Ugrás a tartalomra

Miskolc

Highlights – térj be hozzánk a sportbüfébe!
SzabadidőMiskolc
A sportok szerelmeseinek új, „kibeszélős” műsort indított a Miskolc Televízió.
Hatalmas az érdeklődés Miskolc új, digitális kalandjátéka iránt
MiskolcSzabadidő
Már több százan regisztrálták és próbálták ki magukat az Európában is egyedülállónak számító LED falra fejlesztett Miskolc Run nevű játékban.
Folytatódik a Papszeren a távfűtési gerincvezeték csere
Miskolc
Távhővezeték korszerűsítése miatt a Papszeren és a Csengey utcán forgalomkorlátozás várható.
Képgaléria
A szociális szférában dolgozókat köszöntötték
Miskolc
A jeles nap alkalmából ebben az esztendőben is tizenkét, a szociális szférában dolgozó szakember kapott elismerést.
Egy zseb a környezetvédelemnek
MiskolcKörnyezet
Több más településhez hasonlóan Miskolcon is létezik környezetvédelmi alap. Ez egy olyan tulajdonképpeni dedikált „zseb”, amelyből – nevéhez hűen – környezetvédelmi kezdeményezéseket finanszíroz a város.
Vezetőváltás a Mediaworks élén
Miskolc
A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriuma Kálmán Erika jelenlegi vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Mediaworks Zrt. új vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
Megváltozott munkaképességűeket keresnek 
Miskolc
A Szimbiózis Alapítvány állásbörzét szervez megváltozott munkaképességű dolgozók számára november 17-én (szerda), 10 és 15 óra között a Művészetek Házában.
Salkaházi Program: igénylés nélkül, idén is emelt összeget kapnak a jogosultak
Miskolc
Az eredeti összeghez képest 20 százalékkal többet, idén már 12 000 forintot kapnak a Salkaházi Sára Miskolc Programban a támogatásra jogosult miskolci idősek – erről sajtótájékoztatón számolt be korábban Veres Pál polgármester és Varga Andrea, alpolgármester.
Meghalt Bitó László
Miskolc
Az író, orvoskutató 87 éves volt.
Idén sem lesz Mikulásvonat és Mesebirodalom
Miskolc
A napokban jelentették be a szervezők, hogy 2020-hoz hasonlóan – a koronavírus-világjárvány miatt – idén sem jár majd a Mikulásvonat és nem nyitja ki kapuit a Lillafüredi Mesebirodalom.
Alapozás az elejétől: négy pillérre építkeznek
KultúraSzabadidőMiskolc
Múlt, jelen és jövő egy kalap alatt: Fedor Vilmos polgármesteri megbízottal Miskolc kulturális stratégiájáról beszélgettünk.
MIVÍZ: korszerűsödő hálózat, európai megoldások
Miskolc
A Miskolc Holding Zrt. tizenöt éves fennállása alkalmából készült sorozatunkban ezúttal a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. munkáját mutatjuk be az olvasóknak.
Egy szegény fideszes panaszai
MiskolcBelföld
Véget ért a Fidesz-kongresszus, újraválasztották Orbán Viktort, aki kiolvasta a fideszes aranyköpések nagylexikonját: volt liberális emberkísérlet, Brüsszel, migráns, Kádár, nyugdíjprémium. A párt más politikusai sem maradtak adósok a sirámokkal: Semjén Zsolt rögtön a rendezvény elején migrációs inváziót és LMBTQ-tébolyt emlegetett, a többség az ellenzéket és Sorost szidta, Kocsis Máté és Kovács Péter pedig még vicceket is mesélt.
Videó: nézze meg, ki mit gondol a belvárosi közlekedésről! Kivel ért egyet?
Miskolc
Buszsofőr, rendőrségi szakember, kerékpáros: több nézőpont előkerült a második purparlén.
Akkor és most…: A Kandia-közi Szinva-híd
Miskolc
A korabeli kép leírása a Fortepanon így hangzik: Szinva-híd a Déryné utcánál.
Beszámoltak a munkájukról
Miskolc
Utak, járdaszakaszok újultak meg, parkolókat alakítottak ki, eltakarították a szemetet, civilszervezeteket támogattak egyebek mellett - ha járványtól sújtottan, nehéz gazdasági körülmények között is, de igyekeztek fejleszteni választókerületüket a miskolci önkormányzati képviselők. Sorozatunkban négy héten át bemutatjuk, mi történt az elmúlt egy évben Miskolcon - a képviselők szemüvegén át.
Iszik, vagy országot vezet? Az ISZOMM párt elnöke az utóbbira buzdít
MiskolcBelföld
„Ki az ittasokkal az Országházból” című közleményében közli Szanyi Tibor, az ISZOMM alapítója, hogy megkérte Székely Sándor országgyűlési képviselőt, nyújtson be egy olyan javaslatot, ami „megakadályozza, hogy a képviselők (vagy bárki más) ittasan végezzék munkájukat a magyar törvényhozás épületeiben”.
Mihő: este 10 óra körül állhat helyre a szolgáltatás
Miskolc
A Futó utcai  és a Szalag utcai távfűtött lakásokban vezetéklyukadás miatt összesen 319 lakásban szünetel a fűtés. A szolgáltató az érintettek türelmét kéri.
Képgaléria
Bemutatkoztak a gazdit kereső négylábúak
SzabadidőMiskolc
A Miskolci Állategészségügyi Telep 151. alkalommal tartotta meg nyílt napját szombaton, a Fonoda utca 16. szám alatt.
Perecesi szemétszedés: hamar megtelt a konténer
KörnyezetMiskolc
1 darab szeméttel sűrűn bortott terep + 1,5 óra munka + 16 dolgos önkéntes = 7 köbméter összegyűjtött hulladék. Így néz ki az az egyenlet, aminek köszönhetően tisztábbá vált a Debreceni Márton tér környéke.