A mester beszámolója szerint a magyar pavilonban berendezett műhelye annyira népszerű volt, hogy naponta átlagosan mintegy százötvenen, a csúcsnapokon csaknem száznyolcvanan álltak sorba azért, hogy ne csak megnézzék, hanem maguk is kipróbálhassák az egyszerűbb díszek elkészítését a hagyományos magyar cipészeszközökkel. Kovács Attila elmondta, hatalmas sor állt a műhelye előtt mindennap, de egyszerűen nem volt arra kapacitás, hogy mindenki kezébe szerszámot adhasson. A többieknek be kellett érniük a látvánnyal.
– Mindig szenzációs dolog képviselni Magyarországot, bármilyen rendezvény is legyen az. A japán világkiállításon pedig különösen felemelő érzés volt, mert ez már a harmadik ilyen rendezvény, ahol kézművesként jelen lehettem – avatott be a mester, aki szerint ez a kiállítás most mégis más volt, mint a korábbiak, mert nem csak a mesterségbeli tudásról kellett számot adni, nem csak a mesterséget kellett bemutatni, hanem kézműves foglalkozásokat is kellett tartani az odaérkező vendégek számára. Az érdeklődés pedig igen nagy volt, különösen az első egy-két nap után, amikor a fellelkesült japánok megosztották az élményeiket a különböző felületeken a közösségi médiában.
Elmondta, a Magyar Pavilon előtt kígyózó sorok voltak nap mint nap, mégpedig egyszerre három is: az egyik azért, hogy bejussanak a pavilonba, és megnézhessék a magyar műsort, a másik sor az étteremre várt, hogy megkóstolhassanak magyar ételeket, a harmadik sor pedig kifejezetten azért, hogy a kézműves foglalkozáson részt vehessenek.
– Sajnos nem tudtunk annyi érdeklődőt fogadni, mint amennyien sorban álltak, muszáj volt egy korlátot felállítani. Egyszerűen a befogadóképesség és a teljesítőképesség miatt. De így is általában olyan átlagban százötven fő – olyan nap is volt, amikor több mint száznyolcvan – dolgozott a műhelyben, ahol kisebb tárgyakat, karkötőt, medált és hasonlókat készítettek maguknak bőrből. A fő díszítőmotívumnak a virágot választottuk, mert a magyar népművészetben a virágnak különös szerepe és jelentősége, avagy jelentése van. A maguk készítette tárgyakat haza tudták vinni a japán vendégek, ezáltal egy kicsit úgy éreztük, hogy talán Magyarországból is haza visznek egy pici kis darabkát – mesélte Kovács Attila.
A mestercipész úgy érzi, a japánok és más látogatók nagyon szerették a Magyar Pavilont és benne a kézműveskedést. Ezt nem csak a kígyózó sorok igazolták, hanem a rengeteg közös fénykép, a tele írt vendégkönyv, és nagyon sok kis apró figyelmesség, ajándékok, amikkel ők lepték meg a magyar mestert.
– A kis ajándékokat hazahoztam magammal. Például origamikat, amiket hajtogattak nekem, a vendégkönyvet. Nagyon-nagyon kedvesek voltak, és hihetetlen, hogy mennyire tisztelettel vannak a kézművesség és a kézműves alkotók iránt. Ebben a szeretetben és tiszteletben - mondjuk így – fürdőztem Oszakában – emlékezett vissza büszkén a mestercipész, aki már a harmadik generáció a családban, aki tovább vitte ezt a szakmai örökséget, a harminc éves pályafutása alatt sikert sikerre halmozva.
Az Oszakai Világkiállítás április 13-tól október 13-ig tart, a mestercipész június 15. és 30. között tanította a látogatókat a mesterség alapfogásaira. A miskolci szakember két hét alatt számtalan bemutatót és kézműves foglalkozást tartott, valamint a munkáiból összeállított kiállítást is megnézhették a látogatók.
