A Görömbölyi Általános Iskola hetedikes tanulói korhű jelmezekben, a történelmi fotókról ismert jelszavakkal teleírt táblákkal, egy rendkívül érzelemdús, felkavaró előadással nyitották meg Miskolcon, a görömbölyi városrészben az ’56-os megemlékezés műsorát.
A tehetséges fiatalok dramatizációja után Csöbör Katalin országgyűlési képviselő lépett színpadra, aki ünnepi beszédében rámutatott, a magyar történelem tele van olyan eseményekkel és korszakokkal, amikor idegen hatalmak akarták ránk kényszeríteni az akaratukat. Csak az ezer éves Kárpát-medencei létezésünk, a hagyományunk, a kultúránk és a nyelvünkhöz való ragaszkodás volt az, ami átsegített bennünket mindig ezeken a reménytelennek látszó nehézségeken.
- A forradalom és szabadságharc kitörésének napján Miskolcon éppen Szabó Lőrinc Illyés Gyulával együtt tartottak egy felolvasóestet, ahol a miskolci születésű Szabó Lőrinc Barátaimhoz című versét is hallhatta a közönség. Az utolsó versszak így hangzik: „Felültem… Bennem dobogott az ország s én fiatalnak éreztem a sorsát, reménykedőnek, lángnak, magaménak… S körülnéztem, kerestem a fiúkat s mint erős érc, zenget bennem a hit: hogy csinálunk mi itt még valamit!” Az akkor feltörő, szívből jövő tapsvihar egészen más volt, mint amikor az emberek rettegésből ütötték össze a tenyerüket, arra gondolva, hogy vajon elég erősen ütik-e a tenyerüket Rákosi Mátyás születésnapján. A tomboló közönség Miskolcon akkor még nem tudta, hogy közben Pesten a rádió székházánál már eldördültek az első lövések. Pattanásig feszültek az indulatok és a levegőben izzott a tenni akarás – fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Csöbör Katalin történelmi visszatekintéssel emlékeztette a hallgatóságot, hogy volt itt már török, amely Isztanbulból akarta megmondani, mi a jó a magyaroknak, aztán más hatalmak Bécsből, Berlinből vagy Moszkvából. Az ’56-ban harcoló magyarok addigra már túl voltak egy vesztes első világháborún, egy igazságtalan békediktátumon, a második világháborún, amikor előbb a német majd a szovjet hadak dúlták, fosztogatták végig az országot, erőszakoltak meg nők ezreit. Végig nézték, ahogy a mi kenyerünkből ették saját katonáikat. Ahogy a felnőtt kort alig megért fiataljainkat elküldték a vágóhídra, magyar állampolgárok százezreit pedig a gázkamrákba vitték. A háború után a szétdúlt országból százezreket hurcoltak el hadifogságba és malenkij robotra. Majd azt, ahogyan magyar emberektől elvették az állataikat, a földet, a gyárat, a kisboltot.
- Végül meg akarták őket fosztani a hazaszeretettől és a hittől is. Előbb Berlinből határozták meg, hogy mi a jó nekünk. Aztán Moszkvából. De a magyar nemzet minden alkalommal fellázadt az idegen hatalmak bábjai és a bábokat irányítók ellen. 1956-ban a magyar szabadságharcosok Dávidként szálltak szembe a vörös Góliáttal. A kérdés az, hogy megértjük-e, mit jelent ez? Képesek vagyunk-e tovább vinni azt, amit eleink ránk örökítettek egy tiszta, hiteles szabadságharcból? Mert ’56 eszméjének tovább kell élnie. És nekünk nem mondhatják meg se Moszkvából, se Washingtonból vagy Brüsszelből, hogy hogyan kell vagy szabad élnünk. Nekünk magyaroknak kell Magyarországon dönteni magunkról, a sorsunkról. A nemzet fővárosában, a parlamentben a törvényeket nekünk magyaroknak kell meghoznunk. És ne engedjük, hogy idegenek bábjai letérítsenek bennünket a magyar útról – hangsúlyozta.
Hozzátette, földrajzi elhelyezkedésünk, külső és belső ellenségeink miatt sosem voltunk könnyű helyzetben, most sem vagyunk könnyű helyzetben, de az ’56-os hősök példájából erőt meríthetünk a nehézségek leküzdéséhez. 1956 felkelői közül sokan még itt élnek közöttünk, akik túlélték, akik átélték, és akik örökké a szívünkben élnek, és akik lélekben velünk vannak.
- A magyar történelem, és különösen 1956 ragyogó napjai megmutatták, hogy érdemes magyarnak lenni. Ez adjon nekünk erőt és kitartást, mert erő, akarat, kitartás és önmagunkba vetett hit nélkül nem lesz lehetőségünk a tovább élésre – szögezte le Csöbör Katalin.
Az országgyűlési képviselőt Berencsi Sándor Máté, a körzet önkormányzati képviselője követte a színpadon, aki szerint ezen a napon a magyar történelem egy csodájára emlékezünk. Az 1956-os forradalom és szabadságharc maga volt a csoda, ahogy megszületett és ahogy élt, és ahogyan a szellemisége túlélte a kegyetlen időszakot.
- 1956-ban, Márai Sándor szavaival élve, meghasadt az égbolt, mert egy nép azt mondta: elég volt. Igen, a nemzet szíve ott és akkor egyként dobbant meg, és ez a dobbanás megrázta a világot. Emberfeletti erővel győzve le a poklot. A forradalom, bár vérbe fojtották, nem tűnt el nyomtalanul történelmünk süllyesztőjében. Üzenete a mai napig közöttünk él. A megfélemlítés és megtorlás nem volt képes legyőzni, sárba tiporni 1956 szellemiségét. Az ’56-os hősök magasra tették a mércét. Példát mutattak hazaszeretetből, a haza iránti elkötelezettségből. Ha tudni akarjuk mi a szabadság, az ő nyomukban kell haladnunk. Ők azok, akik mindenüket kockára tették. Mindent feláldoztak a nemzet szabadságáért, függetlenségéért. Erejük az összefogásban rejlett, egységben léptek fel a diktatúrával és az idegen elnyomó hatalommal szemben – hangsúlyozta Berencsi Sándor Máté.
Hozzátette, visszalapozva a történelemkönyvekben leszögezhetjük, hogy mi magyarok, mindig is vágytunk a szabadságra. A szabadság eszménye végigkíséri múltunkat, jelenünket és nincs nélküle jövőnk sem. Mi jól tudjuk, milyen érték a szabadság, sokszor megfizettük az árát. Önként soha nem mondunk le róla.
Az ünnepi műsort a Görömbölyi Művelődési Ház kertjében felállított 1956-os emlékmű megkoszorúzása zárta.
