészet, és itt mindkettőnek a lehetősége megvan akár a tanulmányok, akár a munka szempontjából – mondja Attila. Judit is úgy látja, hogy fiának itt rengeteg lehetősége lenne. – Neki itt van a jövője, mert itt annyi minden van. Nem mondom, hogy Szegeden mindez nincs meg, de ő itt érzi jól magát, Attila ide hazaérkezik. Amint tudunk, költözünk – szögezi le.
